Kiemelt

Júliusi teendők a méhesben

Ebben a hónapban már virágzik a napraforgó. Ez az utolsó nagyobb nektármennyiséget adó növényünk, amiből még jó esetben pergethetünk. Ugyanis egyre több olyan fajtát termelnek a mezőgazdászok, amelyek alig, vagy egyáltalán nem mézelnek. Ezért a vándorló méhészeknek ajánlatos előzetesen egyeztetni a terület tulajdonosával és megtudakolni, milyen magot vetett. A napraforgó …

Bővebben »

Sétányrózsa

Ha igazán színessé akarja varázsolni a kertjét, ültessen sétányrózsát. Világos és cseresznyevirág szerű virágokat növeszt a nyári hónapokban, de a melegebb éghajlatokon egész évben virágzik. Az évelő sétányrózsa körülbelül 180 centiméter magasra tud nőni, és mintegy 3 méteres szélességben tud szétterjedni, ha biztosítják számára a megfelelő feltételeket. Olyan helyre ültesse, …

Bővebben »

Lehet védekezni a dióburok-fúrólégy ellen

Sokan lemondtak a dióról, pedig van megoldás a kártevők ellen: egy újszerű technológia, azaz egy speciális csalogatóanyagba egy kis mérget kell keverni, és megmenthető a termés. A csalitechnológia a dióültetvényekben is nagy segítség, a kiskertben pedig maga a megváltás a nyugati dióburok-fúrólégy kártétele ellen. Óriási károkat okoz a nyugati dióburok-fúrólégy pusztítása a …

Bővebben »

Támpont a támogatások kiszámításához

Az SZK Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma honlapján (www.mpsr.sk) megjelent és a gazdálkodók számára igénybe vehető az a számológép, amely közvetlenül segítséget nyújt a 2023-2027 közötti uniós költségvetési időszakra meghirdetett pályázatok keretében igényelhető összegek kiszámításához. A honlap jobb oldalán levő „Kalkulacka SPP 2023-2027” című önálló ablak megnyitásával és a szükséges adatok …

Bővebben »

Olcsó méznek híg a leve?

A július a méhészek számára nem a pihenésről és a pancsolásról szól. Mindenki a méhese körül sürög-forog, munka pedig akad bőven. Az eddigi fáradozásunkat némileg feledteti az eredmény: több év után idén végre jól mézelt az akác. Az akácméz gyenge zamatú, állaga a kedvező glükóz/fruktóz arányának köszönhetően a legtovább marad …

Bővebben »

Ősszel virágzó hagymások

A tavasszal nyíló hagymás és gumós növények, például a tulipán, a nárcisz, a jácint, stb., általánosan ismert növények. Ugyanilyen ismertek a nyáron nyílók is, mint például a kardvirág, a dália, de az ősszel nyílók már kevésbé ismertek, pedig szépségükkel felveszik a versenyt a tavasszal, ill. a nyáron virágzóakkal.  Acidantherabicolor – …

Bővebben »

Mióta magot vetnek a földbe…

Napjaink háborús helyzetjelentésektől, olajembargótól és szankcióktól, valamint „családbarát”  belpolitikai csatározásoktól hangos válságos időszakában szinte alig vesszük észre, hogy elkezdődött és különösebb felhajtások nélkül folyamatosan zajlik a parasztember életében ősidők óta az egyik legfontosabbnak számító esemény, a mindennapi kenyérnekvaló betakarítása. Mire ezek a sorok megjelennek, az ország déli, délnyugati részében már …

Bővebben »

Megjelent a Jó Gazda júliusi száma

A zöldségtermesztők a legmelegebbnek tartott nyári hónapban is tudják, hogy a növényeknek a fejlődésükhöz megfelelő tápanyagellátás mellett elegendő vízre is szükségük van. Ezt a száraz nyári melegben főleg a csapadékhiányos időszakokban rendszeres mesterséges csapadékpótlással, biztosíthatjuk, amire az összegyűjtött esővizet is érdemes kihasználni. A Jó Gazda júliusi száma összefoglalja az öntözés …

Bővebben »

A mézbogyó termesztési feltételei

A mézbogyó egy Szibériában és Észak-Amerikában őshonos cserje, mely értékes gyümölcse miatt egyre népszerűbb a kertbarátok körében nálunk is. A kék mézbogyó talajjal szemben nem túl igényes, mindenhol jól termeszthető, kivéve mocsaras (kötött és agyagos) és száraz (laza és homokos) termőhelyeket. Az enyhés savas 5.5 és 6.5 pH szintű talajban …

Bővebben »

Bayer repce hibridek – Spacince

Új genetika, fokozott védelem A járványügyi korlátozások feloldása után az online konferenciákon túllépve gyakorlatilag első alkalommal találkoztak nyilvános rendezvényen a Bayer vegyszer- és vetőmagforgalmazó cég képviselői a termelő partnereikkel. A Nagyszombat melletti Spacincén, a helyi szövetkezet erre a célra kialakított kísérleti parcelláján a legújabb repce hibridjeiket mutatták be az érdeklődőknek. …

Bővebben »