Támogatás azoknak, akik értéket állítanak elő

A Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Önkormányzatok Tanácsa meglehetősen kétségekkel fogadta a jövő évi állami költségvetés agrárágazatra vonatkozó előzetes tervezetét, amely a véleményük szerint tovább növeli majd a hazai és a többi uniós tagország, valamint a V4-es országok agrártámogatásai közötti különbségeket, Ebben ugyanis az eddigi ígéretek ellenére, amelyek jóval erősebb és  határozottabb költségvetési támogatást helyeztek kilátásba a 2020-as esztendőre, az ún. „Zöld gázolaj“ programra ugyan elkülönítésre került 30 millió euró, az állami segítségnyújtás keretében azonban csak 1 millió euró szerepel a termelő gazdák és az élelmiszergyártók támogatására. A pénzügyminiszter állítása  szerint az érintetteknek további 25 millió euró áll majd rendelkezésre az áruk és szolgáltatások forrásaiból, további 25 milliót pedig az általános költségvetési forrásokból biztosítanának, így összesen 81 millió euró forrás kerülhet az ágazatba, ami megközelítőleg ugyanannyi, mint az ide évben volt.

Emil Macho a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke úgy vélekedett, hogy az említett forrásokat egyértelműen az állami segítségnyújtás forrásai közé kell besorolni, mert így azok csak homályos ígéretek. A forrásokat főleg az alulfinanszírozott élelmiszergyártó szektorba, valamint az állattenyésztésbe és a speciális növénytermesztésbe kell irányítani.

Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy 2020-ban a szlovákiai gazdák mintegy 60 millió euróval kevesebb közvetlen támogatásra számíthatnak, ugyanakkor a minimálbérek emelése és a szociális csomagok megemelt költségei jelentősen növelik ráfordításaikat

Az önkormányzati tanács véleménye szerint a megemelt támogatásokat azoknak a gazdáknak kell folyósítani, akik a vidéken értékeket állítanak elő, állattenyésztéssel, speciális növénytermesztéssel foglalkoznak, embereket foglalkoztatnak, gondoskodnak a környezetükről és hazai minőségi élelmiszereket állítanak elő. (sz-sppk)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda márciusi száma

Tavaszváró témákkal, a korai vetésű, hidegtűrő zöldségnövények sikeres termesztéséhez szükséges feltételelek ismertetésével indul a Jó Gazda márciusi …