Globális vagy lokális szinten

Annak ellenére, hogy mozgalmas, tüntetésektől és nyomásgyakorló tiltakozó vonulástól sem volt mentes az ide év a hazai agrárágazatban, alapjában véve mégis hagyományosan „normálisnak” értékelhető. Az időjárás kilengéseit kivéve nem történt semmi különösebb, ami a gazdálkodókat kihozta volna a sodrukból. Igaz, hogy a vehemensebb részük, főleg a keleti végeken megpróbálta kikényszeríteni a kormányzattól az általa eddig sérelmesnek vélt „földosztási” gyakorlat és a támogatási források odaítélési folyamatának megváltoztatását, de nem járt sok sikerrel. Úgy tűnik, hogy az ágazati termelők jelentős része továbbra is atomizált állapotban, inkább csak külső szemlélőként, kívülről figyeli a folyamatot, az agrárlobbi szofisztikáltabb része pedig köszöni, jól megvan jelenlegi állapotában. Pedig most, hogy egyre közelebb kerülünk a következő uniós költségvetési időszakban bevezetendő agrártámogatások részletes feltételrendszerének jóváhagyásához, úgy tűnik, mintha fejünket újra homokba dugva várnánk a csodát, vagy, hogy a sült gesztenyét valaki kikaparja majd a számunkra.

Bár kétségtelen, hogy a szaktárca és az érdekvédelmi szervezetek kommunikációjában az előző időszakban használatos önsajnáló vélemények helyett a reálisabb helyzetértékelésen alapuló, a hazai igényeknek az uniós támogatáspolitika konkrét elemeihez való igazítását előtérbe helyező véleményeken van a hangsúly, még mindig szerteágaznak az érdekek szálai. Sajnos nálunk máig nem dőlt el egyértelműen, hogy a nagyüzemi koncentrált termelési formának, vagy pedig az egyéni vállalkozáson alapuló helyi családi gazdaságoknak van-e/lesz-e esélye a globális piaci versenyfutásban, s milyen helyi feltételeket kellene kialakítani egyik vagy a másik forma fenntartható létbiztonságának és fejlődésének megteremtéséhez. Az elkövetkező téli átmeneti időszakban ezekről is le kellene folytatni a vitákat a gazdálkodóknak, érveket, adatokat elemezve összehangolni az érdekeket, hogy a következő évtizedben megint ne a mások által rájuk oktrojált feltételekkel kelljen szélmalom-harcot vívniuk.

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …