Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Noha az utóbbi időszakban gyakran élesebb és hangsúlyozottabb a gazdák ellenállása az uniós zöldítési programokkal szemben, aminek vannak valóban gazdasági megfontolásai és okai, az elmúlt években tapasztalt rapszodikus időjárási változások és ezen belül az aszályos időszakok és következményeik egyértelműen jelzik, hogy ezekre reagálni kell. Sőt, nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezek a hatások nemcsak bennünket, hanem az egész világot érintik.
A szakemberek véleménye szerint a talaj aszállyal szembeni ellenálló képességét agrotechnikai és területhasználati intézkedésekkel lehet növelni. Az első lépés az, hogy a talajok vízháztartását, vízgazdálkodásának hatékonyságát javítjuk. Jelenleg nagyon kevés talajunk van ideális állapotban a csapadék befogadása szempontjából. A nedvesség jobb kezeléséhez jobb talajszerkezet, magasabb szervesanyag-tartalom, élő gyökerek és egészséges talajélet szükséges. Ezzel összefüggésben a talajművelés egyik mítosza az, hogy a művelt talaj több csapadékot képes befogadni. Valójában, ha megnézünk egy elmunkált szántás vagy egy tarlóhántás utáni talajfelszínt, akkor úgy vélhetjük, hogy ez jól elnyeli a csapadékot. De csak a kisebb esőt, mert utána az elporított talajaggregátumok kérget képeznek és meggátolják a további csapadék bejutását. Ezért érdemes megfontolni a csökkentett művelési rendszerek vagy akár a no-till (direktvetés, azaz mindenféle talajművelés elhagyásával járó) rendszer alkalmazását. Ugyanis minden munkagéppel végzett talajművelet vízveszteséget okoz, így még a tarlóhántás szerepét is át kellene értékelni. Valóban szükségünk van-e rá, vagy egy kombájnnal felaprított és jól szétterített szármaradvánnyal, talajtakaróval is el lehet érni ugyanazt az eredményt?
A víz a gravitáció és a talajrészecskék vonzása révén kerül be a talajba. A vízmolekula formája egy kicsit hajlított, így a talajrészecskék felszíne könnyen magához vonzza azt, a víz közlekedéséhez azonban makropórusokra (nagyobb méretű járatokra) van szükségünk e részecskék között. A szerves anyag a saját tömegének tízszeresét képes vízből megtartani, tehát ha 1 hektáron a felső 15 cm-ben 2000 tonna talaj a tömege, akkor az abban lévő 1% szerves anyag 20 tonna, vagyis 1% szerves anyag 200 (20×10) tonna, azaz 200.000 liter vizet képes megőrizni. Ennek azért van jelentősége, hogy ha kevés a csapadék, akkor minden cseppet ott kell tartsunk, ahol az lehullik, ezért a talaj szervesanyag-tartalmának növelése létfontosságú.
A takarónövények szerepe a talaj vízmegőrzésében ugyancsakm nagyon fontos. A jól alkalmazott takarónövény nem szárítja ki a talajt. Vizet vesz ki a talajból, hiszen a víz nélkülözhetetlen a fotoszintézishez és így a növényi test felépítéséhez, de a megfelelően kezelt takarónövény hosszú távon javítja a talaj szerkezetét, és így növeli a befogadható és elraktározható víz mennyiségét. A takarónövények gyökerei átszövik a talajt, áttörik a tömörödött alsóbb rétegeket. Az elhalt takarónövény után megmaradó gyökérjáratok pont azok a makropórusok, amikre a víz közlekedéséhez szükség van. A hirtelen lezúduló esőket is jobban elvezetik a takarónövények a mélyebb rétegekbe, mint a csupasz felszínű talajok. Mind a zöldellő, mind az elszáradt takarónövények speciális mikroklímát képeznek a talajfelszín közelében, jobban megőrzik a harmatot, és védik a talajt a szél és a nap szárító hatásától, így tavasszal is nedvesebb talajba tudunk vetni. Ilyen pl. a talajművelő retek teste (azaz hipokotil szára), amely nagy mennyiségű vizet raktároz, s amely a tél végi – tavasz eleji bomlás során válik elérhetővé. Az elbomlott retekmúmiák után visszamaradó lyukak is segítik a csapadék gyors bejutását a talajba.
A takarónövények gyökerváladékai által táplált talajlakók tovább javítják a talaj szerkezetét, gondoljunk csak a giliszták áldásos lazító munkájára. A növényi gyökerekkel szimbiózisban élő mikorrhiza gombák egy speciális fehérjét (glomalin) választanak ki, amely természetes ragasztóként funkcionál, létrehozva azt az aggregátumszerkezetet, amelyet ekével, tárcsával (vassal) művelve meg sem közelítünk.
A területhasználati intézkedések keretében létfontosságú a nagy táblák létrehozása miatt kivágott erdősávok visszatelepítése. Ha sikerül ezekkel a fás sávokkal lelassítanunk a szelet a táblák felett, akkor nem csupán a széleróziótól és a szél szárító hatásától védjük meg a parcellákat, hanem a havat vagy nedvességet szállító szélből a mi talajaink vízháztartása is profitálni fog. Ez a megoldás egy magasan vágott tarlóval párosítva jó pár extra milliméterhez juttathat minket a kritikus időszakokban. Egy amerikai kutatás szerint, az adott gazdaság területének 5%-át elfoglaló mezővédő erdősáv több hasznot hajt a másik 95%-nyi területen, mint amennyit profitot az az 5% hozna a védősáv nélkül.
A talajmegújító gazdálkodás fogásai nem csupán jobb talajt, hanem alacsonyabb termelési költséget, és kisebb anyagi kitettséget is eredményeznek, így egy aszályos évben sem „úszik” el annyi pénzünk, mintha intenzív műveléssel, nagymértékű inputhasználattal dolgoztunk volna. (sz-talajreform)
