A kelbimbó a káposztafélék családjába tartozó ízletes téli zöldség, amely többféle vitaminban gazdag, fehérje és rosttartalma szintén számottevő. Termései kis káposztafejekre emlékeztető bimbók. A kifejlett növények jól tűrik a hideget, sőt a kemény téli fagyokat is. A kertben meghagyott tövekről a bimbókat folyamatosan szedhetjük. Egyes vélemények szerint a téli fagy még előnyös is, mert a bimbókban ennek hatására fokozódik a cukortartalom. Elég csak annyi növényt felszedni, amennyinek a bimbóit felhasználjuk, a többi tő maradhat a kertben a betakarításig. Termése a növény fő szárán, közvetlenül a levelek alja felett, bimbók formájában fejlődik. Egy tő fajtától függően 250-600 g bimbót terem. A leszedett kelbimbó jól bírja a mélyhűtést, tárolható, tartósítható.
A bimbóskel a középkötött, kissé meszes talajokat kedveli, elsősorban a káliumra igényes, de bórigénye is magas, ugyanakkor kevesebb nitrogénre van szüksége. Ezért a kerti vetésforgóban a frissen trágyázott ágyásba ültetik. Fényigénye is magas, ha ezt nem elégítjük ki a megfelelő helyre való ültetéssel, csak gyengén, vagy egyáltalán nem fejlődnek ki a bimbói.
Vízigényes növény, bár a szárazságot is elviseli, de csak rövid ideig. Palántáról szaporítjuk, a csírázó magvak 5-6 nap alatt kikelnek. Az alacsony növésű fajtákat 50 X 50 cm-es kötésben, a nagyobb termetűeket 70 x 70 cm távolságban ültetik egymástól. A kiültetés után a talaj lazítása és a gyommentesítés során ügyeljünk a levelekre, mert nagyon törékenyek. Szeptemberben az oldalleveleket kitördelik, de a levélkoronát megmarad. A bimbók így több fényhez és tápanyaghoz jutnak, jobban kifejlődnek, zártak, kemények maradnak. (sz)