Feltehetően még vannak, akik emlékeznek arra, hogy a Jó Gazda első száma éppen 1991 októberében jelent meg, így a mostani számunkkal gyakorlatilag átléptünk a lap működésének harmadik évtizedébe. Önfényezés nélkül elmondhatjuk, ezt kevés szlovákiai magyar sajtótermék mondhatja el magáról, ami elsősorban lapunk hűséges olvasóinak köszönhető. A Jó Gazda megjelenése óta egyértelműen a szlovákiai magyar agrártermelők, háztáji gazdálkodók és hobbikertészek nyomtatott fórumaként próbálja korrekt információkkal és szakmai tanácsokkal segíteni a vidéken élők és az itteni gazdálkodók tevékenységét. A lap fennállása óta meghatározott szempontok szerint válogatott írásokkal szólítja meg olvasóit, akik zöme a mezőgazdasági termeléssel, állattartással foglalkozó vállalkozói, illetve háztáji vagy hobbi szinten tevékenykedő réteg tagjai közül kerül ki.
A szerkesztőség a lap megjelenés óta következetesen tartja magát az alapítók által megfogalmazott irányhoz és célkitűzésekhez, hogy naprakész és közérthető szakmai információkkal lássa el az olvasókat, de a közben nem hallgathatjuk el, hogy havonta meg kell küzdenie a kemény piaci feltételekkel, az előállítási és terjesztési költségek korrekt fedezésének kihívásaival. S miközben az elmúlt évtizedben sikerült a lap árának emelése nélkül kigazdálkodni a folyamatos működéshez szükséges költségek fedezésére szolgáló forrásokat, a könyörtelen piaci verseny és a koronavírus járvány következtében bekövetkezett változások bennünket is rákényszerítettek, hogy a következő év elejétől emeljük a lap árát. A nyomdai költségek évközi emelése és a postai költségek várható növekedése alapján ezt a lépést nem halogathatjuk tovább, s így 2022. januárjától 1,20 euróra emeljük a Jó Gazda eladási árát. A bejelentést már most megtettük, hogy az előfizetők és a lapot vásárlók időben értesüljenek róla.
S bár jól tudjuk, hogy semmilyen áremelés természetszerűleg nem váltja ki a fogyasztók, jelen esetben az olvasók tetszését, de bízunk benne, hogy olvasóink továbbra is hűségesek maradnak a laphoz. A szerkesztőség vezetése és munkatársai nevében csak azt ígérhetjük, hogy továbbra is az ő igényeiket szem előtt tartva igyekszünk korrekt és megbízható szakmai információkat közvetíteni, amelyek segítik, megkönnyítik és hatékonyabbá teszik a munkájukat.
Szilvássy László