A hazai kis- és közepes mezőgazdasági vállalkozások számára tervezett jogszabályi változtatásokról és a vállalkozói környezet feltételeinek javításáról tájékoztat a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke a vele készített interjúban, amely a közeljövőben a parlament elé terjesztendő törvénymódosításokat is ismerteti.
A környezetkímélő növényvédelem hívei a szőlő lisztharmata elleni biológiai védekezésre alkalmas készítményekről kapnak ismertetőt. A hagyományos kerti növényvédelmi rovat az ebben a hónapban esedékes növényvédelmi kezeléseket foglalja össze.
A szántóföldi növénytermesztés rovatban ebben az időszakban az aratás mellett már az elkövetkező termesztési szezonra való felkészülés jegyében jelennek meg a tájékoztató anyagok. Ebben a számban többek között olvashatnak a szántóföldi növények vetőmagjának kezelésére használható készítményekről, a szár és gyökérmaradványok lebontását segítő eljárásokról, fontos téma az őszi repce őszi gyomirtásának szorgalmazása, amely egyre inkább bekerül a termelői köztudatba, de tájékoztat a lap egyes egyedi megoldást kínáló növényvédelmi készítményekről is.
A kertépítők az előkertekről, a virágkedvelők a rózsa kezeléséről, az állattartók a nyári hőség okozta stressz elleni védekezés lehetőségeiről olvashatnak összefoglalót.
Információkat a lap előfizetésének lehetőségeiről itt talál.