Miközben a minősített ökológiai termékek hazai fogyasztása még alig haladja meg az 1 százalékot – a nyugat-európai országokban ez az érték már több mint 10 százalék fölött mozog -, az azonban már tagadhatatlan, hogy a hazai keresletben, főleg a fiatalabb fogyasztók körében az elmúlt években jelentős érdeklődés-növekedés figyelhető meg e termékcsoport iránt is. A kérdés csak az, hogy a közvélemény által is támogatott keresleti igények kielégítésében mekkora szerepet tud vállalni ezek kielégítéséből a követelményeknek megfelelő, szabályozott és ellenőrzött minőségi rendszerben működő hazai biotermelés.
Szlovákiában a minősített ökológiai termesztést és a hozzá tartozó feltételrendszer teljesítését a KMEMI (ÚKSÚP) illetékes osztálya felügyeli, a célra nemzetközi jogosultsággal is rendelkező hazai és külföldi ellenőrző szervezeteken keresztül. Ezek a biotermelők nemzetközi szervezete, az IFOAM fennhatósága alapján tevékenykednek. A környezetkímélő eljárásokat alkalmazó mezőgazdasági termelési rendszert az uniós agrárpolitika keretében konkrét támogatási tételek és az ehhez kapcsolódó feltételek rendszere is szabályozza.
A hatóságilag ellenőrzött környezetkímélő szabályok alapján termesztett növények termelőit, a megszabott ökológiai feltételek között nevelt állatok tartóit és a fogyasztók körében egyre közkedveltebbé váló biotermékek előállítóit, vagyis a biológiai termesztési rendszerben gazdálkodókat, illetve a környezetbarát módszerek híveit látta vendégül március végén a peszektergenyei művelődési házban a Biokont CZ csehországi illetőségű ökológiai ellenőrző szervezet, amely Szlovákiában is ellenőrzési jogosultsággal rendelkezik, hogy tájékoztassa a téma iránt érdeklődőket az ökológiai termesztési rendszerben gazdálkodók számára előkészületben levő új uniós jogszabályi tervezetekről. Egyúttal kihasználva az alkalmat arra is, hogy szakértői révén több, a környezetbarát termesztési módszert alapvetően meghatározó élettani és talajtani biológiai ismeretekkel is megismertesse itteni partnereit.
A rendezvény bevezetőjében egyik szlovákiai partnerszervezetük, a zselízi Biocentrum Kft. vezetője, Palík László mutatta be az immár csaknem három évtizede létrehozott négyszáz hektáros ökológiai rendszerben működtetett családi vállalkozásukat, amely az említett rendszerben termesztett élelmiszeripari alapanyagok mellett minősített biotermékeket is előállít és forgalmaz. Többek között saját termesztésű biozöldséget és biogyümölcsöt, ezek szárított változatait, gyümölcsleveket, lekvárokat, ökológiai művelésű szőlészetükben a termesztett szőlőből bioborokat, sőt újabban már gyümölcsborokat és alkohol-párlatokat is. Előadásában hangsúlyozta azt is, hogy saját állattartásuk révén a termőtalajaik szervesanyag-utánpótlását önerőből is meg tudják oldani, ehhez természetesen az ökológiai szellemű trágyagazdálkodás elveit is alkalmazniuk kell. Szólt a talajok lángszóróval való gyomtalanításáról és meszezéssel történő fertőtlenítéséről, valamint a termékeik ökológiai feltételek szerinti előkészítésével, tisztításával, szárításával és csomagolásával kapcsolatos kérdésekről.
A Biokont CZ 2005-ben Csehországban alapított ökológiai termesztési eljárásokat és termékeket forgalmazó és ellenőrző szervezet, amelynek több mint 2300 tagszervezete van, mutatta be a társaságot Milan Serafinovič, a cég képviselője, aki külön szólt a 2011-ben Szlovákiában létrehozott leányvállalatukról, amely 143 szlovákiai biotermelőnek ad szakmai tanácsokat és SK-BIO-003 néven végzi náluk a kötelező és alkalmi szakmai ellenőrzéseket. Az általuk tavaly elvégzett 163 ellenőrzés eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy a valóban ökológiai szemlélettel gazdálkodók akarják és be is tudják tartani termesztési rendszer által meghatározott elveket és feltételeket. A felfedett hibák elsősorban adminisztratív jellegűek voltak, a felhasznált vetőmagok és egyéb anyagok minősítő dokumentumaiban, illetve azok hiányában jelentek meg. A jelenlevők figyelmébe ajánlotta a honlapjukon megtalálható tájékoztatót, amelyből az érintettek azt is megtudhatják, hogy milyen dokumentumokat kell előkészíteni a bejelentett ellenőrzésekre, melyek azok az adatok, amelyek változásait be kell jelenteni az illetékes nyilvántartó szervezeteknél. Az előadó külön felhívta a figyelmet az unió által ezen a területen 2021-től tervezett szakmai vitára bocsátott jogszabályi módosításokra, s hozzátette, hogy a vetőmagokkal, az erdei vad (őzek) és a nyulak tartásával, valamint az állatjóléti intézkedések keretében javasolt férőhelynagyság változásaival kapcsolatos észrevételeket és a hozzá csatolt javasolt kiegészítéseket már megküldték az illetékeseknek.
A talajélet alapvető jellemzőiről, annak hihetetlen gazdagságáról és hatékony funkcióiról Roman Rozsypal, a Biokont CZ munkatársa tartott részletes ismertetőt. A talaj típusainak jellemzése mellett elsősorban a talajélet minőségét meghatározó ún. edafon réteg fenntartásának fontosságát és funkcióinak támogatását emelte ki. A szemcsézettség, a levegőzöttség, a növények gyökerei és a talajlakó gombák szimbiózisa, valamint a tápanyagszolgáltató képesség mind-mind a talaj termőképességének fontos tényezői, amelyeket környezetkímélő gazdálkodással, az ökológiai termesztés elveinek alkalmazásával segíthetünk megfelelő szinten tartani. Elemezte az ökológiai elveknek megfelelő vetésforgó, a zöldtrágyázás és a köztes termények hatásait, amelyek ugyan nem azonnal, de folyamatosan alakítják a fenntartható gazdálkodás lehetőségeit.
Milan Serafinovič a biotermékek jellemzőit szabályozó jogszabályi környezetről, a minősítési szintekről és a biotermékek piacáról tartott kimerítő beszámolót. Ebben ismertette a minősített biotermékeket meghatározó uniós rendeleteket, amelyek meghatározzák e termékek termesztésének, feldolgozásának és előállításának feltételeit, a lehetséges adalék- és segédanyagokat, a biotermékek jelölésének, csomagolásának, szállításának és raktározásának feltételeit. Itt is alapvető követelmény a termék nyomon követhetőségének biztosítása. Az ökológiai állattartás szintén szabályozott feltételek között művelhető, ennek feltételeit ugyancsak uniós előírások szabályozzák. Külön felhívta a figyelmet a tervezett uniós jogszabály módosításokra, amelyek várhatóan 2021-től lépnek majd életbe, s többek között megszabják a borjúk közös tartásának feltételeit, a tejet helyettesítő tápok és a GMO termékekből készített takarmánypótlók tiltását, az átmeneti időszakban termesztett takarmányok felhasználásának arányait,a megelőzésre irányuló állategészségügyi elvek alkalmazását, a bioméz előállításának feltételeit.
Kép és szöveg: szilvássy