KWS kukorica hibridek Csilizpatason

Az intenzív nemesítések évente 3-4 új hibridet hoznak a piacra

A kukorica a hazai növénytermesztési ágazat egyik meghatározó növénye, amely az utóbbi években a változó környezeti feltételek (főleg a klímaváltozás) miatt egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe. A nemesítő vállalatok tevékenységük egyik fontos céljaként az említett változásokhoz való alkalmazkodási képességek fejlesztését tartják a fő célkitűzésüknek, ennek eredményeként a kukorica hibridek kínálatában szinte évente folyamatosan megújuló újdonságokkal találkoznak a gazdák. Ezt az irányt követi a KWS vetőmagnemesítő és forgalmazó vállalat is, amelynek szlovákiai képviselete a dél-szlovákiai térség termelőinek Csilizpatason vonultatta fel a legújabb hibridek kínálatát. Ivan Dzubák, a cég ügyvezetője e rendezvényen tartott bevezetőjében is az újdonságaikra hívta fel a figyelmet, amelyek az elmúlt több mint 10 év céltudatos fejlesztésének eredményei a FAO 300-450 éréscsoportban. Ezek a hibridek nemcsak Szlovákiában, hanem a szomszédos országokban is (Magyarország, Horvátország, Románia) elterjedtek és kedveltek a gazdák körében. A cégvezető kiegészítésül hozzátette, hogy a kukorica mellett a cukorrépa és a repce vetőmagpiacán is az élenjárók közé tartoznak, legújabban a napraforgók portfóliójába is beléptek, sőt egy új takarmánynövényük, a silózásra alkalmas rozs is bővíti a kínálatot.

A hagyományos kukorica bemutatót idén is partner szervezetek közreműködésével tartották meg: az Adama Kft. a kukorica gyomirtási technológiájában alkalmazható készítményeket, a Lemken a talajművelési eszközöket, a Sunflower pedig tápanyagpótlási készítményeit, illetve a cirok termesztésében és felvásárlásában rejlő lehetőségeket prezentálta.

Az idei év csapadékviszonyai ebben a térségben kifejezetten kedveztek a kukoricának, állapította meg Kovács Tamás a KWS területi képviselője, akinek adatai szerint májustól szeptemberig több mint 340 mm eső esett, ami az itt bemutatott hibridek nagyon jó állapotát eredményezte. Kollégájával Ludovít Císarral felváltva 14 KWS hibrid rövid jellemzésével adtak számot a cég időszerű szemes- és silókukorica kínálatáról.  A KWS Lauro (FAO 290) a legkorábbi lófogú szemes hibridek közé tartozik, kiváló a vízleadása, de ebben a térségben kevésbé termesztik. A KWS Mino (FAO 320) silóhibrid, ugyancsak inkább a répatermesztő körzetekbe javasolt, ebben a térségben a már említett silózásra alkalmas rozs utáni másodvetésben lehet létjogosultsága. A KWS Adonisio (FAO 330) szemes hibrid viszont már ebbe a térségbe való, koraisága biztosítja, hogy utána a búza még időben elvethető. Intenzív feltételeket igényel, de koraisága ellenére a 400-as éréscsoport hozamaival versenyképes termést ad, egyúttal nagyon jó a vízleadó képessége, ami termesztésének gazdaságosságát is alátámasztja. Stabilitása és alkalmazkodó képessége a kontinentális feltételek között a szomszédos országokban is jól érvényesül. A KWS Hypolito (FAO 350) két éve került a szlovákiai kínálatba a külföldi fajtavizsgálatok eredményei alapján (Magyarországon pl. az első helyen végzett a Magyar Kukoricaklub rangsorában). Éréscsoportjában kiváló vízleadó képesség és magas hozam jellemzi, termőképesség tekintetében állja a versenyt a 380-400-as hibridekkel is, a várakozások szerint a következő szezon egyik csúcshibridje lehet. A KWS Oltenio (FAO 360) idei újdonság, kimagasló hozamképességét a fajtavizsgálati kísérletekben egyértelműen igazolta (a KMEMI –ÚKSÚP 2022-ben 120 %-os teljesítménnyel vette nyilvántartásba).  A szomszédos országokban is egyidejűleg kerül bevezetésre, eredményei alapján az egyik vezérhajója lehet a kínálatnak. Stabilitását a ClimaControl3 minősítés is garantálja, ami a gyengébb termőhelyi feltételek között is jól érvényesül.  A KWS Donjuan (FAO 340) silóhibrid újdonság a kínálatban, tipikus lófogú hibrid, nagyon jó stay green hatással rendelkezik, ugyanakkor szárazanyag-tartalma is kiváló értékeket mutat, nem véletlenül tartják az ismert Balasco méltó utódjának. A KWS Kashmir (FAO 380) szemes hibrid az utóbbi évek egyik legkeresettebb hibridje (nálunk és Magyarországon is az élcsoportba – top 10 – tartozik). Hozamképességét és termésstabilitását a különböző évjáratokban évek óta folyamatosan bizonyítja, ebben a térségben tavaly az első helyen végzett. Kiváló vízleadó képessége nemcsak a gazdaságosságát támasztja alá, hanem a búza időbeni vetését is lehetővé teszi. A Balasco (FAO 380) a kínálatban az egyik legrégebbi silóhibrid, tulajdonságai alapján egy évtizede élvezi a termelők bizalmát. Ma már az újabb hibridekkel való összehasonlításra is szolgál.  A KWS Incantio (FAO 390) szemes hibrid újdonság az előző évi vizsgálatokban a környező országokban is kiváló eredményeket produkált, ennek alapján a közép-kelet európai térségben egységesen szintén bevezetésre került. Kimagasló hozamképessége a FAO 450-es éréscsoport szintjét ostromolja, vízleadás tekintetében a 400-as éréscsoport szintje alatt teljesít. Termésstabilitását a ClimaControl3 minősítés a gyengébb termőhelyi feltételek között is garantálja. A Toskano (FAO 420) magas szárú, jó levelezettségű, nagyon jó stay green hatással  (zöldszáron érés) rendelkező silóhibrid.  Kimagasló hozamképessége tavaly a nagyszombati térségben 45 tonna feletti zöldhozamot eredményezett, élvezi a termelők bizalmát. A KWS Inteligens (FAO 410) erőteljes növekedésű intenzív feltételeket igénylő hibrid, amely hozamképességét és termésstabilitását folyamatosan bizonyította a fajtakísérletekben, és igazolja a köztermesztésben is. Nagyméretű csövei jó vízleadó képességgel rendelkeznek, ami termesztésének gazdaságosságát is biztosítja. Tavaly a kedvezőtlen feltételek ellenére is jól teljesített. A gazdák körében érezhetően megnőtt iránta a kereslet. A KWS Advisio (FAO 460) a szemeshibridek kategóriájában a legkésőbbi érésidejű, az elképzelések szerint fokozatosan felváltja a korábbi Konfites és Kollegas hibrideket. Erőteljes növekedés, kimagasló terméspotenciál és megbízható stabilitás jellemzi. Tulajdonságait az előző kedvezőtlen évjáratban is bizonyította, éréscsoportjában szerzett előkelő helyezésekkel. A sort két silóhibrid zárta, a KWS Katedralis (FAO 480) és a KWS Lukas (FAO 520). Közülük a KWS Lukas érdemel figyelmet, kimagasló terméspotenciálja mellett a betakarított siló energiatartalma is kiváló értékeket mutat, amely az állatok takarmányozásában a tejtermelő képesség magas szintjét biztosítja.

Kovács és Císar

A Csallóköz ivóvízvédelmét szolgáló, egyes növényvédelmi készítmények és hatóanyagok felhasználását korlátozó törvényi rendelkezések következményeként az utóbbi években jelentősen megnehezedett a kukorica hatékony növényvédelmének alkalmazása, s az újabb előrejelzések alapján a következő években még kevesebb készítmény állhat majd a gazdák a rendelkezésére, állapította meg bevezetőjében Máťus Ervin, az Adama képviselője. Ezen a bemutatón az általuk forgalmazott készítmények alkalmazásának két változatát vonultatták fel. Az első, korai posztemergens változatban az Effica + Coltrane készítményeket vetették be, a második, posztemergens változatban a Nicogan + Coltrane+ Rollwet (tapadásfokozó) készítmény kombinációt alkalmazták. A látottak alapján mindkét módszer hatékonynak bizonyult. Az első változatot a kukorica 3-4 leveles állapotában alkalmazták, az egyéves fűféle gyomok és a kétszikű gyomok ellen. Az Effica 960 EC (hatóanyaga s-metolachlor) elsősorban a fűféle gyomok elleni védekezésben jeleskedik, de egyes kétszikűek ellen is hatékony. Annak ellenére, hogy preemergens készítmény, korai posztemergens alkalmazását az teszi lehetővé, hogy a tapasztalatok alapján a kikelt kukorica is jól tolerálja a hatóanyagát.  A Coltrane (dicamba, mesotrion) széles hatásspektruma a kukoricában előforduló legfontosabb egy-és kétszikű gyomok ellen nyújt védelmet. Ráadásul reziduális tartamhatását kb. 4 hétig a talajon is megőrzi.

Máťus Ervin – Adama

A második változatban felhasznált  Nicogan 40 OD (nicosulfuron) szelektív posztemergens gyomirtó szer ugyancsak az egyéves és évelő fűféle gyomok valamint a kétszikű gyomok elleni védekezésre szolgál a kukoricában. Szisztémikus hatása a leveleken át való felszívódással érvényesül, külön kiemelhető a tarackbúza elleni hatékonysága.  A kukoricában 8 leveles állapotig alkalmazható. A vele együtt alkalmazott Coltrane erőteljes hatása a gyomok kifehéredésében is megmutatkozik, a kombináció hatékonyságának fokozására a Rollwet tapadásfokozó készítmény alkalmazása javasolt.  A kukorica gyomirtására használható további készítmények közül említést érdemel a Sulcotrek (sajnos Csallóközben már nem használható), valamint a Glyfogan Super, ami vetés előtt a talaj gyommentesítésére szolgál, főleg a forgatás nélküli technológiákban, ehhez az Adaptic kiegészítő alkalmazása javasolt, ami a permetező víz minőségét  (keménységét) javítja. A Strike rovarölő a talajban levő kártevők, a Dinastia pedig a kukoricabogár imágók elleni védekezést szolgálja. Kifejezetten az elterjedt szulákfélék elleni védekezésre a Tomigan nevű készítmény ajánlott.

A rendezvényen a Lemken mezőgépek szlovákiai forgalmazója a Karat 9 rezgő fogú tárcsás borona (grubber) működésével ismertette meg az érdeklődőket, amely a kukorica betakarítása utáni talajelőkészítésben alkalmazható.  A Sunflower Kft. képviseletében Kázmér Attila a cirok termesztésével és felvásárlásával kapcsolatos információkat osztott meg a gazdákkal.

Kép és szöveg: szilvássy

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda októberi száma

Az őszi kerti teendők összefoglalója mellett a Jó Gazda októberi száma részletesen ismerteti a rebarbara őszi szaporításának …