Kniphofia uvaria

Nyártól őszig virágzók I.

Az évelő dísznövények különleges helyet foglalnak el kertjeinkben. Min-den év tavaszán kihajtanak, fajtól és fajtától függően, tavasztól őszig virágot hoznak, majd ősszel a telelésre felkészülve visszahúzódnak. Ezeket a növényeket az egynyári virágoktól eltérően nem szükséges évről-évre újra vetni. A kertbarát számára fontos, hogy az évelők szép habitusúak legyenek, virágaikat lehetőleg minél hosszabb ideig hozzák, és pompázzanak minél nagyobb színváltozatban. A virágkötők számára pedig fontos, hogy a levágott virágoknak legyen jó a vázatartósságuk és kezelhetőségük. Nyártól őszig azonban nemcsak az évelők virágoznak, hanem némely cserje is, ezért megemlítjük azokat is.

          A következő növények nemcsak a nyári hónapokban fogják díszíteni kertünket, hanem ősszel is:

 

Brazil kék zsálya – Salvia guaranitica

Hazája Dél-Amerika (Brazília, Paraguay, Uruguay és Argentína), Dísznövényként világszerte termesztik. A brazil kék zsálya évelő, 1,2-1,5 m magasra növő, terjedő gyökerű növény. Virágzata 25 cm hosszúságú, a virágok színe a kék minden árnyalatát felöli, beleértve a szokatlanul valódi kék színt is. Nálunk a virágzás nyár közepén kezdődik és a fagyokig tart.

Ez a növény teljes napsütést igényel, árnyékban megnyúlik, eldől. Nálunk teljesen télállók. Szereti a rendszeres öntözést, különösen a nyári nagy melegekben akár hetente kétszer is locsolhatjuk, azonkívül kedveli a párás légkört. Talaja legyen kissé savanyú kémhatású, vízáteresztő. Rendszeres tápanyag utánpótlást nem igényel. A tápanyag-fölösleg csökkenti a virághozamot. Virágzás után a virágszárakat földig vágjuk vissza. Szaporítható tavasszal gyökérosztással.

Salvia guaranitica

 

Fürtös fáklyaliliom –Kniphofiauvaria

Hazája Dél-Afrika magasan fekvő köves jó vízáteresztő területei. A növény keskeny szálas levelei tőlevélrózsából fejlődnek. Igen érdekes évelő növény, melynek különlegessége virágzáskor tűnik fel. A csőszerű virágok a tőlevelélrózsából magasra kinövő, csupasz szár végén ülnek. Egy tövön gyakran igen sok virágzó hajtás fejlődik. Az első virágok nyár végén jelennek meg, és mintegy két-három hétig nyílnak, színük izzó sárga, tűzpiros vagy narancsszínű.

A fáklyaliliom világos, napos helyet igényel. Félárnyékban rosszul fejlődik, felnyurgul és alig virágzik. Nem minden fajtája télálló, ezért a töveket késő ősszel takarjuk. A növekedési időszakban hosszú szárazság esetén öntözni kell. Télen óvjuk a túlzott nedvességtől. Tavasszal és nyáron 2-3 alkalommal komplex trágyával trágyázzuk. Talaja legyen jó vízáteresztő, legjobb, ha azt kaviccsal keverjük. A kertben egymagában vagy csoportosan ültetve is jól mutat. Társíthatjuk alacsony évelőkkel. Szaporíthatjuk tőosztással. A néhány éves tövet kiássuk, és több tőre osztjuk. Erre legalkalmasabb időszak az ősz, amikor a növények már elvirágoztak. A következő őszig ültessük a szétosztott részeket védett, napos helyre. Csak ezt követően kerüljenek végleges helyükre. Szaporíthatók sarjakról is. Ezeket a növényekről óvatosan eltávolítjuk és elültetjük. Évekig tart, amíg a sarjak elérik a kiültetésre alkalmas méretet.

A fáklyaliliom legismertebb fajtái:

‘Alcazar’, ‘Bees’ Lemon’, ‘Bees’ Sunset’, ‘Buttercup’, ‘Elvira’, ‘Flamenco’, ‘Jenny Bloom’, ‘Nobilis’, ‘Percy’s Pride’, ‘Royal Castle’,‘Tawny King’ és ‘Timothy’.

Kniphofia uvaria

Mezei iringó  – Eringium campestre

          Hazája Közép- és Dél-Európa száraz pusztái. Erősen tövises, szürkés vagy fehéres színű növény. Virágzata félgömb alakú, amely rengeteg apró fehér virágokból áll. Ősszel a növény elszárad, a tövénél letörik, és a szél messzire gurítja. Ezt a guruló, elszáradt kórót hívták régen ördögszekérnek.

Szívós növény, száraz és szikes helyeken is megél, sótűrése kimagasló. Gyökere erős, mélyre hatoló és kiterjedt, meg tudja találni magának a tápanyagokat és a vizet. Emiatt igénytelen és szinte bárhol megél. Szép formája és hosszú virágzása miatt dísznövénynek tökéletes. Szárítva megtartja formáját és színét. Szaporíthatjuk magvetéssel, ősszel és tavasszal. A magvakat a talaj felszínére vessük, takarás nélkül.

Érdekességként megemlítem, hogy a növény fiatal zsenge hajtásait spárgához hasonlóan fogyasztják. Gyökere könnyen emészthető zöldségféle. Cukorral kandírozva finom csemege. Ezenkívül gyógy- és mézelő növény.

Eringium campestre

 

Mexikói árvalányhaj Stipate nuissima (Nasellate nuissima)

Hazája az Egyesült Államok délnyugati része, Észak-Mexikó és Argentína. 40 cm magas, légies megjelenésű, kecses, finomszálú lombja szélben ringva igen mutatós. Levelei zöldes-sárgásak. Virágai fehér színűek, melyek bugás virágzatot alkotnak, és egész nyáron nyílnak.

A mexikói árvalányhaj nagyon jól alkalmazkodó növény, amely kedveli a napos helyeket és jól tolerálja a szárazságot. Csak a jó vízelvezetésű talajban érzi magát a legjobban, de képes alkalmazkodni a különböző talajtípusokhoz is. A kevés gondozást igénylő növények közé tartozik. Kis vízigényű növény, öntözni csak a telepítés évében kell. Időnként vágjuk le a száraz virágzati részeket. Fényigénye nagy, árnyékba vagy félárnyékba ne ültessük. A tél beállta előtt a leveleket kötözzük össze, így megakadályozhatjuk, hogy a téli csapadék miatt elfeküdjenek. Az árvalányhajat tavasszal szaporítjuk tőosztással.

Ismert fajtája a ‘PonyTails’, az alapfajtól még finomabb megjelenésével tűnik ki, szépen mutat sziklakertekben, szegélyekben, konténerekben vagy akár nagyobb csoportosításokban is.

Stipa tenuissima

Sudárzsálya – Perovskia atriplicifolia (Salvia yangii)

          A sudárzsálya hazája Közép-Ázsia (Afganisztán, Irán, Pakisztán), Tibet. 1,5 m magas évelő félcserje, mely felálló hajtásrendszerrel rendelkezik. Ágrendszere szellős, laza. Hazájában sztyeppéken, legelőkön, száraz cserjésekben nő. Levelei szürkészöld árnyalatúak, szeldeltek, molyhosak. Virágai levendulakékek, aprók, illatosak. Júliustól őszig virít.

Ültetésekor vegyük figyelembe, hogy terebélyes növény, mely hajlamos a terülésre, így a környezetében lévő növényeket elnyomhatja. Termesztés szempontjából igénytelen növény. Ültessük napos, világos helyre. Talajban nem válogatós, és megél a rosszabb minőségű talajokon is, ennek ellenére mégiscsak jobban érzi magát a jó vízáteresztő képességű, laza szerkezetű talajokon. Szárazságtűrő, de a tartósan száraz időszakokban az öntözést meghálálja. Télen a tövére tegyünk lomb- vagy szalmatakarást. Tavasszal esedékes a visszavágása, melyet a talaj fölött 10-15 cm magasságban hajtunk végre, így bokrosabb formát kapunk. Az ágyások hátsóbb részeibe valók, de jól mutatnak az utak mellett, mint szegélynövények. Szaporíthatjuk dugványozással vagy tőosztással. Dugványként 15-20 cm-es hajtásokat használunk, majd dugjuk őket homokkal töltött cserepekbe. Ezt tartsuk folyamatosan nedvesen, és gyökerezésig helyezzük félárnyékos helyre.

Fajtái:

‘Blue Jean Baby’ – 60-90 cm széles és magas, virágai kékesek;

‘Blue Steel’ – 30-90 cm széles és magas liláskék virágú;

‘Crazy Blue’ – 60-90 cm magas, 30-60 cm széles, májustól őszig virít;

‘Denim‘n Lace’ – 60-90 cm magas, 90-120 cm széles, sok virago hozó fajta;

‘Rocketman’ – 60-90 cm magas, 60-120 cm széles;

‘Sage Advice’ – 60-90 cm magas és széles, élénk lilavirágú fajta;

‘Blue Spires’ – a kék sudár zsálya és az ürömlevelű sudárzsálya hibridje, 60-90 cm magas, ágai felfelé törők,  60-90 cm széles, kevésbé hajlamos a dőlésre;

‘Little Spires’ – törpefajta, 30-60 cm magasra és szélesre nő;

‘Lacey Blue’ – törpefajta, 30-45 cm magasra nő.

(folytatás a köv. számban)

 

Kép és szöveg: Farsang István

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda májusi száma

Májusban, a naptár szerinti utolsó tavaszi hónapban a háztáji kertekben és a termelő gazdaságokban is teljes ütemben folyik …