Támogatási pályázat az állattenyésztés és a speciális növénytermesztés fejlesztésére a kisgazdaságokban

15 ezer eurós támogatás

A szlovákiai agrárágazat diverzifikálásában rejlő lehetőségek kihasználására és a kisebb mezőgazdasági vállalkozások tevékenységének támogatására a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium  a vidékfejlesztési program  6.3-as alprogramja keretében, pályázatot írt ki  ezen vidéki vállalkozások gazdasági stabilitásának és életképességének javítását, valamint a termelési tényezők gazdasági hatékonyságát és a hozzáadott-érték fokozását célzó beruházások vissza nem térítendő támogatására. Az intézkedés a hazai regionális mezőgazdasági termékek előállításának bővítését  és a lakosság  helyi termékekkel való ellátásának fejlesztését is szolgálja.

Az Agrárkifizetési Ügynökség honlapján (www.apa.sk) közzétett kiírási feltételeknek megfelelően az említett kisebb gazdaságok ez év június 30-ig benyújtott pályázatok révén igényelhetnek maximálisan 15 ezer eurót kitevő támogatást a pályázatukban meghatározott és elismert kiadási költségekre. A pályázati kiírás értelmében a támogatásokat kifejezetten az állattartással és a speciális növénytermresztéssel foglalkozó gazdálkodó vállalkozások igényelhetik.. Az állami forrásokból folyósítandó vissza nem térítendő támogatásokra a szaktárca költségvetésében 4,92 millió eurót különítettek el. A támogatásért pályázó mezőgazdasági vállalkozásoknak a kiírási feltételek alapján igazolniuk kell, hogy a pályázatukban meghatározott támogatni kívánt tevékenységet a kérvény beadását megelőzően legalább 24 hónappal korábban már beindították és működtetik. Az erre vonatkozó adatok ellenőrzését az előző esztendőkben (2018, 2019) benyújtott közvetlen támogatási igénylések adataiból, illetve a Gazdasági állatok központi nyilvántartásának jegyzékéből  ellenőrzi  majd az ügynökség.

Az elkészített pályázatokat a minisztériumi tájékoztató alapján június 15-e és 30-a közötti időszakban lehet majd benyújtani az Agrárkifizetési ügynökséghez. A pályázati kritériumokról, a támogatások folyósításának feltételeiről és a felhasználásuk igazolásáról a részletes feltételeket az Agrárkifizetési Ügynökség honlapján (www.apa.sk) találják meg az érdeklődők.(sz-mprvsr)

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …