Röplap kommandó

A kétségbevonhatatlan eredmények ellenére felemásra sikeredett a hazai agrártárca „hadjárata” a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők jogszabályi környezetének átalakítására, hiszen a hazai termékek piaci pozícióinak erősítésére tett erőfeszítések eredményeként uniós szinten is elfogadásra került ugyan az azonos néven, de az egyes tagországok piacaira különböző minőségben legyártott élelmiszerek forgalmazásának tilalma, ugyanakkor az itteni élelmiszereket forgalmazó külföldi üzletláncok különadójának behajtása önön dugába dőlt, lévén hogy az uniós versenyjogi fenntartások miatt azt visszavonták. S ezzel az ágazati célok támogatására felhasználni kívánt belső források reményteli csapja is elzáródott. Az is eredmény, hogy a hazai élelmiszergyártók pozícióit erősítendő az élelmiszerüzletekben májustól törvény tiltja a megkülönböztető, méltatlan és aránytalan üzleti feltételek alkalmazását, külön kiemelve például, hogy a termékeket reklámozó röplapokon legalább 50 százalékban szerepelniük kell szlovákiai eredetű élelmiszereknek.

S miközben zajlik a nyilatkozatháború, hogy ki és milyen következetesen figyeli majd az említett előírások betartását, az áprilisi aszályt követően májusban végre jótékony eső áztatta a vegetációba indult növényállományokat, hogy egy időre újra feledtesse a mesterséges csapadékpótlás hazai helyzetének megoldatlanságát és rendezetlenségét, amit már évek óta görget maga előtt a mindenkori tárcavezetés. Pedig az egyre rapszodikusabb időjárási változások egyértelműen utalnak a meteorológusok és a klímaszakértők előrejelzéseinek megalapozottságára, nevezetesen, hogy a légkörben zajló változások trendje egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok kialakulását feltételezi az egész kontinensen, amelyeknek eddig még beláthatatlan következményei is lehetnek. Nem véletlen az sem, hogy a természeti erőforrások közül egyértelműen a víz került az előtérbe. A vele való ésszerű gazdálkodás alapvetően fogja meghatározni az elkövetkező időszak folyamatait, s ha erre nem készülünk fel megfelelően, akár teljes mértékben okafogyottá is válhat a röplap kommandók agilis ellenőrző tevékenysége…

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

A zöldségfélék házi magfogása

A zöldségfélék vetőmagjainak termesztése nagy szakismeretet és hozzáértést igényel,ezért ezt általában kifejezetten erre a célra …