Feltehetően még vannak, akik emlékeznek arra, hogy a Jó Gazda első száma éppen 1991 októberében jelent meg, így a mostani számunkkal gyakorlatilag átléptünk a lap működésének harmadik évtizedébe. Önfényezés nélkül elmondhatjuk, ezt kevés szlovákiai magyar sajtótermék mondhatja el magáról, ami elsősorban lapunk hűséges olvasóinak köszönhető. A Jó Gazda megjelenése óta …
Bővebben »Megjelent a Jó Gazda novemberi száma
Az időszerű kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda novemberi számának olvasói áttekintést kapnak a dísztökök fajtáiról és termesztésük feltételeiről, megismerkedhetnek a torma őszi telepítésének követelményeivel, és az ún. tél alá vetés alapelveivel, amelyek a minél korábbi tavaszi termés betakarításának lehetőségeit hordozzák magukban. Részletese cikkben mutatja be a lap az …
Bővebben »Bábolnai Gazdanapok
A gép és az ember interakciója Idén is a hagyományos időpontban, szeptember első harmadában tartották meg az egyik legrégibb magyarországi mezőgazdasági kiállítást, a Bábolnai Gazdanapokat, amelynek látogatói között szép számmal akadtak szlovákiai agrártermelők és kisgazdák is. A szakmai seregszemlén felvonultatott mezőgazdasági gépek (traktorok, kombájnok, szárkezelő-, talaj-előkészítő- és vetőgépek, permetező- és …
Bővebben »Az agrárvállalkozások megerősítése a cél
A Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig szóló Intervenciós stratégiája keretében az SZK Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériuma a hazai mezőgazdasági termékfeldolgozók és élelmiszergyártók, valamint az ún. termelési–feldolgozói vertikum megerősítésére összpontosít majd – jelentették be a szakminisztérium és a parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának Dolná Krupá-i tanácskozása után. A hazai termelők és termékek versenyképességét az európai piacokon azok …
Bővebben »Ne maradjon a fákon
Miközben az agrártárca vezetése az új 2027-ig szóló új intervenciós stratégiai koncepció kidolgozásán és összehangolásán munkálkodik, amelynek keretében az ún. vertikumok, a termelői-feldolgozói láncok létrehozását és fejlesztési támogatásukat tartja az egyik legfontosabb lépésnek, azért, hogy a kisebb agrár-élelmiszeripari vállalkozások a regionális piacokon saját minőségi termékeikkel érvényesülhessenek, a speciálisnak nevezett növénytermesztési ágazatokban …
Bővebben »Megjelent a Jó Gazda októberi száma
Az október főleg a termés-betakarítások, egyúttal a jövő évi termések megalapozásának is az időszaka. A Jó Gazda e havi számában az olvasók mindkét témában találhatnak időszerű ismereteket és gyakorlati tanácsokat. A zöldséges kertekben időszerű teendők összefoglalója mellett tanácsokat ad a fokhagyma őszi ültetéséhez, a gyökérzöldségek és a káposztafélék betakarításához, bemutatja …
Bővebben »Jóváhagyták az idei számosállat-egységekre vonatkozó kiegészítő állami támogatási kérvényeket
Az Agrárkifizetési Ügynökség július 30-tól megkezdte az idei évre benyújtott számosállat-egységekre vonatkozó kiegészítő állami támogatási kérvények elbírálását és jóváhagyását. Amint azt az ügynökség által kiadott sajtójelentés tartalmazza, augusztus közepéig a benyújtott anyatehenekre vonatkozó 2461 kérvényből már 2448-at jóvá is hagyott, ezekre összesen 3 526 199,99 euró támogatást folyósítanak. (sz-mpvr)
Bővebben »Szemléltető bemutatók az idei Agrokomplexen
A hagyományos időpontban, de a hagyományostól eltérő tematikával, elsősorban szemléltető bemutatókkal várták a látogatókat az idei Agrokomplex kiállításon, amelyen az előző évi teljes kihagyás után ebben az évben a mezőgazdaság és a vidéki élet hagyományait bemutató szemléltető rendezvényekkel, valamint a gazdasági állatok bemutatójával próbálták felidézni az egykori agrárseregszemle hangulatát. Az …
Bővebben »Mezőgazdasági kiállítások szeptemberben
Bábolnai Gazdanapok A több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás a magyarországi agrárium kiemelkedő eseménye, nemcsak hagyományt teremtett, de értéket is képvisel. A 2021. szeptember 9–11. között zajló szakmai seregszemlét a rendező Bábolna Nemzeti Ménesbirtok szervezi. A Bábolnai Gazdanapok sajátossága, hogy minden évben színvonalas mozgógép-bemutatókat láthatnak az érdeklődők. A meghatározó …
Bővebben »A pénznek nincs szaga
Első olvasatra kissé hihetetlennek tűnt az mmg honlapján megjelent hír, miszerint egy angol farmer a Brexit és a koronavírus okozta nehéz helyzetben megoldást keresett a vállalkozása stabilizálására, s így jutott el a kriptovaluta bányászathoz, aminek első állomása a farmján keletkezett tehéntrágya volt. A gazdálkodó egy walesi hegyvidéki településen marha- és …
Bővebben »