A Bayer és a Monsanto egyesülése utáni változások

Új készítmények, megújuló fajtakínálat

Miután az Európai Bizottság versenyjogi hivatala feltételekkel ugyan, de engedélyezte a Bayer német vegyipari cégnek, hogy felvásárolja az amerikai Monsanto vállalatot, a két cég egyesülésével Bayer néven az agrárvegyiparban és a vetőmagtermelésben globális szinten meghatározó óriáskonszern jött létre. A 2016-ban elindított adásvételi folyamat 2018 augusztusában fejeződött be, így a Bayer szlovákiai képviseletének idei hagyományos  éveleji rendezvényén már az új cég szerkezeti elemeit és távlati stratégiáját is ismertethette Vladimír Fúzik, az itteni képviselet kereskedelmi vezetője. A létrejött új vállalat távlati stratégiájában a digitális mezőgazdaság, a precíziós gazdálkodás támogatása és a környezetkímélő, fenntartható fejlődés szempontjai lesznek a meghatározók. Az új cég tevékenységi köre 3 divízió köré csoportosul. A gyógyszergyártás, az egészséges életmóddal kapcsolatos készítmények, valamint a mezőgazdasági termeléssel összefüggő ún. CropScience divíziókba. Ennek a divíziónak a keretében a növényvédelemmel, a vetőmag nemesítéssel és forgalmazással, valamint az állategészségügyi készítmények előállításával kapcsolatos tevékenységekre összpontosítanak, amint elhangzott, az állategészségügyi részleg később önállósodik. Hozzá kell tenni, hogy a Bayer szlovákiai képviselete 2019-ben még két önálló szakmai tanácsadó és üzleti teammel dolgozik. Az egyik a növényvédelmi készítmények, a másik a Dekalb vetőmagok forgalmazásával foglalkozik.

A konferencia szakmai programja keretében Karel Říha csehországi növényvédelmi szakember az olajnövények gombás betegségeinek hatását elemezte a növények termesztésének rentabilitására. Bevezetőjében nem kerülhette ki a légkör felmelegedésének következtében beállt változások hatásait sem, amelyekre a jövőben is reagálni kell ennek az ágazatnak is. A napraforgó gombás eredetű betegségei közül a szürkerothadás ellen állítása szerint egyelőre csak a megfelelő rezisztens fajták kiválasztásával lehet védekezni, egyúttal a növények védekező képességét optimális tápanyagpótlással lehet a helyes irányba befolyásolni.  A különböző gombás eredetű betegségek elleni védekezésben alapvető szerepe van a megelőző kezeléseknek, ezekkel biztosítható a károkozók féken tartása. Az állati kártevők elleni védekezésben a rovarölő készítmények felhasználását olajos kiegészítőkkel ajánlotta alkalmazni.

Karel Říha

A repce gombaölőszeres kezelésére a készítmények széles köre áll rendelkezésre, alkalmazásuk hatékonyságának növelésére a megfelelő tápanyagellátás, esetenként a biológiai készítmények alkalmazásának lehetőségeit is felvázolta.

A cseh szakember előadására kötött rá beszámolójában Ján Hanuska a Bayer termékmenedzsere, aki az olajrepce kezelése mellett immár a napraforgóban, kukoricában és a mákban való felhasználásra is engedélyezett új, ún. SDHI hatóanyagcsoportba tartozó gombaölő készítményt, a Propulse-t ajánlott a résztvevők figyelmébe. A készítmény napraforgóban való alkalmazásának tapasztalatait elemezve elmondta, hogy a fluopyram és prothioconazole hatóanyagok szisztémikus hatásmechanizmusa egyedülálló biztonságot nyújt a kórokozók ellen. Egyrészt a fluopyram a növényi szövetekben lassabban mozog, így hosszú ideig megmarad a viaszrétegben. A prothiokonazol gyorsabb mozgású, így azonnal megkezdi gyógyító (kuratív) munkáját  a már bejutott kórokozókkal szemben. Az előadó ismertette a napraforgó kezelésében ajánlott adagok mennyiségét és a legmegfelelőbb vegetációs időpontokat a kijuttatásra.  Szisztémikus hatása a repcében is kiválóan érvényesül, elsősorban a teljes virágzás időszakában fejti ki maximális hatását. Kukoricában elsősorban a helmintospóriumos fertőzés ellen vethető be, 1 l/ha adagban. A mák termesztésében a virágzás kezdetén ajánlott a kijuttatása.

Ján Hanuska

A Bayer új fejlesztései közül a Movento 100 SC speciális rovarölő készítmény tulajdonságait Daniel Duriš a cég képviselője mutatta be, aki a szisztémikus hatású, kifejezetten a szívogató rovarok, főleg a tetvek ellen hatékony készítmény hatásmechanizmusát ismertetve elmondta, hogy a spirotetramat hatóanyagot tartalmazó szert elsősorban a speciális növénytermesztésben, a zöldségfélék, szőlő és a gyümölcsfák védelmére ajánlott alkalmazni.  A hatóanyaga a növényekben kétirányú, felfelé (ún. xilén), és lefelé tartó (floém) mozgást is végez. Elsősorban a nem érett, nem teljesen kifejlődött rovarkártevők egyedei ellen vethető be. Meggátolja azok vedlését, így a kártevők szaporodási ciklusát megszakítva gyéríti az állományukat.

Daniel Duriš

A gabonafélék komplex gombaölőszeres védelmére alkalmazható készítmények jellemzőit Vladimír Barbierik, a cég termékmenedzsere ismertette. Előbb azonban e termékek piacán létrejött változásokat is górcső alá vette, amelyeket a készítmények folyamatos fejlesztésének, természetes megújításának kényszere, az EU idevonatkozó politikája – amely egyre szigorúbb, némely esetben túlzott feltételeket is támaszt a növényvédelmi készítményekkel szemben – és az ágazatban a vállalatok között végbement szerkezeti változások váltottak ki. Ezek a változások a Bayer portfólióját is érintették, s néhány termék kimaradt a kínálatból, de ezen a területen a cég továbbra is teljes egészében lefedi a gabonatermesztők ebbéli igényeit.

Vladimír Barbierik

A Bayer vezérhajójának a csávázás területen a Redigo Pro készítmény számít, amely gyakorlatilag az összes kalászos gabonafélében rendelkezik engedélyokirattal. Kétfajta azolt tartalmaz, és hatékonysága révén kivívta a gazdák elismerését. A sörárpa termesztésébe ajánlott Raxil Star kétfajta azol mellett fluopyramot is tartalmaz, amely az egészséges minőségi termék előállításához biztosítja a feltételeket. A Falcon továbbra is tartja pozícióit hármas összetétele (spiroxamin, tebuconazole, triadimenol) révén, mellette a Hutton a Falconhoz hasonlóan szintén három hatóanyagot tartalmaz, de a triadimenol helyett protioconazole szerepel összetevői között. A Delaro a növényállományok kondicionálásában is komoly szerepet játszik, hosszan tartó „stay green” hatása a termés mennyiségi és minőségi mutatóit egyaránt kedvezően befolyásolja. A Boogie Xpro már az új Xpro technológia alapján készül, három hatóanyaga (bixafen, protioconazole, spiroxamin) a gombás betegségek széles köre ellen nyújt hatékony védelmet, az új technológiának köszönhetően egyúttal a növények szárazsággal szembeni tűrőképességének javításában is említést érdemel a szerepe. A Prosaro alkalmazása pedig egyértelműen a kalászok védelmére ajánlott. A Bayer kalászos gabonafélékre vonatkozó termékkínálatában a gombaölő készítmények mellett a gyomirtó szerek és a rovarölő készítmények széles skálája is megtalálható.

A szakmai rendezvény záró előadásában a kukorica stresszre való reagálásának fiziológiai reakcióit elemezte Anna Plačková-Sadloňová, a Bayer műszaki fejlesztésért és tesztelésért felelős munkatársa. A szakember a kukorica fejlődéstörténetéből kiindulva számba vette a növény nemesítésében végbement fontosabb eseményeket, elemezte a klímaváltozással összefüggő légköri és hőmérsékleti tényezők változásait, rámutatott az egyes évszakokban tapasztalható jellemző vegetációs folyamatokra, kitért a kukorica kedvezőtlen éghajlati folyamatokkal szembeni reakcióinak kihasználási lehetőségeire, többek között a nap sugárzásával és a magas hőmérséklettel szemben kifejlesztett  toleranciára, valamint a szárazságtűrés fokozása érdekében a szinkronizált virágzás elvének alkalmazására. A Bayer vetőmagkínálatában szereplő Dekalb kukoricafajták nemesítésében ezeket a szempontokat is érvényesítik. Szemes kukoricából a közép-kelet európai térség számára a magyarországi Szatymazon működik az a kutató-fejlesztő állomás, amely az említett tényezőket igyekszik a gyakorlatba is átültetni.

Anna Plačková-Sadloňová

Kép és szöveg: szilvássy

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda áprilisi száma

Az időszerű havi kerti tennivalók összefoglalója mellett a Jó Gazda április száma részleteen is foglalkozik az …