Kertészkedés

Köszméte és fekete ribiszke

A köszméte és a fekete ribiszke esetében a nyugalmi időszakban a kórokozók közül az amerikai lisztharmat ellen kell elsősorban védekeznünk. Metszéskor szellős bo­korformát alakítsunk ki, valamint távolítsuk el a beteg, barna micélium-szövedékével borított vesszővégeket is. Emellett ta­vasszal a kihajtott és beteg levélcsomókat is érdemes levágni és megsemmisíteni. Ez­zel az elsődleges …

Bővebben »

Időszerű: Korai zöldségek

A szokatlanul enyhe januári időjárás után ugyan még nem múlt el az erős téli fagyok veszélye, viszont vannak olyan zöldségfélék, amelyeket hidegtűrő képességük alapján – ha a talajviszonyok engedik – már februárban ki lehet ültetni. Ilyen a spenót, amely az egyik legrégebbi zöldségnövényünk. Mészben és vitaminokban gazdag, könnyen emészthető, nagy …

Bővebben »

A gyümölcsfáknak is szükségük van a hideghatásra

Az idei mérséklet téli időjárás a nyugalmi időszakban levő gyümölcsfák számára több meglepetést is tartogathat. Egyrészt, ha marad a fagymentes időszak, a fák vegetációja jóval korábban beindulhat, és a fejlődő növényi részek jobban ki lesznek téve az esetleges hirtelen hőmérsékletváltozások kedvezőtlen következményeinek, magyarán elfagyhatnak.  Az viszont nyilvánvaló és fontos, hogy …

Bővebben »

A jó növénytársítás megnöveli a termést, és messzire űzi a kártevőket

Sokan nem is gondolnák, milyen sokat számít a kertben az úgynevezett növénytársítás, azaz hogy milyen növényeket ültetünk egymás mellé. Az egymáshoz illő növények csoportba ültetésével olyan párosításokat hozhatunk létre, amelyek segítik, védik, támogatják egymást, ráadásul a kártevők, a kórokozók távoltartásán túl odacsalogatják a hasznos, beporzó rovarokat is. Összegyűjtöttünk néhány tökéletes …

Bővebben »

A hazai zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés jövője és időszerű kérdései

Új támogatási rendszer, új követelmények Termesztéstechnológiai kérdések helyett főleg pénzügyi és gazdálkodási témák szerepeltek a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztők hagyományos év végi kétnapos szakmai konferenciáján, amelyet a mojmírovcei kastélyszállóban tartottak. Az eges szakágazatok aktuális helyzetéről azok illetékes vezető képviselői tartottak tájékoztatást, rajtuk kívül a szakminisztérium képviselői a következő évben várható …

Bővebben »

A szobanövények téli gondozása

A hidegebb és fényszegény téli időszak még a szobai növényeket is próbára teszi. A megrövidült nappalok és az alacsony napjárás miatt a fényellátást lehet a legnehezebben megoldani. Ilyenkor a nem túl fényigényes, szobai tartásra alkalmas növények is kevesebb fényhez jutnak, ami nem elegendő az új hajtások képződéséhez, a levélfejlesztéshez és …

Bővebben »

Vetésforgó a kertben

Egy adott területen termesztett növények térbeli és időbeli elrendezését, sorrendjét vetésforgónak, vetésváltásnak nevezzük. Ennek szabályait a szántóföldön kívül a háztáji kertekben is ajánlott betartani. úgy sok növényvédelmi problémát elkerülhetünk, és zöldségeink jobban fognak fejlődni. Egy jól megtervezett vetésforgónak az a lényege, hogy a termesztett növényeket előre kidolgozott sorrendben termesztjük, aminek …

Bővebben »

Előkészületek az oltáshoz

Ha a gyengén termő, vagy nem megfelelő fajtájú gyümölcsfát át szeretnénk oltani, az oltóágakat ebben a hónapban ajánlott beszerezni. Ezeket a saját állományunkból, vagy ismerősöktől,, szomszédoktól is beszerezhetjük. Oltóágnak a fa déli oldalán növő erőteljes egyéves hajtásokat vágjuk le, ügyeljünk arra, hogy az oltóágakon a szemek jól fejlettek és szorosan egymás mellett …

Bővebben »

A csírázóképesség és előcsíráztatás

A termesztés biztonsága érdekében a vetőmagvak élet- és csíraképességének vizsgálata főleg a régóta tárolt, vagy másoktól kapott magok esetében indokolt. Érvényes ez a háztáji kertészkedők esetében is, főleg ha az előző évben vásárolt zöldségvetőmagot különböző okokból nem ültetik el teljes mennyiségben, és azokat a következő évben még szeretnék kihasználni. A …

Bővebben »

A szőlőtermesztés alapvető környezeti feltételei

A szőlő életfeltételeit – amelyek közül legfontosabbak a hőmérsékleti viszonyok, a terület fekvése, a talaj összetétele és minősége – a környezet szabja meg. Talajigénye A szőlő nem igénytelen a talajokkal szemben, hiszen meghálálja a tápanyagban gazdag, jó szerkezetű talajokban rejlő adottságokat, ugyanakkor a mocsaras és nagyon szikes talajok kivételével mindenütt megél, …

Bővebben »