Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A hatékony kukoricatermesztésben a lehető legmagasabb termés elérése mellett a termesztés gazdaságosságát befolyásoló lehető legalacsonyabb betakarítási szemnedvesség is nagyon fontos szempont. A nemesítések eredményeként kifejlesztett korszerű hibridek termőképessége napjainkban már a FAO 300-as éréscsoport első felébe tartozó hibridek esetében is képes üzemi szinten meghaladni a 13 t/ha hozamot, ráadásul ezt igen kedvező szemnedvesség mellett éri el. A nemesítés másik iránya a magasabb termőképességű FAO 400-as éréscsoportba tartozó hibridek vízleadásának további javítását célozta.
A későbbi hibridek magasabb termése csak addig előnyös, amíg a többlettermés árbevétele meghaladja a megnövekedett szárítási költségeket. 10 t/ha száraz termés esetén a hektáronkénti termés 1%-os vízelvonása átlagosan 300 kg kukorica árába kerül, tehát ha egy későbbi hibrid például hektáronként 1 tonnával magasabb hozamot biztosít, termesztése csak akkor gazdaságosabb, ha annak szemnedvessége legfeljebb 3,3%-kal magasabb az alacsonyabb termésű korai hibridhez viszonyítva.
A kukorica termesztésének jövedelmezősége szempontjából a szemtermés nagyságát és az azzal párosuló szemnedvességet együtt kell figyelembe venni, és nem biztos, hogy a magasabb hozam de jóval magasabb nedvességtartalommal, nagyobb jövedelmet biztosít.
A kukoricahibridek vízleadási dinamikája a növekedő szárítási költségek miatt egyre nagyobb jelentőségű. A biológiai éréskor mérhető általában 35–40%-os szemnedvesség fokozatosan csökken, elméletileg az egyensúlyi (légszáraz) állapotig, ami legtöbbször nem történik meg, hiszen bekövetkeznek az első fagyok. Természetesen az igen korai hibridek korábban elérik a biológiai érés állapotát, ezért az ősz folyamán több idő áll rendelkezésükre a vízleadáshoz, mint a későbbi genotípusoknak. Optimális körülmények között, száraz, meleg őszön a vízleadás napi üteme a 0,5%-ot is meghaladhatja.
A kukoricaszemek vízleadását számos tulajdonság befolyásolja:
– a szemek belső szerkezete: a keményebb, kompakt állományú szemek vízleadása lassabb, mint a lisztes állományú kukoricáké. Ezért kemény, acélos sima szemű kukoricák vízleadása általában lassabb a hasonló tenyészidejű lófogú hibridekénél;
– a maghéj vastagsága, szerkezete: a tömörebb, vastagabb maghéjon keresztül lassabb a víz párolgása, mint a vékony héjon át;
– a csuhélevelek típusa: a rövid, cső csúcsát nem fedő, éréskor laza, felnyíló csuhélevelek a szemek gyorsabb vízleadását segítik;
– zöld száron érés: általános megfigyelés, hogy a zöld száron érő típusok vízleadása jobb a korán felszáradó genotípusokéhoz képest, ugyanis az intenzívebb fotoszintézis, anyagcsere a gyorsabb fiziológiai vízleadását segítik. Az első fagyok után az elpusztult növények fizikai vízleadása már minimális;
– tőszám: természetesen az alacsonyabb tőszám szárazabb mikroklímát biztosít, az uralkodó széljárással párhuzamos sorokban a levegő is jobban mozog, így kedvezőbbek a mikroklimatikus feltételek az állomány gyorsabb száradásához;
– tápanyag-ellátás: a túlzott N-adagolás rontja, a harmonikus K-trágyázás viszont javítja a kukorica vízleadását;
– állományszárítás: gyakorlati tapasztalatok szerint száraz őszön a glifozát hatóanyagú herbicidekkel (hidas traktorral) végzett állományszárítás akár 4–6%-kal is csökkentheti a szemnedvességet. Ekkor a gyomirtó szer és a kijuttatási költségek már 1,5% víztartalom-csökkenésnél megtérülnek, az e felett elért víztartalom-csökkenés a szárítási költségek mérséklését szolgálja. Fontos hangsúlyozni, hogy a szemnedvesség mindig egyensúlyban van a környezet nedvességtartalmával és a csapadékviszonyokkal, ezért a már száraz szemek jelentősebb csapadék után vissza is nedvesedhetnek. (Forrás: kukorica-lap-sz)
