Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A gyümölcstermesztésben feltárt tudományos szakmai és gyakorlati ismeretek azt mutatják, hogy a függőlegesen vagy ahhoz közel álló helyzetben levő hajtásokban a növekedést elősegítő hormonok (auxinok) nagy mennyiségben a hajtásvégekben helyezkednek el, s ez egyértelműen a hosszanti növekedésnek kedvez. A hajtások lekötözésének eredményeként a növekedést szabályozó hormonok elhelyezkedésében és azok hajtásfelületre vonatkozó töménységében lényeges változások történnek. Vízszintes állapotban ezek a hormonok egyenletesen oszlanak el a hajtás teljes hosszában, így kedvezőbbé és arányosabbá válik a tápanyagok áramlása is, ami elősegíti a termőrügyek kialakulását. E felismerés alapján javasolt a fiatal fák a hajtásainak lekötözése annak érdekében, hogy a minél gyorsabb termőre forduljanak. A hajtások lekötözésével azok helyzetét és növekedését úgy változtatjuk meg, hogy a függőleges, vagy ahhoz közel álló helyzetből a vízszinteshez közel álló helyzetbe kerülnek. Ennek lényege és értelme, hogy a vízszintes vagy ahhoz közelítő helyzet a termőrügyek kialakulása szempontjából előnyös. A fölfelé álló hajtások növekedése ugyan erőteljesebb, de sokkal később, illetve gyérebben rakódnak be termőrügyekkel.
A gyakorlati termesztésben alkalmazott koronaformák és művelési eljárások, például a termőkaros orsó és különböző rendszerű sövények kialakítása valójában ennek felismerésén, a hajtások lekötözésének elvén alapszik. A hajtások lekötözésének formája – az említett általános elvek mellett – faalakok, illetve koronaformák szerint változhat, sőt fajták szerint is eltérhet. A termőkaros orsón a gyengébb növekedési erélyű fajták vesszőit a vízszinteshez közel álló helyzetbe kötözik le. Erősebb ágrendszerű, erőteljes növekedésű fajtákon viszont helyesebb a 15-30 fokos vázkar-szögállást kialakítani. A vízszintes alá való leívelés azonban minden esetben hátrányos.
A legtöbb gyümölcsfaj esetében júliusban indul meg a termőrügyek képződése. Ennek a folyamatnak egyik járulékos, de nagyon fontos művelete a hajtáslekötözés, amellyel a következő évi termésképződés alapjait rakjuk le. A hajtások lekötözésének elvégzésére is ez a legalkalmasabb időpont, mert ekkor a hajtások hosszanti növekedése lényegében már befejeződött, és a hajtáshelyzet megváltoztatásával még elősegíthető a termőrügy-differenciálódás. A később végzett lekötözés említett hatása már kisebb, s az ősz elején elvégezve, már csak a következő évi termőrügyek kialakulásának kedvez. (sz)
