A kerti zsázsa főleg a téli hónapokban gazdagítja a család friss zöldséggel való ellátását. Ez a legrövidebb tenyészidejű zöldségnövény, amely a vetés után már 10-12 nappal sűrű, zöld állományt képez. A kerti zsázsa apró, barna magját egyébként bármikor elvethetjük. Ehhez jó minőségű tápföldet, vagy homokkal kevert kerti földet használunk, amit két-három ujjnyi vastagságban lapos edénybe, tálkába, tányérba, műanyag dobozba rakunk. A földet nyomkodjuk le, és szórjuk rá a magvakat, majd ezután fedjük le 1-2 mm vastag föld- vagy homokréteggel, és ezt is nyomkodjuk le. Az így előkészített edényt állítsuk sötét helyre, vagy fedjük le kartonpapírral, hogy a vetést ne érje fény. A növényeket addig tartsuk sötétben, amíg kibújnak a földből, így nem marad a maghéj a levél hegyén. Ezután már csak bőséges megvilágításra, napfényre van szükségük, tehát a legjobb helyük az ablakpárkány belső részén lesz. A zsázsa kedveli a meleget, legjobban 20-22°C-os hőmérsékleten növekszik.
A vetés után három-négy nap múlva már erélyesen csíráznak a magok. Ebben bőséges öntözéssel kell őket segíteni, mert a zsázsának elsősorban sok vízre van szüksége. A vetést azonban ne felülről öntözzük, mert a vízcseppektől a növények elfekszenek. Ha vízáteresztő az edény, akkor állítsuk naponta 5-10 percre vízbe, hogy a talaj jól átnedvesedhessék.
A vetés utáni 10-12. napon már sűrű, zöld vetésünk lesz. A növények két sziklevelük fölött ilyenkor már két-három apró lomblevelet is fejlesztenek. Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy megkezdjük a zsázsa felhasználását. A fiatal növények erős fűszeres íze révén salátaként és egyéb ételek fűszerezésére is alkalmas.
A kereskedelemben már kaphatók csíráztató edények is, amelyekben rövid idő alatt talaj nélkül is kinevelhető az ízletes fűszernövény. Hasonló vetési közeget magunk is készíthetünk, ha például folyamatosan nedvesen tartott vattára helyezzük el a magokat, kb. egy hét múlva szintén friss hajtásokat kapunk, amelyeket azonnal felhasználhatunk.
A kertben folyamatosan vethető, magját 10 cm sortávolságra ajánlott elszórni. Mihelyst a kis levelek megjelennek, máris szedhető. A sorban levő friss leveleket úgy takarítjuk be, hogy a talaj fölött ollóval egyszerűen levágjuk őket. (sz)