Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Ha hosszan tart a nyár, hajlamosak vagyunk arra, hogy húzzuk-halasszuk az atka elleni nyári kezelést, azt gondolva, hogy van még idő felkészíteni a méheket a télre. Pedig tudjuk, és lapunk hasábjain is többször figyelmeztettük arra, hogy az elhanyagolt vagy megkésett atkairtással a nyári időszakban már a téli–jövő tavaszi méhpusztulást kockáztatjuk. Az alábbiakban ezt a kérdéskört járjuk körbe a Magyar Mezőgazdaság és a Méhészet c. lapok nyomán.
A megkésett kezelés, noha adott pillanatban segítség lehet a méheknek, a közelgő télre már túl késő. A téli méhek nyár végén, ősszel születnek. Speciális zsírtartalékaik is vannak, ami képessé teszik őket arra, hogy túléljék a téli hónapokat, és megalapozzák a méhcsalád fejlődését a következő tavaszig. Éppen ezen a zsírpárnán élősködik leggyakrabban az atka, gyengítve a méhet abban, hogy későbbi feladatának maradéktalanul eleget tudjon tenni. Az atka nemcsak parazitaként élősködik a méheken, hanem egyben több vírusos betegség hordozója, vektora is. Ha a téli méheket már megfertőzték a vírusok, kórokozók, a baj megtörtént, a varroa atkák számának bármilyen akkori vagy későbbi csökkentése már nagy valószínűséggel nem menti meg a méhcsaládot.
Korántsem mindegy tehát, hány atkával indul a méhcsalád tavasszal. Ha mindössze tízzel, akkor – kezelés nélkül – a nyár közepére már kritikus lehet az élősködők egyedszáma, lévén az atka szaporodása a fiasítással egy időben beindul. Az atkák a család fejlődésének kezdeti stádiumában főleg a fedett fiasításban húzódnak meg, ezért nehezen lehet észrevenni őket. Ám amikor már szabad szemmel is láthatók a méhek torán, akkor a kártevő már túlszaporodott. Ezért is van az, hogy sok méhész alábecsüli a problémát, mondván nem lát atkát a kaptárban. Egy atkával fertőzött kaptár ugyanis sokáig valóban kinézhet úgy, mint ami szépen gyarapodik. Viszont a lezárt fiasításos sejtek belsejében a kártevők szaporodnak, és szívják a fejlődő méhek életnedvét. A család erősnek, egészségesnek tűnik mindaddig, majd a fertőzés hatására összeomlik. A téli veszteségek leggyakoribb jellemzőit Béres János így foglalta össze: „A méhcsalád ősszel még nagy volt és egészségesnek látszott; Sok méz maradt a felső fiókban vagy a keretekben; A telelőfürt kicsi volt, talán egy teniszlabda méretű; Alig van néhány méh a kaptár alján; A fiasítás körüli sejteken láthatjuk, hogy a sejtek falához fehér kristályok tapadnak. Ez nem kikristályosodott méz, hanem a varroa atka ürülékeinek megkristályosodott maradványa”.
A fentiekből is kitűnik, hogy azok a méhcsaládok vannak a legnagyobb atkafertőzési veszélynek kitéve, amelyek a legtöbbet fiasítottak. Ha a kaptárban a család sok mézet hagyott hátra, ez annak a jele, hogy a család elég hamar, még a tél elején, de mindenképpen január előtt elpusztult. Amikor a méheket vírusok vagy kórokozók betegítik meg, önvédelemből kirepülnek a kaptárból, hogy a mezőn pusztuljanak el, ösztönösen védve ezzel a család többi tagját a megbetegedéstől. Ez egy olyan cselekedet, amely megakadályozza a kórokozók átadását a méhcsaládban. Ha a méhek zöme beteg, vagy túl gyenge ahhoz, hogy a tisztuló kirepülésből hazatérjenek, a kaptár üresen marad.
A varroa atkát egyetlen módon tarthatjuk ellenőrzés alatt: úgy, hogy állandóan monitorozzuk, számoljuk őket. (A méhek szabad szemmel történő megfigyelése nem elegendő.) Ha júliusban a monitorig eredménye meghaladja az 5 darabot, akkor készülni kell az atkairtásra Ha meghaladja a 25 darabot, akkor azonnali beavatkozásra van szükség, mert a fertőzés már meghaladta a küszöbértéket.
Gágyor Alíz
Fotó: Ez a család atkafertőzés miatt pusztult el. A sejtek falán jól láthatók a parányi atkaürülék kikristályosodott maradványai. (A szerző archívumából)
Az atkafertőzöttség szintjét egész évben alacsony szinten kell tartani. A fertőzöttség mértéke csak rendszeres ellenőrzéssel, számolással állapítható meg. A varroakontroll több módszerrel történhet, a legegyszerűbb a napi természetes atkahullás ellenőrzése. (A higienikus aljdeszkát ajánlatos étolajjal bekenni, ezzel elejét vesszük annak, hogy a hangyák a lehullott atkát elvigyék.) Pontosabb eredményeket kaphatunk az ún. porcukros módszerrel, amikor két maréknyi méhet egy pohárban finomra őrölt porcukorral hintünk be, majd alaposan megrázunk. Az atkák a porcukortól lehullanak, a pohár alján pedig könnyen megszámolhatók az atkák. A módszer előnye, hogy a méhek nem pusztulnak el, hátránya, hogy csak hozzávetőleges eredményt kapunk. Ennél pontosabb módszer a méhek alkohollal történő lemosása, amelyet Randy Oliver amerikai méhész, szakíró fejlesztett ki. (Az interneten több videója is hozzáférhető.) Az eljárás előnye a nagy pontosság, hátránya, hogy az alkohollal kezelt méhek elpusztulnak. A monitoring eredményétől függően döntsünk az atkairtásról, és arról, hogy milyen készítményt használunk. Bármilyen szerrel kezelünk (vagy kontrollt füstölünk), a várható mézpergetés függvényében tartsuk be a hatóanyagok lebomlási idejét. Ez szerenként változik. Saját receptek használatakor is mindenképp ismerjük meg a használt hatóanyagok lebomlási idejét. A mézet, méhtermékeket ne szennyezzük, ugyanis egyik-másik szernek mérgező, és jelentős rákkeltő hatása lehet! (g)
