Az elfelejtett kosorrú nyúl

A második világháború után új változat jött létre a kosorrú nyulak csoportjában, méghozzá a meisseni kosorrú, amely arról a városról kapta a nevét, ahol kitenyészették. A tenyésztés során a kosorrú alapfajták mellett a kis ezüstöt is felhasználták, ami miatt egészen napjainkig nehéz a közepes testű határokat tartani. Mindenesetre a német standard 1953-ban elismerte a fajtát, és meghatározta a tulajdonságait, majd mind a nyugat-európai, mind a volt szocialista országok standardjai átvették a leírásokat.

A fajtát a kosorr jellemzi. A küllemben az általános megfogalmazások az irányadók. Az elbírálásnál odafigyelnek a nem túlságosan hosszú testre és a mar, a hát, valamint az ágyék kinézetére. Ennél a fajtánál kívánatos a kos fej, amely széles, de nem annyira jellegzetes, mint a francia kosorrún.  A fülek a koronán átmérve 38–42 cm-esek. A korona jól kifejezett, a fülek erősek, a hallónyílással befelé állnak. A test kissé nyújtott, a mellkas széles, a hátsó fél erős. A pehelyszőr tömött, zárt, kissé elálló, 3 cm hosszú.

A fedőszőr színében az elfogadott változatok bírálhatók, azok, amelyek a kis ezüst fajtában is mérvadók. Kivételt képez a világos kis ezüst színe. A koronaszőrök az egész testen egyenletesen ezüstözöttek. A szálak ezüstös hegyei rövidek, és szép, deres fényt adnak. Az ezüstözöttség az ezüst szőrszálak és az alapszín együttese. Világos, közepes és sötét árnyalatot ad. Az árnyalatnak a testen egyformának kell lennie. A pehelyszőrök ugyanolyanok, mint a kis ezüst fajtánál.

-pint-

 

 

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda júniusi száma

Júniusban a háztáji kertekben már „nagyüzem” van, ebben a hónapban ugyanis a legtöbb zöldségféle az …