Hogy gyorsan kikeljen a sárgarépamag…

Hogyan lehet szép sárgarépatermés anélkül, hogy nagyon sok munkát és energiát fektetnénk bele? Három nagyon fontos előnye van ennek a módszernek:

  • Két-három héttel korábban kell hozzáfogni a sárgarépa termesztésének, ha ezt a módszert alkalmazzuk, de a jó hír az, hogy már nyár elején szedhetjük az ízletes répát.
  • Sok időt és energiát takaríthatunk meg, hiszen a répát nem kell ritkítani.
  • A sárgarépa úgy fog nőni, mint a gyom, ezért a gyomlálással sem kell bajlódni.

Mit kell tenni azért, hogy három nap alatt kihajtson a sárgarépamag?

A magokat tegyük egy sűrűbb szövésű szövet zsákba vagy kendőbe. Fontos, hogy maradjon benne szabad hely, ne tömjük túl a zsákot. Ássunk a földbe egy 25-30 cm-es gödröt, tegyük bele a földbe a zsákocskát, és borítsuk be földdel. 10-12 nap múlva ássuk ki, és látni fogjuk, hogy a magok már mind kicsíráztak.

Öntsük a tálba a magokat, majd szórjuk meg egy kis kukoricakeményítővel, hogy ne tapadjanak a kezünkhöz. Így már könnyen egyesével el tudjuk ültetni a magokat, hiszen a  csírázás által nagyobbak lettek, és jobban meg lehet őket fogni. A keményítőtől pedig sokkal láthatóbbak lesznek, így ha véletlenül kettő is ment egy helyre, észrevesszük és külön tudjuk választani őket. Az elvetett magokat borítsuk be homokkal vagy szárazabb földdel, és három nap múlva már látni fogjuk az első kibújó hajtásokat.

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Az eredményes szójatermesztés

A hazai szántóföldi növénytermesztés utóbbi évtizedben kialakult meglehetősen egyoldalú vetésszerkezetében alapvetően 3-4 meghatározó növényfaj dominál. …