Alig pár hónapja, hogy a gazdák „ízlelgetik, emésztgetik” az unió elkövetkező költségvetési időszakára megszabott támogatási feltételek alapját képező bizottsági ajánlást, amely szerint 2030-ig a felére kellene csökkenteni a kémiai növényvédelmi készítmények felhasználását, úgy, hogy közben már egy ideje kénytelenek nyelni a „gombócot” – e készítmények hatóanyagainak egyre radikálisabb mértékű betiltását, …
Bővebben »Megjelent a Jó Gazda márciusi száma
A Jó Gazda márciusi száma ebben a hónapban is gyakorlati tanácsokkal és újdonságok ismertetésével kínál megoldásokat a háztáji és szántóföldi termesztők számára. A háztáji zöldségtermesztők többek között a medvehagyma kerti szaporításának feltételeiről, a burgonya kis helyen történő intenzív termesztési lehetőségeiről és a márciusban elvethető zöldségfajtákról és a gyógynövényekről olvashatnak ismertetőt. …
Bővebben »106 millióval megemelték a pályázati összeget
A mezőgazdasági gépek, berendezések és épületek beszerzésére kiírt 4.1 sz. alintézkedéssel kapcsolatos pályázatban eddig a gazdák 110 millió euró értékben nyújthattak be igényeket meghatározott beruházások támogatására. Január közepén az agrártárca vezetése bejelentette, hogy ezt az összeget további 106 millió euróval megemelik, így a fejlesztési beruházásokra rendelkezésre álló összeg 216 millióra növekszik. Az élelmiszeripari …
Bővebben »Rekordszinten a tej termelői ára
A nyers termelői tej felvásárlási ára nálunk az elmúlt esztendő végére eddig soha nem látott magasságokba emelkedett. A Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara által közzétett és összesített statisztikai adatok alapján tavaly decemberben a tejüzemek átlagosan 0,5292 eurót fizettek a tej literéért, egy évvel ezelőtt 2021 decemberében ez az összeg jóval kevesebb, 0,3653 euró volt …
Bővebben »Az első milla
A hazai mezőgazdaság rendszerváltás utáni „hőskorszakában”, a szabad vállalkozások beindítása valamint az ágazat vagyonának transzformációként elnevezett újrafelosztása akkoriban jó néhány embernek hozott radikális változást az életében, főleg az anyagi helyzetének alakulásában. Aki ügyes és bátor volt, nem kellett még bűnözőnek sem lennie ahhoz, hogy egyik napról a másikra addig soha …
Bővebben »Megjelent a Jó Gazda februári száma
Noha februárban még számítani kell a hideg fagyos napokra és éjjelekre, de a zöldségfélék között vannak olyan fajták, amelyeket hidegtűrő képességük alapján már el lehet vetni a kerti ágyásokba. Ezekről a korai zöldségfélékről, többek között a spenótról, a zöldborsóról, a dughagymáról és a pasztinákról valamint a fejes salátáról is olvashatnak …
Bővebben »A kondicionalitás hátulütői
Remélhetőleg nem véletlenül fogalmazott úgy nemrégiben egy agrárérdekvédelmi szervezet vezető képviselője, hogy reményei szerint az elkövetkező esztendő már nemcsak az ígéretek, hanem a tényleges cselekedetek éve lesz, amelyben a gazdák és az agrárvállalkozások előtt megcsillantott új lehetőségeket konkrét tettekre, hozzáférhető és hatékonyan kihasználható pénzforrásokra váltják majd. Tegyük hozzá, hogy az …
Bővebben »Megjelent a Jó Gazda januári száma
A tavaszi szezonra való felkészülés jegyében a Jó Gazda 2023-as januári száma a vetőmagok csírázóképességének vizsgálatával foglakozik, a próbacsíráztatás folyamatának részletes leírásával tanácsokat ad a sikeres palántaneveléshez szükséges vetőmagok mennyiségének meghatározásához. Az egyik legjellemzőbb keleti fűszernek, a fahéjnak a gyökerek fejlődésére kifejtett kedvező hatásairól és a növényvédelemben való kihasználásáról is …
Bővebben »A cseh élelmiszer-minőségbiztosítási és eredetvédelmi rendszer
A Jihočeská NIVA sajtot és a Budvar sört oltalom alatt álló földrajzi árujelzők is minősítik Nem kell ahhoz kifejezetten ún. „fajnsmakernek” lenni, hogy ha meghalljuk a Niva sajt, a Budvar sör, a Karlovy Vary-i ostya vagy a prágai sonka elnevezést, a pavlovi reflex következtében összefusson a nyál a szájunkban. Azt …
Bővebben »Adventi alma
A szlovákiai zöldség- és gyümölcstermesztés évtizedes problémáiról és a szükséges változtatások végrehajtásának reménytelen kísérleteiről lapunk hasábjain már számtalan esetben írtunk. A helyzet javítására tett intézkedések többnyire csak hangzatos programok formájában próbálták megmozgatni az „állóvizeket”, de alapjában véve nem tudtak számottevő változást elérni az ágazat versenyképességének javításában. Voltak itt ágazati munkahelyek …
Bővebben »