Időszerű gyümölcs

– A gyümölcsösben az időszerű növényvédelmi munkák mellett kezdjünk hozzá a gyümölcsritkításhoz. Főleg a kajszi és az őszibarack hajlamos arra, hogy bőséges virágzás után kedvező feltételek esetén túl sok gyümölcsöt fejlesszenek. A túlzott megterhelés egyrészt nem teszi lehetővé az összes gyümölcs optimális kifejlődését, másrészt pedig a következő évi termőrügyek megfelelő kifejlődését is gátolja. A ritkítást igyekezzünk úgy elvégezni, a távolságot úgy meghatározni, hogy a megmaradó két szomszédos gyümölcs között lehetőleg még egy harmadik is elférjen. Az alma- és körtefák gyümölcseit is ritkítsuk ki, egy-egy csoportban a legfejlettebbek közül kettőt-hármat hagyunk meg.

– Kísérjük figyelemmel a gyümölcsfák koronájának alakulását. Ahol vízhajtást találunk, azonnal avatkozzunk közbe és vágjuk ki, vagy metsszük vissza őket. A tősarjakat, gyökérsarjakat bontsuk ki egészen a gyökerükig és a hajtásokat megcsavarva lehetőleg tőből tépjük ki.

– A  termőkaros orsó formájúra telepített fák lekötözött ágait vizsgáljuk meg, a kötéseket rendszeresen ellenőrizzük és ügyeljünk arra, hogy az ágak ne ívesen hajoljanak meg, hanem lehetőleg vízszintesen legyenek lekötve. Az íves ágakon ugyanis az ív legmagasabb pontjáról többnyire igen erős, de termőrügyeket nem fejlesztő vesszők fejlődnek. Ha mégis megjelentek, a vízhajtásokhoz hasonlóan vágjuk vissza őket.

– A fagyosszentek kapcsán készüljünk fel a hirtelen hőmérsékletcsökkenés okozta károk mérséklésére. Ha az időjárás-előrejelzés májusi fagyokat jelez, a gyümölcsfákat füstöléssel, vagy öntözéssel védjük a fagykár ellen. Készítsük elő a füstölésre alkalmas anyagokat, vagy a fákat közvetlenül a fagyveszély előtt bőségesen öntözzük meg. Az éjszaka esetlegesen megfagyó víz hőt szabadít fel, ami megakadályozza a közvetlen környezet lehűlését, így a vékony jégréteg megvédi a rügyeket az elfagyástól.

– A gyümölcsfák tápanyagpótlására kombinált műtrágyákat használunk, amit főleg kora tavasszal adagolunk a használati utasítás alapján. A vegetáció alatt, elsősorban a virágzás után többnyire lombtrágyákat juttatunk ki, amelyek zöme a permetező anyagokkal is keverhető, tehát a növényvédelmi eljárásokkal egy időben a fák tápanyagpótlása is megoldható.

–  A hónap végén a szőlőben már időszerűvé válhat a kötözés és a hajtásválogatás. Kötözésre a használt fóliát is felhasználhatjuk, ha csíkokra vágjuk őket. Előnyük, hogy rugalmasak, nem vágnak a növény testébe, és nem kerülnek külön pénzbe. A hajtásválogatást már ajánlott befejezni, hogy a felesleges és rohamosan növekvő nagyobb hajtások ne vonjanak el feleslegesen tápanyagot a növénytől.

About jogazda.com

Cikkajánló

Az eredményes szójatermesztés

A hazai szántóföldi növénytermesztés utóbbi évtizedben kialakult meglehetősen egyoldalú vetésszerkezetében alapvetően 3-4 meghatározó növényfaj dominál. …