7. kép

A ventúriás varasodás

A varasodás a lisztharmat után az alma második leggyakoribb megbetegedése. Kártétele főleg az időjárástól és a fajta fogékonyságától függ. a Korai erős fertőzés nemcsak a termésben okoz nagy károkat, a fertőzött levelek korai hullásával az egész fát legyöngíti.

A varasodás (Venturia inaequalis) a tömlősgombák közé tartozik. A talajra hullott beteg leveleken telel át. A spórák tavasszal, a rügyfakadás után, kb. egérfüles állapotban kezdenek fertőzni. Vagyis az első fertőzések már elég korán, 10 C° hőmérsékletnél kezdődnek, a spórák kifejlődéséhez és a szóródásukhoz azonban 10 mm csapadékra van szükség. A gombafejlődéséhez a 20 C° az optimális hőmérséklet. Az egész vegetációs idő alatt fertőz. Nyáron a termésen, a leveleken lévő foltokon képződő konídiumokkal. A vegetáció alatt lehullott beteg levelek a következő évi fertőzések kiindulópontjai. A betegség a leveleken, a színén és a fonákon is foltokat okoz, tavasszal nagyobbakat, később kisebbeket. A foltok először olajos fényűek, majd sötétednek, bársonyos bevonat keletkezik rajtuk (1. kép).

1. kép

Ezután parásodnak és a foltok közepe kitöredezik. A gyümölcsön is tipikus parás foltok alakulnak ki (2-3. kép).

2. kép
3. kép

Amikor a fertőzés a még növésben levő gyümölcsöt fertőzi, a foltok megrepedeznek (4-5. kép).

4. kép
5. kép

A későbbi fertőzésnél kisebbek a foltok, a gyümölcsön „csak” esztétikai hibát okoznak (6. kép).

6. kép

Az egyes fajták között nagy a különbség az érzékenységben. Fogékony fajták (az Agro Napló 2013 februári száma alapján) például a Starking, a Golden Delicius, a Cox narancs renett, a Mclntosh, a Kovauguszt. Rezistensek: Goldstar,1 Freedom, Lena,1Prima1,1Rajka, Rubinola, Topaz. Szlovákiában az ellenálló fajták közé sorolják a Topaz, a Rubinola, a Luna, az Orion, az Opál, a Rozela és az Ametyst fajtát. Mivel az almafajtáknak jelenleg se szeri se száma a piacon, fontos lenne utána nézni vásárlás előtt azok tulajdonságainak. Aki nagyobb mennyiséget szeretne telepíteni, mindenképpen tervezze meg alaposan a fajtaválasztást.  Sok egyéb feltétel mellett a betegségekre való fogékonyságot is vegye figyelembe, mert ez hosszú távon mindig kifizetődő lesz.

Kiskertekben a védekezésben segít a beteg levelek összeszedése, égetése, földbeforgatása, szellős korona kialakítása. Ha csak a család részére termelünk, és ellenálló fajtánk van, sokszor csak kora tavasszal szükséges a vegyszeres védekezés. Későbbi fertőzésnél a foltok a gyümölcsön csak szépséghibák. Vannak, akik csak „szeplőtlen” hibátlan gyümölcsöt fogyasztanak (7. kép), az eladásra, piacra termelt gyümölcsöt ezért kell többször vegyszerezni.

7. kép

A vegyszerek közül kora tavasszal a réztartalmú szerek igen hasznosak, mivel több gombabetegség és baktériumos betegség ellen, és az ágakon élő zuzmók ellen is hatásosak. Intenzív hajtásnövekedéskor (április–június) felszívódó szereket használjunk. Később szintén a kontakt hatásúak a jobbak, ügyeljünk azonban az egészségügyi várakozási idő betartására, főleg a korai fajtáknál.

Szlovákiában nagykereskedelmi csomagolásban sok regisztrált vegyszer van, olyanok is, amelyek a lisztharmat ellen is védenek. Kisebb a választék a kiskereskedelmi csomagolásban vásárolhatók között. A réztartalmúak közül engedélyezett a Kuprikol 50, ezt zöldbimbós állapotig használhatjuk. Felszívódó a Score, a Chorus 50 WG, a Qualy 300 EC és a Syllit 65, kontakthatású a Polyram WG. Kiskereskedelmi csomagolásban a varasodás és a lisztharmat ellen is hatásos, engedélyezett vegyszer a Topas 100 EC. (A szerző felvételei)

Sedliakné György Ilona

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda májusi száma

Májusban, a naptár szerinti utolsó tavaszi hónapban a háztáji kertekben és a termelő gazdaságokban is teljes ütemben folyik …