A kukoricatermesztők szempontjából nem éppen kedvezően indult az idei termelői szezon – a vetés és a kelés időpontjában meglehetősen hűvös időjárás uralkodott, ami negatívan befolyásolta a kukorica kelését és kezdeti növekedését, amelynek következtében a növény vegetációjának beindulása az egyes régiókban 10-15 nappal későbbre tolódott – kezdte a délnyugat-szlovákiai térségbe ajánlott …
Bővebben »Kamocsa kukoricabemutató
A hozamok mellett már a termésstabilitás is fontos A vetőmag-forgalmazók és a termelők körében már hagyománya van a Kamocsán évente megtartott szántóföldi fajtabemutatóknak, amelyeken a hazai piacon szereplő vetőmag-nemesítő és –forgalmazó cégek közösen mutatják be termékkínálatukat, elsősorban az ebbe a térségbe ajánlott fajtákra összpontosítva, így az érdeklődők egy helyen hasonlíthatják …
Bővebben »Szántóföldi bemutató a Limagrain kukorica hibridjeinek kínálatából
Kiváló beltartalmi értékek, stabil és magas hozamok Mindent egybevetve alapvetően kedvező évet tudhatnak maguk mögött a hazai kukoricatermesztők, noha a szezon és a nyár elején tapasztalt kedvezőtlen körülmények miatt az elején még nem tűnt túl rózsásnak a kép. A szezon második felében viszont főképp a csapadékviszonyok kedvező alakulása miatt jól …
Bővebben »Új kukorica hibridek, csávázási technológia és digitális tanácsadás
Az előző évi „covidos” szünet után újra Csilizpatason találkoztak a délnyugat-szlovákiai kukoricatermelők a KWS hagyományos szántóföldi bemutatóján. Ezeken a rendezvényeken nemcsak a bevált és elterjedt fajták teljesítőképességéről és tulajdonságairól kapnak élőben tájékoztatást az érdeklődők, hanem az elkövetkező szezonra javasolt újdonságokkal is megismerkedhetnek. Az idei rendezvény már hagyományosan az Adama vegyszerforgalmazó …

Bővebben »A szántás
A Mezőgazdasági lexikon 1958-as kiadásában így írnak a szántásról: „A szántás abból áll, hogy az eke a barázdaszeletet a szántóvassal vízszintesen, a csoroszlyával pedig függőlegesen a talajtól levágja, a kormánylemezen átfordítja, miközben keveri és porhanyítja. A szántás minősége akkor jó, ha a barázdaszelet a kormánylemezről átfordulva szétomlik. Kelleténél nedvesebb talajállapotban …
Bővebben »Védjük meg az őszi búzát, amíg lehet
A szántóföldi növénytermesztésben nyilvánvaló, ma már nem várható el, hogy csak úgy megteremjen bármi a határban. A sikeres termeléshez odafigyelés és időbeni védekezés szükséges. Az őszi kalászosok növényvédelmi feladatait a termelőknek eddig javarészt tavasszal kellett elvégezniük. A korábban megszokott időjárástól eltérő környezeti feltételek, az egyre melegedő ősz és az enyhe …
Bővebben »Lidea – friss ötletek a mezőgazdaság számára
Új név a vetőmag-nemesítők piacán Már tavaly ősszel bejelentették, de hivatalosan csak idén szeptember 1-től vált önálló szervezeti és gazdálkodó egységgé a LIDEA vetőmag-nemesítő vállalat, amely két nemesítő cég (Euralis Semences és a Caussade Semences Group) egyesülése után az említett LIDEA néven lépett a vetőmagpiacra. Az ágazatban zajló koncentrációs folyamatok …
Bővebben »Ősszel trágyázni
A régi, főleg a falusi életben valamilyen időszakhoz, főleg mezőgazdasági munkához kötötték az egyes eseményeket. „Aratáskor, kukoricakapáláskor, trágyahordás idején” – mondták a régiek. Ma már aligha tudjuk, mikor volt trágyahordás ideje, hiszen ma már trágya sincs, ahol meg van, ott minden nap hordják. A trágyát régen aratás után, a tarlóra …
Bővebben »
Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja