Az édesburgony Közép-Amerikából származó növény a neve ellenére nem rokona a burgonyának, csak a gumójának alakja hasonlít rá. Ennek az eredetileg trópusi környezetben fejlődő évelő zöldségnövénynek legalább négy hónapig tartó meleg nyári időjárásra és meleg talajra van szüksége a termésének beéréséhez. Szaporításának legegyszerűbb módja a palántáról való nevelés, s az említettek miatt a palántákat leghamarabb a fagyosszentek után, május közepétől szabad kiültetni, miután a talaj hőmérséklete elérte a 15 °C-ot. Ezt a követelményt érdemes betartani, mert például ha 10 °C fok alá esik az éjszakai hőmérséklet, olyan kezdeti stressz érheti őket, amitől a palánták jelentős károsodást szenvedhetnek, és nem hoznak megfelelő termést. Legkésőbb június végéig ajánlott a kiültetésük, mivel szeptember végén már időszerű kiszedni az édesburgonya termését a földből.
A palántákat 100 x 30 cm sor- és tőtávolsággal javasolt kiültetni, úgy, hogy legalább 0,3 m²-es terület jusson egy-egy növénynek. A talajjal szemben nem túl válogatós, de leginkább a laza, homokos talajt kedveli. Lazítsa fel 20-25 cm mélységig, keverjen hozzá komposztot, valamint perlitet és/vagy kókuszdió-kókuszrostot. Az állati eredetű trágya hozzáadását kerülni kell, beleértve a csirketrágyát is; ez szálkás és/vagy foltos gumókat eredményezhet. Kerülni kell a nagy nitrogéntartalmú műtrágyák adagolását is, amelyek a gumók helyett a levélzet növekedését eredményezik. Az agyagos, köves vagy túl tömör talaj esetén inkább bakháton vagy magaságyásban próbálkozzon a termesztéssel. Bakhátnak hozzon létre 15-20 cm magas és kb. 30 cm széles ágyásokat. Legyen közöttük legalább 80-90 cm távolság a gyökerek megfelelő terjeszkedéséhez. Ültesse a palántákat olyan mélyre, hogy a gyökereket és a szárat a föld a levelekig elfedje. Az édesburgonya gyökérgumója a föld alatt fog kialakulni, ugyanakkor a burgonyával ellentétben az állományt nem kell töltögetni. A kiültetett palántákat magas foszfortartalmú folyékony műtrágyával, majd 7-10 napig vízzel öntözze, hogy jól meggyökeresedjenek. Ezután is tartsa gyommentesen a talaját, és rendszeresen tápozza, öntözze. (sz)