A közvetlen kifizetések feltételei

Az uniós jogrend alapján az előző évek gyakorlatához hasonlóan idén is május közepéig kapnak lehetőséget arra a gazdák, hogy a területalapú közvetlen kifizetéseket és az ehhez kapcsolódó nem projekt alapú támogatásokat folyósító pályázati kiírásba bejelentkezzenek, és forrásokat igényeljenek a gazdasági tevékenységük fejlesztésének finanszírozásához.

A közvetlen kifizetésre minden gazdálkodónak alanyi joga van, ha teljesíti a megszabott pályázati feltételeket. A támogatásokat azok a mezőgazdasági termelők igényelhetik és kapják, akik szántóföldi növények mellett zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt, komlót termesztenek, gazdasági állatokat nevelnek, réteket és legelőket tartanak fenn a követelményeknek megfelelően. Támogatásra jogosultak azok is, akik kifejezetten környezetkímélő termelést folytatnak, természetvédelmi, vagy egyéb korlátozásokkal működő térségekben gazdálkodnak, pl. Natura 2000. Sőt, a fiatal mezőgazdászok külön támogatást is kaphatnak.

Az előző évek tapasztalatai alapján érdemes feleleveníteni, hogy a pályázati kiírás feltételei meglehetősen szigorú és egyértelmű követelményeket szabnak meg a kérvényezőknek, amelyek nem teljesítése komoly szankciókat von maga után. A feltételek között szereplő követelmények közül az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbb gondot a gazdálkodó által művelt terület határainak pontos kijelölése és meghatározása valamint a környezetvédelmi korlátozások betartása okozta.  S valljuk be, ezek nemegyszer hosszú távú jogi vitákat generáltak a kifizetési ügynökség és az érintett gazdálkodó között, sőt, nemegyszer a megítélt támogatási összegek teljes visszatartásával is járt egy-egy vitás kérdés rendezése. A kifizetési ügynökség ugyan jelezte, hogy ezt a támogatás-visszatartási gyakorlatot a jövőben meg kívánja változtatni, de az ígéret ellenére a gazdálkodóknak minden évben érdemes részletesen is áttanulmányozni a pályázati kiírás feltételeit, külön hangsúlyt helyezve az évközi változtatásokra.

Szilvássy László

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …