A lugasok ifjítása

Általános metszési alapelvek fagykár esetén

Az egyéves vesszőkön a gyenge károsodást nem kell figyelembe venni a metszéskor. Csak erősebb fagykár esetén kell erősebb metszéssel és egy tartalék szálvesszővel (fagytartalék) kiegyenlíteni a kárt. Fakadás után feltétlenül hozzá kell látni a hajtás- és fürtszabályozáshoz (nagy a tőkék közti különbség). A többéves fás részek enyhe téli fagykárosodása (mélynyugalom alatti téli fagykár) csak a fakadás után, a zöld részek hirtelen hervadásakor mutatkozik meg. Kemény téli fagyok után ezért a törzsön a zöldmunkát nem szabad túl korán kezdeni, hogy a részlegesen károsodott törzseket (törzs- és kordonkar-kiesések) újra ki lehessen nevelni.

Az idősebb fás részek károsodásakor az elhalt részeket az új hajtás felett kb. 20 cm-re vissza kell metszeni. Kihajtás után minden zöld hajtást fel kell kötözni, hogy gyorsan nagy levéltömeget kapjunk. Egy vagy két alkalmas vessző felhasználásával alakítjuk ki a következő téli metszéskor a tőkét. Az elhalt törzsrészeket lemetsszük. A nagy sebeket sebzáró anyaggal kell kezelni. Az egyéves vesszők (rügyek) erős károsodásakor nem cél a termésmennyiség növelése, a teljes termés elérése. A súlypontot a következő évi metszés vesszőinek kinevelésére kell helyezni. Minden alkalmas vesszőt ilyen esetben rövid csapra vagy félszálvesszőre kell metszeni.

A lugas hajtásainak kezelése

Hajtásválogatás

A lugas kialakítását, fejlődését nagymértékben elősegítjük a hajtások válogatásával. A válogatás ideje májusban van. Amint a hajtások elérik az arasznyi hosszúságot, átvizsgáljuk a lugast, és mindazokat a hajtásokat, amelyek nem kívánatos helyen nőttek, kitördeljük. Ha a termőalapok megfelelő távolságra vannak, minden termőalapon két-két hajtást hagyjunk. Az alakítás éveiben a jobb fejlődés céljából fürtös hajtásokat is eltávolítunk. Termőre fordult lugason már nem elmaradhatatlan a válogatás. Akinek azonban van ideje, érdemes ezt minden évben elvégezni, mert majdnem mindig nő a tőkén felesleges meddő hajtás.

A válogatást május elején akkor végezzük, amikor a kis fürtök már megmutatkoztak. Nem érdemes a válogatást túl későre hagyni, mert már korán megállapítható, hogy melyik hajtáson nem lesz fürt. A fürtök ugyanis a hajtáson mindig a legalsó kacsok helyén képződnek, az első kacs pedig a harmadik-ötödik levéllel szemben jelenik meg. Ha tehát valamelyik hajtáson alul először kacs jelent meg, azon már nem számíthatunk fürtre. Egy hajtáson egy, kettő vagy több fürt is lehet, de ha a fürt felett kacs jelenik meg, akkor már azon a hajtáson nem lesz több fürt. Vagyis ezek ismeretében már nyolc-, tízleveles korban elvégezhetjük a válogatást.

A válogatáskor a fürtöt hozott hajtásokat mind meghagyjuk, a meddő hajtások közül pedig csak azokat, amelyekre a jövő évi metszésnél vagy a tőke további kialakításához szükség lesz, a feleslegeseket tőben kitördeljük. Így a tőke lombozata nem lesz zsúfolt, és a megmaradt hajtások szebben fejlődnek. Teljes termőre fordult lugason már ritkán lehet szükség válogatásra, mert rendszerint nem képződik sok felesleges hajtás. Ha azonban a tőke túl erős fejlődésű, vastagok a vesszők, és nem akar teremni, akkor hosszabb metszés mellett, korai csonkázással, hónaljazással meg tudjuk fékezni a növekedést.

Kötözés

A legtöbb lugasformánál a hajtások kacsaikkal jól meg tudnak kapaszkodni a vázon, és legfeljebb a hajtások irányítására lehet szükség. Szebb lesz azonban a lugas alakja és a fürtöknek a vázon való eloszlását is szabályozhatjuk, ha a nem megfelelő irányba növő hajtásokat kötözéssel a kívánt irányba tereljük. Ebből a célból három-négy naponként vizsgáljuk át a lugast, hogy az irányítást idejében elvégezhessük. A huzalhoz a hajtásokat mindig nyolcas alakban kössük, így a huzal és a hajtás közé kötözőszál ékelődik, ami bizonyos védelmet nyújt a huzal horzsolása ellen. A szél mozgatására a kikötött hajtás elcsúszását úgy is megakadályozhatjuk, hogy a köteléket többször átcsavarjuk a huzalon, és csak azután kötjük hozzá a hajtást. Egyedül álló vagy széles sortávolságra ültetett lugasoknál egyébként a hajtások le- és visszacsüngése élettanilag inkább kedvező, legfeljebb ápolt, tetszetős alak kialakítása céljából kötözünk. A házikerti formáknál – ha nem elég széles a sortávolság – a kötözéssel a lugassorok egymásra gyakorolt árnyékoló hatását is mérsékelhetjük.

Hónaljazás

A kötözéssel egyidejűleg a hónaljhajtásokat is ki kell csípni. A hónaljhajtásokat nem kell feltétlenül eltávolítani, különösen nem a szabadjára engedett formáknál. Ahol azonban a hely kihasználása végett sűrűbb a lugas sora, ott nagyon szükséges, de minden más esetben is kedvező hatású a hónaljazás. A hónaljhajtások ugyanis túlzsúfolttá tehetik a tőke lombozatát, és a fiatal leveleket hamar megtámadja a peronoszpóra, ami onnan átterjed a fürtökre. A hónaljazás abból áll, hogy a levelek hónaljában a nyári rügyből fejlődő hónaljhajtásokat mindig kicsípjük. Ahogy növekszik a hajtás, úgy keletkeznek újabb hónaljhajtások, de ahonnan eltávolítottuk, ott már nem képződhet tovább. Ahol azonban túl erős a hajtásnövekedés és korán kell csonkázni, ott csak az alsó fürtök közelében nőtt hónaljhajtásokat vágjuk vissza. Ugyanis erős növekedésnél a nyári rügyből fejlődött hónaljhajtás eltávolítása után kihajt a téli rügy is, ezért inkább a hónaljhajtás visszavágott részén engedjünk teret a tőke erejének, és azt is ismételt visszavágással fékezzük. Az erősebb hónaljhajtásokat két-három levélre csípjük vissza. A fiatal hónaljhajtásokat könnyű kitörni vagy kicsípni. Az erősebbek már nem törnek könnyen, sőt a főhajtás kérgét is kihasíthatjuk, ezért ezeket éles késsel vagy ollóval vágjuk ki. A hónaljhajtás képződésének intenzitása elsősorban a szőlőfajtától függ. A hónaljhajtások több esetben termést is hozhatnak, ezt nevezzük másodtermésnek, ami a korai érésű fajtáknál be is érhet. A későbbi érésű fajtáknál csak akkor várhatjuk, hogy többé-kevésbé megérjen a fürt, ha hosszú az ősz. A másodtermési hajlam elsősorban akkor jelentkezik, amikor a jó erőben levő tőke kevés termést hozott. Egyes fajták (pl. a Szőlőskertek királynője és a Pannónia kincse) a terméstől függetlenül is hajlamosak a hónaljhajtásokon fürthozamra. A korai érésű fajtáknál – ha számítunk a másodtermésre – ne távolítsuk el korán a hónaljhajtásokat, hanem várjuk meg, hogy képződik-e rajtuk fürt. Csak azt vágjuk le, amelyik nem hozott fürtöt.

A hajtások visszavágása (csonkázás, tetejezés)

Amikor a tőke rügyekkel, illetve terméssel való terhelése arányban áll a növekedési erővel, és van elég tér a hajtások számára, akkor a lugason tulajdonképpen nincs is szükség csonkázásra. Ha azonban a hajtások túlnőtték a támaszt, kénytelenek vagyunk a hajtások túlzott növekedését csonkázással megakadályozni. Többemeletes kordon- és szárnyas lugasoknál sokszor azért kell csonkázni, mert az alsó emelet hajtásai nagyon beárnyékolják a felső emeletek fürtjeit. Ilyenkor a zsúfoltság elkerülése végett az alsóbb emeletek termőhajtásait – a fürt felett legalább négy-öt levelet hagyva – visszavághatjuk. Erős növekedésnél csonkázással elősegíthetjük a hajtás, illetve a vessző jobb beérését is. A csonkázás ideje élettanilag július vége körül van, amikor a növekedési erő a termő szőlőben csökken. Ha azonban a szükség úgy kívánja, visszavághatjuk a hajtásokat ennél az időpontnál jóval előbb is. Óvakodjunk az összes hajtás túl korai csonkázásától, mert akkor igen erősen megindulhat a hónaljhajtások növekedése, emiatt ismételt hónaljazásra és csonkázásra lesz szükség.

 

Felhasznált irodalom:

Bauer, Karl (1996): Integrált szőlőtermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest, ISBN 963 9358 42 8

Bényei Ferenc, Lőrincz András, Sz. Nagy László (1999): Szőlőtermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest, ISBN 963 286 234 1

Czáka Sarolta, Valló László (2000): A metszés ábécéje. Mezőgazda Kiadó, Budapest, ISBN 978-963-286-336-8

Kriszten György (1982): Szőlőlugas. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, ISBN 963 231 381 X

Kriszten György (1991): A szőlő metszése. Mezőgazdasági Kiadó Kft. Budapest, ISBN 963 234 455 3

Prohászka Ferenc (1986): Szőlő és bor. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, ISBN 963 232 288 6