Az élelmiszeripari vállalkozások már tavaly augusztusban igényelhettek a covid járvány okozta károk felszámolására vissza nem térítendő támogatást a vidékfejlesztési alapból. Az akkori pályázati kiírás azonban már eleve nem mindegyik élelmiszeripari vállakozás számára tette lehetővé az említett programba való bejelentkezést és a források merítését, s nem véletlen, hogy a célra jóváhagyott források közül 20 millió eurót ki sem merítettek az igénylők. Nagyobb baj azonban, hogy a pályázatra bejelentkezett 165 élelmiszeripari vállalkozás azóta sem kapta meg a neki megítélt támogatást.
A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara ezért ismételten felhívással fordult a szakminisztériumhoz, hogy a covid-járvány következményeinek mérséklése érdekében minél hamarabb fizessék ki az ágazati termelők számára kárpótlásként megítélt rendkívüli támogatásokat. Az érintettek ugyanis eddig (az ev első három hónapjában) még nem kapták meg a vissza nem térítendő támogatásokat a járvány okozta károk helyrehozására.
Ugyanakkor a helyzet az ágazatban valóban kritikus, mivel az élelmiszeripari cégek komoly károkat szenvedtek a járványügyi korlátozások miatt. Többek között az iskolai közétkeztetés és a gasztro-szektor leállása miatt. Az érdekvédelmi szövetség egyúttal azt is kéri a minisztérium illetékeseitől, hogy minél hamarabb jelentsen be egy újabb covid-támogatási pályázati felhívást, amely az igénylésből eddig kizárt vállakozások számára is lehetővé teszi a források igénylését. Sőt, azt is javasolják, hogy a szakminisztérium költségvetési forrásaiból is folyósítsanak állami támogatás formájában forrásokat a járvány kedvezőtlen következményeinek felszámolására. (sz- sppk)