Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
Az 1958-ban Budapesten kiadott Mezőgazdasági lexikon szerint „Ugar az az egyébként növénytermesztéssel hasznosított terület, amelyen a terület bevetéséig, rendszerint hosszabb ideig csak talajmunkát végzünk. Célja: a talaj elgyomosodottságának leküzdése; a talaj nyers tápanyagainak feltárása és az arid (csapadékban igen szegény) vidéken a talaj víztartalmának növelése.” Ezzel kapcsolatban szeretnék reagálni a Roľnícke noviny agrárlap 2024 augusztusi számában A gyomos földterület is ugar (Zaburinená pôda je aj úhor) címmel megjelent cikkre, egyúttal történeti áttekintést is közreadni a folyamatról. A cikk arról szól, hogy sokan panaszkodnak a mezőgazdászokra az elgyomosodott területek miatt. A mezőgazdász azonban az ugaron az előírások szerint április elsejétől július 31-ig semmilyen agrotechnikai beavatkozást nem végezhet. (Podmienky oprávnenosti – celofarmová eko-schéma – pri obhospodarovaní pôdy ležiacej úhorom s porastom sú vylúčené akékoľvek agrotechnické zásahy v období od 1.4. do 31.7.) A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy augusztus elsejétől a gazdák már kaszálhatják ezeket a területeket.
Ez a fajta ugar tehát, amit a mai mezőgazdászoknak a támogatás miatt be kell iktatniuk a gazdálkodásba, egyáltalán nem felel meg annak a célnak, ami végett az ugarolást a múltban végezték.
A mezőgazdasági növénytermesztés akkor kezdődött, amikor az emberek már letelepedtek, és nem találtak megfelelő mennyiségű ehető növényt a közelükben. Ekkor kezdtek el tudatosan vetni olyan magvakat, amelyeket aztán ott, a lakhelyük közelében begyűjtöttek. Ahol már nem termett eleget a föld, otthagyták, és egy másik helyet foglaltak el. Ezt az elhagyott területet nevezték parlagnak. A parlag: „műveletlen szántó, szőlő, vagy kertterület, amelyen semmilyen termelőtevékenység nem folyik”. A települések növekedésével egyre több táplálékra volt szükség, nem voltak már új, elfoglalható területek. Nagyon hamar kiderült, hogy nem lehet több évre műveletlenül hagyni ugyanazt a területet. Ezt felismerve elosztották az adott területet két részre, egyik felén termelték a gabonafélét, a másik felét pedig legeltették, vagy kaszálták. Ez volt a kétnyomásos művelési rendszer. Amikor már ez a terület is kevésnek bizonyult, bevezették a háromnyomásos rendszert, egyharmad volt az ugar, kétharmadot műveltek. Ezt segítette a talajt jól megforgató vaseke elterjedése. Ebben a rendszerben a gabonafélék után valamilyen kapásnövényt termesztettek, amely után több szármaradvány maradt, amit beszántottak, és ez javított a talaj termékenységén. Ezt a területet nevezték zöld ugarnak, amit ősszel beszántottak, és gabonát vetettek bele.
Az ipari fejlődés megindulásával, a népesség szaporodásával a mezőgazdasági termelésnek is növekednie kellett. A föld termőképességének megőrzése céljából dolgozták ki a vetésváltó földművelési módot. Fölszántották a réteket, legelőket, és az ugar szakaszban ipari növényeket, kapást, szálastakarmányt termesztettek. A gabonafélék területét legfeljebb 50%-ra korlátozták. Az istállózott állattartás pedig szerves trágyát nyújtott a földek termőképességének javításához.
Az előző rendszerben a szocialista országokban a nagy parcellák kialakítása nagyon rövid idő alatt megtörtént a szövetkezetesítéssel. A nyugati országokban a termelés intenzitásának növelése érdekében alakultak ki a nagyobb gazdaságok nagyobb parcellákkal. Ezzel egyidejűleg a biológiai sokféleség csökkenése akkor kezdett el felgyorsulni.
Jelenleg nálunk a mezőgazdasági termelés képe nagy vonalakban a következő: A termesztett növények száma 4-5 növényre csökkent. Nincs szükség szálastakarmányokra. A lucerna, az egyik nagyon hasznos, ha nem a leghasznosabb szántóföldön termesztett növény mára már szinte teljesen eltűnt. Miközben nitrogénkötő képességével javítja a talaj tápanyagtartalmát, javítja a talajszerkezetet, mélyre hatoló karógyökereivel a természetes altalajlazító szerepét is betölti. Ebben a struktúrában nincs szükség ipari növényekre, zöldtakarmányra. A zöldségtermesztésbe nincs elég ember (munkaerő), nincs megfelelő technológia, ezek nélkül pedig nem lehet a fejlett külfölddel konkurálni.
Az ágazat második pillére, az állattenyésztés erősen koncentrálódott. Ott, ahol vannak állatok, gondot okoz a trágya, hígtrágya, trágyalé kezelése. Ráadásul ezen a területen kemény, nehezen betartható rendeletekkel igyekeznek megvédeni a talajt és a talajvizet a keletkezett szennyeződésektől. Ugyanakkor az állatállomány csökkenése miatt a szántóföldek nagy részére ebből a szerves trágyából már nem kerül. A talaj szervesanyag-tartalmát a visszamaradt szármaradványokkal ugyan lehet pótolni, de azt a tápanyagmennyiséget, amit a terméssel elszállítanak, valamilyen módon pótolni kell. Ennek a módja jelenleg a műtrágyák (szervetlen trágyák) használata.
A jelenlegi termelési rendszert fenntartható mezőgazdaság néven határozzák meg, és a fejlődését is ebbe az irányba próbálják meg szabályozni. E cél elérése érdekében az EU a különböző előírásokkal reagál. Alapvetően ezek a talajerózió, a talaj szikesedése, a talajszerkezet romlása, az altalaj tömörödésének és a faji sokféleség csökkenésének megállítására vonatkoznak.
A biodiverzitás – biológiai sokféleség – nagyon sokat használt kifejezés. A megállapítás, hogy milyen gyors az élő fajok fogyása, sajnos igaz. Az is igaz, hogy van akarat a folyamat kezelésére, csak az eredmény kétséges. Azért kétséges, mert egy 30–40, de akár több évvel ezelőtt elkezdődött, és az utóbbi 10–20 év alatt felgyorsult folyamatot nem, hogy megállítani, de még lelassítani is nagyon nehéz 4-5 év alatt. A probléma egyik forrása az, hogy a gazdák a támogatást az általuk művelt területre kapják. Ez eredményezte azt, hogy felszántották az útszéleket, a földutak egy részét, a mezsgyéket, a bokros, fás csalitokat kiirtottak, akkor is, ha azon a területen semmi sem terem. Ugyanakkor ezek a helyek adtak menedéket rovarnak, vadnak, madárnak. Ezekhez, az ittlévő körülményekhez igazodtak az ott élő növény- és állatfajok.
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ugarral és az ún. biosávokkal nem lehet helyettesíteni ezeket a „csak a terület a lényeges” céllal felszántott területeket. Az ugart annak idején legeltették, kaszálták, ápolták, mindenképp gyomtalanul tartották. A termelésből egy évre kivett pár hektáros terület, ahol 4 hónapig tilos bármilyen beavatkozás, ezt nem fogja helyettesíteni, mivel ott csak a gyomok fognak magot teremni.
Aki nyitott szemmel jár-kel az országban, azt tapasztalhatja, hogy a gyomok miatt panaszkodóknak sajnos igazuk van. Gyomok nemcsak az ugarnak hagyott területeken, hanem máshol is elterjedtek. A leglátványosabb a parlagfű, de sok helyen nőnek az egyszikű gyomok is. Van, ahol szinte fehérlik a talaj pl. a folyondár, vagy az apró szulák virágaitól. A minimális talajművelés következménye az is, hogy az évelő, mélyen gyökerező, tarackokkal szaporodó gyomok is terjednek.
Mivel a megművelt területeken minimálisra csökkent a termesztett növényfajok száma, a biodiverzitás érdekében nagyon fontosak lennének a művelésből kivont területek ahol a sokszínűség teret kaphatna. A meggondolatlanul elszántott, a művelésre bevont területek visszaállítására azonban rengeteg pénz (sokkal több, mint amit a gazdák a területre kaptak) kellene, és még több idő. Azok a fiatalabb gazdák pedig, akik csak a jelenlegi helyzetet ismerik, nehezen fogják megérteni, hogy miért hagyjanak ki a művelt területükből hektárokat, miért vessenek oda a törvény által meghatározott növénykeverékeket, amelyek aztán hamar el is tűnnek, mivel nem a termőhely viszonyai szerint választották ki őket, hanem a vetőmagkeverék ára szerint.
Napjainkban sokat beszélnek a fenntartható merőgazdaságról, és ezzel összefüggésben sok mindennel próbálkoznak az EU-ban is. A kérdés az, hogy milyen eredménnyel. Ebben a legfontosabb a gazda, a mezőgazdász hozzáállása, tudása, a lehetőségek, a körülmények kihasználása. A termelés alapja a mezőgazdaságban a talaj. Az kétségbevonhatatlan, hogy védelme érdekében, termőképességének megtartásáért mindent meg kell tenni. Ennek egyik nagyon fontos része a gyomok elleni harc, amire őseink már több ezer éve, az első ugarok keletkezésekor rájöttek, és ez ma is ugyanolyan aktuális.
Sedliakné György Ilona
A szerző illusztrációs felvételei
