A méhek ősszel

A télbe menő méheknek sok virágporra van szükségük. Ha nem jutnak elegendő fehérjéhez egyedi fejlődésük során és az őszi hónapokban, akkor nehezebben viselik a telet, a tél közepétől nem képesek kellően táplálni az álcákat. Az áprilisi nemzedékváltás is korábban kezdődik, és nagy kieséssel zajlik le. A kevés virágport fogyasztó méhek nem képesek kihasználni a korai méhlegelőket sem. Érdemes nyár végén virágporos legelőre szállítani őket akkor is, ha nektárt ott nem nagyon találnak. Inkább kiegészítő vagy serkentő etetést alkalmazzunk a virágpor mellé.

A felesleges lépek, a szűzlépek, selejtes, de mézes keretek és az elöregedett építmények a fészekből kikerültek már, de térkitöltés, kihordatás és tárolás céljából a kaptárban maradhatnak a végső betakarításig. A fészektől egy oldalt lebocsátott fólialappal, kátránypapírral leválasztjuk a fél mélységig, hogy bennük lévő, nyitott vagy felvillázott eleséget áthordják, valamint a lépeket gondozzák. A serkentés szörpjét csak részben élik fel a méhek, a zömét a télre készülő mézkoszorúban tárolják. Ha kétes eredetű vagy nagy részben napraforgó-, édesharmat-mézet sejtünk a mézkoszorúban, azt feltétlenül csapassuk ki, mert még pótolható. Helyükbe már a nyárvégi serkentés és az őszi feletetés anyaga kerül. A virágpor és a serkentés hatására növekszik a fiasítás. Ezt a nemzedéket még azok a méhek táplálják mirigyváladékukkal, amik egyébként is elhullnak ősz végére.

A télre való felfejlődés egyik előfeltétele a jól petéző anya. Már a serkentés elején selejtezzük ki az idős, soványnak látszó, szórtan petéző anyákat. Az őszi kelésű méhek szervezete más, mint a nyáriaké. Bő élelemtartalékok rakodnak le bennük, az úgynevezett zsírtestek. Kedvező az élettartamukra, ha már nem gondoznak fiasítást, nem terheli szervezetüket a pempőtermelés vagy építés.  Az őszi fiasításra nagy szükség van a családban, mert a júliusban kelt méhekből 58%, az augusztusban kikeltekből 14–16 %, a szeptemberben kikeltekből 11 % pusztul el a téli hónapok alatt. Az október első heteiben keltek még idetartoznak, de a hó végiekből 26–28 %-os lesz a téli veszteség. Nagyon fontos a fészek őszi takarása, mert a hiányosan szigetelt fészekben szabálytalanul fejlődik a fiasítás. Sok lesz a kikelt méhek között a rokkant, munkaképtelen. Fejletlen szervezetük csak fogyaszt, míg el nem pusztul. Figyeljük meg a téli fészek alatti hullákat. Ha gyéren takartunk ősszel, akkor a tetemek között sok hólyagos szárnyút, sodrott szárnyút, csökevényes termetűt találunk. Már július végén végezzünk atkairtást a lapkák behelyezésén kívül is, valamely hatékonyabb szerrel, hogy minél kevesebb károsodás érje a télbe menő munkásokat. A gyomorvész ellen is most kell igazán védekezni. A téli eleség zöme már a fészekben van, ne koptassuk a cukor átalakításával a méhek szervezetét, csak szükséges mértékig etessünk. A téli feletetést szeptember első felére ütemezzük, akkor is csak szükséges mértékben.

A telelésre való, szakszerű előkészítés és a jó betelelés a jövő évi termelés egyik legfontosabb záloga. A szükséges feltételek közül az egyik legfontosabb az atkamentes család. A különböző formájú és hatásfokú gyógyszerek mellett érdemes az idény végén 2-3 füstölést adni a családnak, akkor is, ha ez a védekezési forma már túlhaladott. Ezzel minimumra csökkentettük az atkaszámot. Nyugodtabban telelnek az egységek, a korai fiasításba is kevesebb atka jut. Tavasszal is későbbre dúsulnak fel az élősködök, amikor már szabadon védekezhetünk ellenük, minden módszerrel, gyógyszerrel.

További feltétel az elegendő népesség. A krajnai méh esetében ez 6 léputca népesség, a kárpátinál 5 léputca méh, az olaszoknál 7, – NB lépeket számítva. Az alacsony keretesekben ennek körülbelül a kétszerese vagy kevesebb.

A sikeres teleléshez fiatal egészséges anya is szükséges. Az felel meg, amelyik feltehetően nem kerül leváltásra, nem hull el betegségben a télen, táblásan fiasít az időszakoknak megfelelően.

A tél folyamán meganyátlanodott családok rengeteg mézet fogyasztanak, nyugtalanul telelnek,  állandóan zúgnak, szervezetük idő előtt elkopik, elöregedik, vastagbelük hetekkel, hónapokkal előbb megtelik salakanyaggal. Kitör a belső ürítés, a korai hasmenés, elhatalmaskodik később a gyomorvész. Az egész méhes számára fertőző góccá válik a család, ha nem anyásítjuk. A tetves, feketekóros, petefészek-hibás anyák és öregek (2–3–4 évesek) szoktak leginkább elhullani.

Ugyancsak szükséges a zömével fiatal és egészséges népesség. Az elöregedett méhek már decemberben, januárban elhullnak. Hasonlóképpen az ősszel nagyon megdolgoztatott egyedek is. (kései etetés). Az őszi eleséggel adagolt gyógyszerek (NONOSZ) egészséges, fiatal lépkészlet biztosítják méheink egészségét. Télen több betegség ártalmasabb lehet a méhekre, mint nyáron, mert a beteg egyedek a tömör fürtben vannak, Teleléskor fontos tehát a betegségektől való mentesség. Bőséges, érett élelem, ami nagy részben fedett. Mindig úgy számoljunk, mintha méheink nem tudnának léputcát váltani. Augusztus végén – szeptember elején a kaptárban legyen a téli mézkészlet zöme.

A jól elhelyezett élelem szintén meghatározó szerepet tölt be a sikeres teleleésben. Azokban a lépekben legyen a méz és virágpor, amik a téli fészekbe kerülnek. Ha alacsonykeretes a kaptár, akkor 6-8 teli keret legyen a felső fiókban. Ha nagyméretű a keret, akkor 1 NB-ben 1,6–2,4 kg méz legyen. Kerüljük a túletetést.

A beérett táblás virágpor-készlet fontos kellék a korai fiasítás megindításához, neveléséhez, a dajkaméhek táplálkozásához, amikor még nincs külső virágpor, hordás, vagy nem tudnak kiröpülni az időjárás miatt. Jó, ha nemcsak a két szélső lépben van virágpor, hanem a többi lép első-felső felében is tároltak méheink fél-féltenyérnyit.

Furcsán hangzik, de a méhek télen is fogyasztanak kevés vizet. A téli vízforrás az anyagcseréből származó mennyiség mellett, a jól zárt szűkített fészek szélein lecsapódó párából keletkezik, amit felszívogatnak. Különösen a télvégi fiasítás beindulásakor fontos ez. A kevés nyitott méz is elnyel némi vizet, hígul, több víz jut vele a méh szervezetébe. Tág, hideg fészek esetén a téli fürttől távolabb csapódik le a pára. A méhek ezt nem mindig érik el, csak a felmelegedés időszakában. Akkorra pedig penész képződik a lépeken, a kaptárfalon. A túletetett családok fürtje mélyre szorul. Főleg a rakodókban. Nagy lesz a távolság a lépek teteje és a fürt széle között. A felső takarón lecsapódik a pára és lecsepeg a fürtre. Ez nem mindig jó, zavarja a méheket. A közepesen fiatal, szabályos lépállomány is fontos kellék. A szűzlépekre a méhek nem szívesen bújnak be télen sem, mert nem jól szigetelnek. Az elöregedett sok bábinges sejtek pedig szorosnak bizonyulnak számukra. Amellett betegségeket is terjesztenek. A szabálytalanul kiépített és a herés sejtek szintén üresen maradnak. A korai fiasítás is szabályos építményekben táblásodik majd tavasszal. Jól rendezett, szűkített, száraz fészek. A méhek kedvence. A jól záródó kaptár, az elégséges kijárónyílás, a csupán szükséges fészekméret és nedvszívó, meleg takarás biztosítják. Ehhez járul még, hogy a fészek lépeit méz tekintetében úgy állítsuk össze, hogy lehetőleg ne kelljen léputcát váltani méheinknek, legyen minden léputcában elégséges eleség.