A strasszer galamb két típusirányzata

Tudvalévő, hogy strasszer galambnak két típusirányzata létezik egész Európában, méghozzá a cseh és a német. A cseh tenyésztők a szín és a rajz követelményeit helyezték előtérbe. Ezt szinte a tökéletességig fejlesztették, és a különböző nemzetközi kiállításokon bemutatott galambjaik ilyen szempontból egyedülállóak, igen magas fokú tenyésztői munkáról tanúskodnak. Manapság mintegy húsz színváltozatot tartanak nyilván, szinte valamennyi színtípusban kivételesen fényes színeződést, tökéletes rajzolatot érnek el. Ebben az értelemben a strasszert gyönyörű díszgalambbá nemesítették.  A szín és a rajzkívánalmak formalizmusa mellett meg tudták tartani a strasszer eredeti haszon jellegét is, sőt azt bizonyos vonatkozásban tovább is fejlesztették.

A német tenyésztési irányzat a testnagyság növelését, a húsformák javítását helyezte előtérbe.  A hatvanas évek elején a német tenyésztők rendkívül nagy testű, széles mellű, emellett zömök törzsű, rövid szárny és farok tollú példányokkal jelentek meg. Ez az ideális húsformákat mutató galamb nagyon megnyerte a tenyésztők tetszését, aminek a következményeként Szlovákiában is egyre többen foglalkoztak a tenyésztésével. Feltételezhető, hogy a szelekció mellett valamelyik óriási testű fajtát is felhasználták a strasszer ilyen típusának a kialakítására, amely mint súlyban, mint egyéb gazdasági értékmérőiben vetekszik a legjobb óriási haszonfajtákkal. A nagy test miatt érthetően romlott a repülőkészsége, de az ilyen testméretű galambok, éppúgy mint az óriás fajták, intenzív tartásra valók.

A strasszer galambok négy fő színváltozatát különböztetjük meg: a kék, a fekete, a sárga és a vörös strasszereket. Ezeknek a többféle színvariációit is kitenyésztették. Ismertebbek: a fekete változatok közül a fekete pikkelyesek, a kék változatokból a sima, a kovácsolt vagy a pikkelyes kékek. A strasszer galamb a kiemelkedő, robusztus testformájával hívja fel magára a figyelmet, ezért tartásmódja is erre korlátozódik. Falusi és tanyai extenzív tartásmódra a könnyebb testű, intenzív tartásmódra pedig a nehezebb testű változatot ajánljuk. Az alsó súlyhatároknál kisebb galambokat ne hagyjuk meg a tenyésztésre, mert azok a húsra való szaporítás kívánalmainak nem felelnek meg. A nehezebb típus felső súlyhatára fölé sem érdemes törekedni, mert az ilyen galambok nehézkes mozgásúak, a tojásokat könnyebben törik, és sok takarmányt fogyasztanak. Tartásuk a nagy testtömeg ellenére sem gazdaságos. A strasszer a legszaporábban költő, és a legjobban nevelő galambfajták egyike. Egy jó minőségű strasszer állomány átlagban 6-7 pár utódot nevel hozzávetőleg 8-9 kg összsúlyban. Mint tisztavérben, mint keresztezésre kiváló galamb. Haszonkeresztezére a king és a nagytestű máltai galambok ajánlhatók.

-pint-

Fotó: inerntet

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda októberi száma

Az őszi kerti teendők összefoglalója mellett a Jó Gazda októberi száma részletesen ismerteti a rebarbara őszi szaporításának …