Az ősi, régi és kevésbé ismert gabonaféléktől a közelmúlti gabona fajtákig

Az emberiség fejlődéstörténetének meghatározó eleme, a vándorló vadászó-gyűjtögető életmódról a helyhez kötött gazdálkodásra váló átállás egyik fontos tényezője a gabonafélék megismerése és élelemként való felhasználása volt. A laikus napi kenyérfogyasztó számára nem sokat mond pl. az alakor búza fogalma, inkább csak a hozzáértők tudják, hogy ez a búzafajok egyik őse, s Ötzinél, az alpesi jégben mumifikálódott embernél is találtak ilyen magvakat. Többek között vad búzafajok (vad alakor, Urartu-búza, Aegilops speltoides kecskebúza faj) későbbiekben tetraploid búzafajok, mint tönke, hasas búza, durum búza és Aegilops tauschii kecskebúza faj spontán kereszteződése révén létrejött tönkölyből alakult ki a ma ismert közönséges búza (kenyérbúza) – vezet be a búzafajok fejlődéstörténetébe Bódis Gábor agronómus nyékvárkonyi tenyészkertjében levő gabonafajta-gyűjteményének egyedi példányait bemutatva. A mintegy 100 gabonafajtát felölelő gyűjteményében a búzafajok mellett megtalálhatók az árpa, a zab, de kisszámú rozs és a tritikálé nemzetségbe tartozó fajok is. Többségük régi tájfajta vagy köztermesztésből már kivont nemesített fajta, de akár vadon előforduló, természetes élőhelyéről begyűjtött faj és annak változata. Ezek fenntartását hazai és külföldi génbankokkal, botanikus kertekkel, ezzel a céllal működő kutatóintézetekkel, a haszonnövények biológiai sokféleségével foglalkozó, faj- és fajtamegőrző nem kormányzati szervezetekkel és magánszemélyekkel együttműködve folyamatosan gyűjti, vizsgálja, értékeli és elemzi a velük kapcsolatos adatokat, hogy azokat majd az érdeklődők és az utókor számára is hozzáférhetővé tegye. Az egyes alapfajokról, fajtákról részletes nyilvántartást vezet, amelyben az adott évben tapasztalt környezeti feltételeket is feljegyzi.

A bemutatót a hexaploid, tönköly búzafajcsoportba tartozó tömör búzákkal  (Triticum compactum) kezdjük. Ezek jellegzetessége, hogy bunkós vagy ellipszoid formájú, tömött kalászuk van. Beltartalmi mutatóiknál fogva elsősorban kekszgyártásra alkalmasak. Német nyelvterületen Binkel az elnevezésük. Különböző fajtái vannak, ilyen pl. a Ježka modrá hladká régi csehszlovák fajta az első köztársaság idejéből, aminek kékes szürke színű kalásza van. Nálunk szinte ismeretlenek, nincsenek köztermesztésben, de Németországban (sváb, bajor), Ausztriában tájegységenként kisebb területeken még előfordul a termesztésük.

A fajtasorban  jellegzetes tulajdonságú régi kenyérbúzák / közönséges búzák (Triticum aestivum) következnek, amelyek a világos sárga, illetve fehér színű kalászoktól és ugyanilyen színű magoktól kezdve a sötétvörös magvú fajtákig több változatban is megtekinthetők. A sort a régebbi nemesített- és tájfajta szálkás közönséges búzákkal folytatjuk. Itt van a Magyarországon jól ismert Bánkúti 1201, Baross László által nemesített búzafajta (1931-től az egészen az 1960-as évek végéig köztermesztésben), amelynek pedigréjében megtalálható a nála korábbi 19. századból származó tájfajta – a Tiszavidéki búza is, amely az említett évszázad 60-as éveiben talán a legelterjedtebb termesztett búzafajta volt Magyarországon. Látható még Szekács Elemér, Székács 1055 búzafajtája, a 20. század 20-as éveiből, mellette a több tájfajta – Kompolti, Homokszentgyörgyi (magyar), Hodonínska osinatka (csehszlovák) az ún. erythrospermum változatba tartoznak. A Democrat fajta (amerikai) az ún. graecum változatba tartozik. Az ún. ferrugineum változatba tartozó Intensivnaja (egykori szovjet nemesítésből) a hazai diószegi nemesítésű Košútkához hasonló, továbbá a Tiszatarjáni tájfajta (egyaránt vörösesbarna kalásszal). A Slovácka hnědoklasá tájfajta (csehszlovák) jellegzetessége, hogy a kalászok egy része világos, a más része sötétebb színű (erythrospermum és ferrugineum változatra egyaránt jellemző morfológiai bélyegekkel). Rövidebb szálkával rendelkező Norin 62 (japán) fajta a subferrugineum változatba tartozik. A tar (szálkátlan) közönséges búzák többsége lutescens változatú, mint pl. a Kavkaz (szovjet) nemesített fajta a múlt század 70. éveiből származó tar (szálkátlan) fajta, amely több 80. évekbeli hazai fajta nemesítéshez is alapanyagként szolgált. Sötétebb vörösesbarna tar kalászú ún. milturum változat a San Pastore (olasz) fajta. Látható még itt kínai tavaszi búza Chinese Spring – lutinflatum változatú, vörös-lila szemű Konini (új-zélandi), Perbetei tar (régi magyar fajta).

A nyurga kalászú, törékeny kalászorsójú tönköly (Triticum spelta) fajtái változatos alakkörben szerepelnek a tenyészkertben, többek között a szálkás fehér La Almarcha illetve fekete kalászú Megalith, a tar kalászú fekete Schwarzer Behaarter Winterkonbendinkel aus Nördlingen, vörösbarna Goldkorn és Schwabenkorn fajták. Európában főként az alpesi országokban illetve az ibériai félszigeten elterjedtebb a termesztése.

Bódis Gábor

 

Kaukázusi (georgiai) eredetű faj a Macha-búza (Triticum macha), Tápiószele elnevezésű a fajta vagy vonal neve. Feltevések szerint a tönke és a közönséges búza hibridje. Félig üveges szemű, alakulásában a kalásza a tönkölyhöz hasonló.

A Petropavlovszk-búza (Triticum petropavlovskyi) a közönséges és a lengyel búza lehetséges természetes keresztezésével jött létre, tetszetős hosszú kalásza van. Kelet-Turkesztán (Hszincsiang) a fő származási helye. Elsősorban már csak nemesítéssel, kutatással foglalkozó szakemberek számára beszerezhető a génbankokból. A kisázsiai Vavilov-búza (Triticum vavilovii) jellegzetessége az elágazó kalásza. Az elő-indiai (pandzsábi) gömbszemű búza (Triticum sphaerococcum) jellegzetessége alacsony növése, kerek, gömb alakú szemtermése. Cawnpore (szálkás), Acarp (tar) fajta.

A tetraploid, tönke búzafajcsoportba tartozik a névadó tönke vagy kétszemű búza (Triticum dicoccon), a vad tönkéből (Triticum dicoccoides) domesztifikált, régóta termesztett, a az ókori Hellász, Római Birodalom fontos gabonanövénye. A durum búzához hasonlóan üveges állományú szemű, azonban a toklászok érés után is szorosan burkolják, így azokat utólagosan hántolni kell. A tönkék közül vannak itt világos, Blanc sélection á barbes courtes rövid szálkájú fehér kalászú, Schwarzer Behaarter Winteremmer és Katarka hosszú szálkájú kékesfekete kalászú illetve Podbranč vörösesbarna kalászú, kisebb szemű fajta. Toszkánában farro néven ismert.

A durum vagy keményszemű búzák (Triticum durum) eredetileg Abesszíniából illetve a Mediterránium térségéből származnak, manapság a második leginkább termesztett búzafaj a földkerekségen, szemterméséből sárga pigmentben gazdag, jó tésztalisztet őrölnek. Termőterülete tájainkon az utóbbi időben növekvő tendenciát mutat. Hazai és magyarországi nemesítése pl. Felsővámos-Sósszigeten, Szegeden, Martonvásáron folyik. Bódis Gábor tenyészkertjében különböző fajtái láthatók – spanyol Valencina de la Concepción, Colorado de Cabra Córdoba, Rojo de Llerena, olasz Senatore Capelli, algériai Pelissier, kanadai Wakooma. Többségük bár nem a Kárpát-medencei éghajlati körülményekre való.

Lengyel búza (Triticum polonicum), amely nevével ellentétben nem lengyel eredetű, két géncentruma / származási helye is ismeretes, a Mediterránium nyugati fele (főként Spanyolországban) és Abesszínia. Magja megnyúlt szemű, szembetűnő a kalász hosszú lándzsa alakja, pergamenszerű pelyvái.

Khorasszán-búza vagy keleti búza (Triticum turanicum) a mai Irán, Afganisztán, Közép-Ázsia (Turkesztán) területéről származik, onnan terjedt el a Közel-Keleten Egyiptomig. Értékes beltartalmi összetételével e hosszúszemű, sárga pigmentben gazdag gabonaféle Kamut kereskedelmi néven a bio boltokból is ismert. Pl. a Hourani fajta neve egy afganisztáni tartományra utal.

A hasas búza vagy angol búza (Triticum turgidum), kalásza szögletes keresztmetszetű, oldalnézetben szélesebb. A szem állománya lisztes, kisebb értékű. Változatos alakkört ölel magába: tar illetve szálkás, egyszerű illetve elágazó kalászú (pl. csodabúza), fehér illetve vörös szemű, kopasz illetve molyhosan szőrös pelyvájú, változatos pelyva illetve szálkaszínű. Fajták pl. Mamento argelino de Baleáres, Rubion de Higueruela, Blanco de Corella, Canivano de Almeria, ágas kalászú az ún. csodabúza Osiris.

További fajok e csoportból pl. Kolchiszi tönke (Triticum karamyschevii syn. paleocolchicum), Iszfaháni búza (Triticum ispahanicum), Etiópiai búza (Triticum aethiopicum), Négyszálkájú vagy perzsa búza (Triticum carthlicum) szaporítóanyaga szinte kizárólag génbankban megtalálható.

Különálló csoport a tetraploid Timofeev-búza fajtacsoportba tartozó Araráti vadtönke (Triticum araraticum), Timofeev-búza vagy zanduri búza (Triticum timopheevii), Militina-búza (Triticum militinae), a hexaploid Zsukovszkij-búza  (Triticum zhukovskyi) a Timofeev-búza és az alakor hibridje.

Egyéb a 20. század folyamán előállított amfidiploid (sejtmagjuk két vagy több fajból származó genómot – kromoszómakészletet tartalmaz) búzafajok, pl. a hexaploid Kihara-búza (a Timofeev-búza és a kecskebúza hibridje) és Migushov-búza (a Militina-búza és a kecskebúza hibridje).

A már említett diploid búzafajok – a pelyvás termesztett alakor (Triticum monococcum) több fajtája Fazekas, Blond, Nigricultum,  a vad alakor (Triticum boeoticum) és a csépelhető pelyvátlan (csupasz) alakor (Triticum sinskajae) 1-1 fajtája is megtekinthető a tenyészkertben. Az alakor megnevezése másképpen egyszemű búza, az egyik legrégebbi idők (9-10 ezer év) óta termesztett gabona. Továbbiakban az Urartu-búza pelyvás vad búzafaj, kalásza éréskor törékeny – szétesik toklászos kalászkáira.

A régi tájfajták, nemesített fajták szinte teljesen kiszorultak köztermesztésből. Hazai viszonylatban ma már többnyire csak a génbankokban fellelhetőek. Esetükben új perspektívát, lehetőséget jelenthet a tájtermesztés és a ökológiai gazdálkodás is. A köztermesztésben 1-2 évtized alatt szinte teljesen kicserélődik a termesztett fajták zöme. Az ok: a régi, régebbi fajták hozamképessége elmarad az újonnan nemesített fajtáktól, a magasabb szalmaszáruk a megdőlés veszélyét hordozta magában, ami az egymenetű gépi betakarítás követelményeinek nem felel meg. Ugyanakkor számos vad és termesztett ún. ősgabonának számon tartott, valamint régi búzafaj és fajták a nemesítői és génmegőrzési szempontból ma is fontosak. Mint génforrások sok jelentős tulajdonságnak pl.: a szárazság-, fagytűrés, rovarkártevők- és a betegség-ellenállóság, beltartalmi, tápérték növelő jellegek kiaknázásának tehetnek, tesznek eleget.

A közönséges búza fajták sorát a tenyészkertben a jelenlegi köztermesztésben elterjedt nagy hozamképességű, a malomipari követelményeknek jobban megfelelő nemesített búzafajták zárják (elsősorban e fajták habitusának a régebbiekkel való összehasonlítása céljából – ISTROPOL SOLARY, Limagrain, Marton Genetics, RAGT Czech, Saatzucht Donau Probstdorf).

A kalászosok gabonafélék másik nagy csoportját az árpa (Hordeum sp.) nemzetségbe tartozó fajok képezik, amelyek között ugyancsak vannak egyedi, különleges tulajdonságú fajták, pl. a Zeocrithon sárga toklászú, kétsoros (distichon) páva árpa szálkás kalászai legyezőszerűek. Különlegességnek számít a békés vármegyei Gádorosi fekete tájfajta, négysoros (tetrastichon) árpa, fekete színű toklászos kalászaival tűnik ki. Az ún. Trifurcatum vagy pseudotrifurcatum kétsoros illetve hatsoros csuklyás árpák következnek a sorban, melyek egy része toklászos, másik része csupasz, tehát árpagyöngyként / gersliként felhasználható. Coeleste, tibetanum, himalyense, atroviolaceum változatba szintén többsoros – hatsoros (hexastichon) csupasz árpák tartoznak, szalmasárga, zöldesbarna, barnás, kékesfekete színű szemterméssel. Dohmer Hanna egy régi kétsoros sörárpa. Vadon termő árpafajnak számít Hordeum agriocrithon.

Mellettük a változatos zabfajok illetve az abrakzab fajtái kínálnak áttekintést e gabonafélékről Érdekességnek számít az abesszin zab (Avena abyssinica), a bizánci vagy piros zab (Avena byzantina), Az abrakzab (Avena sativa) régi fajtái közül a Český žlutý, Oves černý, Flamingsstern, Fehér dollár; újabb fajta MV Hópehely őszi fajta van bemutatva.

Napjainkban a kalászos gabonafélék termesztése a hazai agrárágazat egyik meghatározó területe, főként a dél-szlovákiai térségben.  A kalászosok rendkívül széles fajtakínálatából ma már a gazdák pontosan meghatározott tulajdonságok és beazonosított fajtajegyek alapján választhatnak a saját termesztési feltételeiknek leginkább megfelelő vetőmagot. Azzal viszont már vélhetően kevesebben vannak tisztában, hogy pl. mi volt a mai kenyérgabonák őse, milyen folyamatok hatására jutottunk el a több mint tíz tonnás hozamokat adó vagy egyéb speciális tulajdonságokkal rendelkező mai gabonafajtákig. Bódis Gábor ugyan elsősorban hobbi tevékenységnek tartja ezeknek a régi fajtáknak a megfigyelését, értékelését, a kifejezetten gabonatermesztésre alkalmas dél-szlovákiai térségben mindenképpen elismerésre méltó vállalkozás, hogy ezeket az adatokat összegezve, rendszerbe foglalva is elérhetővé tegye az érdeklődők számára. A maga módján ezzel is hozzájárulva az itteni termesztési kultúra korábbi hagyományainak és történetének megismeréséhez és megőrzéséhez. (szilvássy-bódis)

Fotók: a szerző és Bódis Gábor archívuma

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda júniusi száma

Júniusban a háztáji kertekben már „nagyüzem” van, ebben a hónapban ugyanis a legtöbb zöldségféle az …