Borkorcsolya

Aki szorosabban nyomon követi a hazai agrárágazat történéseit, netán közvetlenül is érintett valamelyik szektor működésében, nyilvánvaló, hogy tisztában van vele, a mezőgazdaság, s abban a benne tevékenykedők sorsát a jelenlegi vírusjárvány alapvető mértékben befolyásolja. Az összes ágazati szektor komoly veszteségeket kénytelen elviselni, az egyik legnagyobb kiesést a borászok és velük együtt a szőlészek könyvelik el. Bezárt vendéglők, bárok és borozók, megszűnt fesztiválok, lemerevedett, gyakorlatilag megszűnt a társasági élet szinte a szakadék szélére sodorta az ebből élőket. Nem véletlen, hogy a szőlészek és borászok érdekvédelmi szervezetei egy jó ideje már kongatják a vészharangot, ha nem jön érdemi segítség, rövidesen teljesen bezárhatják a boltot. Az állami segítséggel pedig egyelőre csak az ígéretek szintjén próbálnak felvillantani némi fényt az alagút végén.

Azzal az érintettek is tisztában vannak, hogy a hazai borászat problémáit a jelenlegi járványhelyzet inkább csak még jobban kidomborította, s a beígért túlélési támogatásokkal nem oldódnak meg a szektor verseny- és életképességét alapvetően meghatározó szerkezeti tényezők. Sőt, a járvány lecsengése után az újra nyíló még keményebb versenyben továbbra is a rövidebbet húzhatják. Nem véletlen, hogy már tavaly ötpontos követelésben fogalmazták meg, mit kéne tenni a hazai borászati ágazat életben tartása érdekében. Ennek fő motívumai az olcsó, külföldről behozott borok minőségének szigorúbb ellenőrzése és szabályozása, behozatalának korlátozása, a hamis eredetű átpalackozott és hazainak beállított borok forgalmazásának tiltása és büntetése, a borok minőségét ellenőrző és elemző készülék beszerzése az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok céljára, az itt megtermelt szőlőhöz kapcsolt boreladási kvóták kiutalása és kilogrammonként 0,23 euró közvetlen támogatás a Szlovákiában megtermelt szőlőre.

Nos, amint a minisztériumi tájékoztatóból legutóbb kiderült, a tárcavezetés örül az érintettek kezdeményezésének, de a közvetlen támogatásra nincs pénz, sőt az eddigi támogatásokat is a harmadára csökkenti, a többi kérdésben pedig majd tárgyalgatnak. Csak reménykedhetünk, hogy a gyümölcsöző eszmecserékhez legalább borkorcsolyát fel tudnak majd szolgálni.

Szilvássy László

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

A jó Gazda idei áprilisi száma már a beinduló termelési szezonra összpontosítva tájékoztatja a lap …