Hírek

Állami támogatás is kell a járvány leküzdéséhez

Az élelmiszeripari vállalkozások már tavaly augusztusban igényelhettek a covid járvány okozta károk felszámolására vissza nem térítendő támogatást a vidékfejlesztési alapból. Az akkori pályázati kiírás azonban már eleve nem mindegyik élelmiszeripari vállakozás számára tette lehetővé az említett programba való bejelentkezést és a források merítését, s nem véletlen, hogy a célra jóváhagyott források közül 20 millió eurót …

Bővebben »

Májustól új beruházási pályázatok az agrárágazatba

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium tájékoztatója alapján a vidékfejlesztési terv programidőszakának és költségvetésének bővítésével összhangban, amelyet az Európai Újjáépítési Program forrásaiból fognak finanszírozni,  idén májustól négy új beruházási pályázat kiírását tervezi a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatba. A beruházási támogatások többek között az ágazati vállalatok együttműködését és azon kis mezőgazdasági vállalkozások helyzetének javítását szolgálják, amelyek eddig nem …

Bővebben »

A PPA arányosan fogja visszatartani a problémás kifizetéseket

Az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) jogszabály által biztosított feltételek között eddig visszatarthatta a vállalkozói egység számára kifizetésre jogosult támogatás teljes összegét, ha az elszámolás során valamilyen rendellenességre derült fény, egészen a problémás helyzet PPA-val való végleges rendezéséig. Ez a helyzet gyakorta fennállt, főleg a kifizetésre jogosult termőterületek nagyságára vonatkozó viták kapcsán, …

Bővebben »

Borkorcsolya

Aki szorosabban nyomon követi a hazai agrárágazat történéseit, netán közvetlenül is érintett valamelyik szektor működésében, nyilvánvaló, hogy tisztában van vele, a mezőgazdaság, s abban a benne tevékenykedők sorsát a jelenlegi vírusjárvány alapvető mértékben befolyásolja. Az összes ágazati szektor komoly veszteségeket kénytelen elviselni, az egyik legnagyobb kiesést a borászok és velük …

Bővebben »

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

A jó Gazda idei áprilisi száma már a beinduló termelési szezonra összpontosítva tájékoztatja a lap olvasóit az időszerű tennivalókról és eseményekről. A kerti munkák összefoglalója  mellett bemutatja a kapor termesztési feltételeit, lévén, hogy ez a korai zöldségfajta jól tűri a hidegebb időjárást, és a kisebb fagyok sem tesznek kárt benne. …

Bővebben »

Vita a redisztribúciós kifizetések körül

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara vezetése és tagjai alapjában véve nem ellenzik a redisztribúciós kifizetések bevezetését az agrártámogatási rendszerbe, ugyanakkor aggodalommal figyelik a szakminisztérium ez irányú törekvéseit, amelyet a széles körű szakmai közvélemény meghallgatása nélkül, az érdekképviseletek kizárásával próbálnak megvalósítani. A kamara elnöke, Emil Macho úgy véli, hogy az …

Bővebben »

Megkezdődött a gazdasági állatokra vonatkozó támogatási kérvények beadása

Az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) február közepétől megkezdte a 2021-es esztendőre igényelhető gazdasági állatokra (számosállat-egységekre) vonatkozó állami kiegészítő támogatási kérvények befogadását. Ezt a támogatást azok a gazdálkodók igényelhetik, akik  anyateheneket, juhokat és kecskéket tartanak. A kérvények benyújtásának egyszerűsítése, a hibák minimalizálása és a kifizetések hatékonyságának javítása érdekében a PPA előre kitöltött identifikációs formanyomtatványokat küld a potenciális igénylőknek. A jogosult gazdálkodó …

Bővebben »

A túlélés létszükséglet III.

A szlovákiai zöldség- és gyümölcstermesztés esélyeit és lehetőségeit taglaló online konferenciáról szóló cikksorozatunk első részében az egyes érdekvédelmi szakmai szervezetek helyzetelemzését és az általuk kidolgozott fejlesztési javaslatokat, lehetőségeket mutattuk be, a második részben az állami és az ágazati, illetve uniós támogatási formákat ismertettük a szakágazati szervek és intézmények képviselőinek előadásai …

Bővebben »

A redisztribúció és buktatói

A koronavírus járvány okozta gondok és problémák ellenére a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar egyelőre jól viselte a megkötésekkel járó korlátozásokat, a téli időszakban egyelőre nem került sor kényszerű munkabeszüntetésekre, az ismert nehézségek ellenére a gazdaságok működnek, az állatok ellátása és az élelmiszertermelés is folyamatos. Ezt az év eleji viszonylagos nyugalmat …

Bővebben »

Megjelent a Jó Gazda márciusi száma

A termőföldön gazdálkodók számára szakmai ismereteket közvetítő Jó Gazda idei márciusi számából a kertekben időszerű tennivalók mellett a zöldségtermesztők megismerkedhetnek a vadon is előforduló feketegyökér egyszerű háztáji viszonyok között való telepítésének és termesztésének alapvető feltételeivel, a saláta tápanyagellátásának szempontjaival, a rebarbara termesztésével és felhasználásával,  egyúttal folytatódik és be is fejeződik …

Bővebben »