Rendszerelvű innovációk a szántóföldi növények magasabb szintű védelméért

A járványügyi helyzet korlátozásai között, amelyek jelentősen megnehezítik a termelőkkel való kapcsolattartást, a Bayer idei szezonra szánt új növényvédelmi készítményeit on-line konferencia keretében mutatták be a szlovákiai termelőknek. Vladimír Fúzik, a Bayer szlovákiai képviseletének kereskedelmi vezetője rövid bevezetőjében ismertette a nemrégiben végrehajtott fúzió keretében az eddigi vegyszergyártás és forgalmazás mellett az immár vetőmag-nemesítéssel és forgalmazással kibővített világcég legfontosabb jellemzőit, a hatóanyagok betiltása következtében előállt helyzetre reagáló új termékkínálatukat és bemutatta az előző évhez képest változatlan összetételű csapatot, amelyek tagjai továbbra is az új de egyelőre átmeneti szerkezeti felállásban fogják látogatni a térségükben tevékenykedő gazdálkodókat. Ez annyit jelent, hogy a vegyszereket illetve a vetőmagokat külön-külön kínálják majd munkatársaik a termelőknek.

A szlovákiai mezőgazdasági termelés egyik alappillére a gabonatermelés, amelynek növényvédelmi kérdéseit Miroslav Jursa a Cseh Mezőgazdasági Egyetem tanára vette górcső alá, a gyomszabályozás hatékony stratégiájának kiválasztását érintő előadásában. Ennek bevezetőjében a gyomirtó szerek hatékonyságát befolyásoló tényezők szerepét elemezve kiderült, hogy ezek zöme minimálisan 5-10 Celsius fok közötti hőmérsékleten már hat, de optimális hatékonyságukat 20 Celsius fok körüli melegben fejtik ki leginkább. A herbicidek hatékonyságában fontos szerepet játszik a csapadék is, ennek hiánya az egyik leggyakoribb oka a kijutatott készítmények hatástalanságának. A talajművelés minősége ugyancsak befolyásolja a szerek hatékonyságát, minél durvább talajrészecskék vannak benne, annál kevésbé terül és fedi be a kelő gyomokat a kijuttatott szer. A gyomirtó készítmények hatékonyságában az utóbbi időben egy újabb fontos tényező is megjelent, mégpedig a hatóanyagok betiltása következtében, ami több készítmény forgalomból való kivonása és az engedélyezettek alacsonyabb koncentrációban való használata miatt nemcsak a hatékonyságuk csökkenését, hanem a rezisztencia kialakulásának fokozódását is eredményezi. A kevesebb engedélyezett készítmény miatt az alkalmazásokban a hangsúly az egy hatóanyagú szerekre és a célzott tank-mix kombinációkra tevődik át, s nagyobb szerepet kapnak a vegyszerekre alapozott gyomszabályozó módszerek. A hatóanyagok kínálatában beállt változásokat Csehországban már egyértelműen érzékelik a nagy széltippan, a pipacsfajok, tyúkhúr és a gabonarozsnok elterjedésében és rezisztenciájának növekedésében, s ez a folyamat a glifoszátok betiltása után tovább fokozódhat.

A gabonafélék gyomirtásában mind az őszi mind pedig a tavaszi kezeléseknek megvan a maguk indoklása: ősszel elsősorban a korábban vetett és a nagyobb konkurenciát jelentő intenzíven begyomosodott állományokban ajánlott a permetezés, tavasszal az esetleges későbbi vetés, a száraz ősz utáni gyomosodás és az intenzív konkurens gyomok ellen ajánlott a kezelés. Az erre a célra ajánlott új Bayer készítmények közül kiemelte az őszi kezelésre a Cougar Forte széles hatásspektrumú herbicidet, tavasszal pedig a Husar Active Plus és a Sekator Plus kínál hatékony megoldást a gyomok ellen. A tavaszi kezeléseknél kiemelte, hogy a készítmények hatékonysága nagyban fokozható a Mero olajos adjuváns hozzáadásával, amely javítja a permetlé szétterülését és a hatóanyag jobb felvételét.

Az idei szezonra nálunk a gabonafélékben bevezetésre kerülő új herbicideket Csehországban már korábban engedélyezték, így azok alkalmazásának tapasztalataival a Bayer csehországi képviseletének munkatársa Josef Suchánek ismertette meg a videokonferencia résztvevőit. Bevezetőben felvázolta a gyomszabályozásban érvényesülő időszerű trendeket, a gyomok növekvő rezisztenciájának okait, majd részletesen elemezte az őszi és a tavaszi gyomkezelések hatásait, egyúttal a gabonafélék gyomszabályozására kidolgozott új rendszer elemeit is ismertette. Előadásának lényege, az új gyomirtó szerekkel szerzett tapasztalatok összegzése keretében bemutatta az őszi gyomirtásra ajánlott Cougar Forte herbicidet, amely diflufenican és flufenacet hatóanyagot tartalmaz, széles hatásspektruma, hosszú reziduális hatása alapján megbízható készítmény a problémás nehezen irtható gyomok, főleg a nagy széltippan irtásában, és beilleszkedik az antirezisztenciális stratégiába.  A tavaszi gyomkezelésekre új készítmények kerültek a Bayer idei kínálatába. Ezek közül a A Sekator Plus a már ismert és bevált Sekator OD továbbfejlesztett változata, amely nagyon sok magról kelő kétszikű gyomnövény ellen hatékony, többek között a ragadós galaj, a mezei acat, az ebszikfű és a parlagfű, illetve az árvakelésű repce és napraforgó sőt, az ALS-toleráns kultúrnövények árvakelése ellen is. Három hatóanyagot tartalmaz iodosulfuron-methylt, amidosulfuront és 2,4-D 2-EHE-t. Olajos formulációja javítja a készítmény tapadását, szétterülését és a hatóanyagok felszívódását a növényi szövetekbe. Kijuttatási ideje nagyon rugalmas, dózisa 0,45-0,6 l/ha. A Sekator Plus mellett a kínálatban továbbra is benne marad a már említett Sekator OD is.

A gabonafélék tavaszi gyomkezelésében a kétszikű és fűféle gyomok irtására ajánlott Husar Active Plus folyékony, három hatóanyagot tartalmazó készítmény (iodosulfuron-methyl, thiencarbazone-metthyl és 2,4-D-EHE, amelyek közül az első kettő a szulfonil csoportba tartozik, a harmadik hormonhatású hatóanyag). Tavasszal az őszi búzában, rozsban és tritikáléban nyújt védelmet legelterjedtebb kétszikű és néhány fontos egyszikű gyom ellen. Három hatóanyaga kétfajta hatásmechanizmussal érvényesül: egyrészt az egyszikűek elleni hatása (nagy széltippan, fiatal vadzab, perjefélék) mellett gyors és erőteljes hatása van kétszikűek ellen, beleértve a szulfonil-karbamidokra toleránsabb fajokat is. A 2,4-D 2-EHE hormonhatású hatóanyag pedig javítja a hatásbiztonságot az ALS-gátlókra érzékeny kétszikűek irtásában is, a kevésbé érzékeny gyomoknál illetve a megkésett kezeléseknél hormonhatásával aktiválja a gyomok életfolyamatait, ezáltal érzékenyebbé válnak az iodosulfuronra és a thienkarbazonra.

A Husar Active Plus az egyszikűek közül a nagy széltippan, vadzab, kanáriköles és perje-félék, a kétszikű gyomok közül a mezei acat, ragadós galaj, árvakelésű napraforgó, parlagfű, ebszékfű, kamilla, mezei pipitér, pipacs, tyúkhúr, szarkaláb-félék, vadrepce, pásztortáska, búzavirág, repcsényretek, disznóparéj-félék, fehér libatop, veronika-félék, árvacsalánfélék, mezei árvácska ellen hatékony. Egyszikűek ellen 1-3 leveles állapotban, de legkésőbb a gyomok bokrosodásának végéig, kétszikűek ellen 2-4 leveles állapotban van, de legkésőbb 6-8 leveles korig kell kijuttatni. Megfelelő hatásának kifejtéséhez 7-10 °C hőmérséklet szükséges, dózisa minden kultúrában és kijuttatási időben egységesen 1 liter/ha. 2,4-D tartalma miatt a nem keverhető DAM vagy más ammóniumnitrát tartalmú műtrágyával.

Társa a vízben oldódó granulátum formában forgalomba hozott Husar Star, amelynek két hatóanyaga az iodosulfurom-methyl és a thiencarbazon-methyl az őszi búza, a tönkölybúza, a rozs  és a tritikálé tavaszi gyomirtásában nyújt védelmet a kétszikű és néhány fontos egyszikű gyom ellen. Ajánlott adagja 0,3 kg/ha 200-300 liter/ha, a permetléhez  Mero olajtartalmú adjuvánst kell keverni. Ez a herbicid elődjével ellentétben már keverhető DAM, illetve egyéb N-tartalmú levéltrágyákkal is.

A gabonafélékbe ajánlott tavaszi gyomirtószeres kínálatot összegezve  a fűféle gyomok ellen az Attribut és a Puma, a kétszikűek ellen a Sekator OD és a Sekator Plus, a fűfélék és a kétszikűek ellen egyaránt bevethető szerekből pedig a Husar Star és a Husar Activ Plus található a kínálatban. Őszi gyomkezelésre a Cougar Forte javasolt.

A szántóföldi kultúrák növényvédelmi technológiájában a gyomirtó szerek mellett fontos szerepe van a rovarölő szeres kezeléseknek is. Ezen a területen a hatóanyag kivonások miatt ugyancsak jelentős változások történtek. A helyzetre reagálva a Bayer egy új rovarölőszeres kezelési rendszert vezet be az idei szezonban, amelyet D-ACT néven Ján Hanuska, a cég termékmenedzsere ismertetett. A thiacloprid és klorpirifos hatóanyagok betiltása után a Bayer az említett hatóanyagok kiváltására vezette be a D-ACT rovarölőszeres kezelési rendszert, amely kontakt és szisztémikus hatása révén komplex védelmet kínál a rágcsáló és szívogató rovarok ellen. A D-ACT csomag kedvező áron kerül forgalomba, lévén, hogy a D-ACT két hatóanyaga a deltametrin és az acetamiprid két önálló készítményben is megtalálható. A deltametrin a Decis EW 50 ismert készítmény hatóanyaga, amely kontakt maró hatású szer. Az acetamiprid pedig egy új készítmény, a Kestrel 200 SL szisztémikus hatású hatóanyaga, amely folyékony halmazállapotú főleg a rágcsáló rovarok elleni védekezésre ajánlott. A két szer együttes alkalmazásával szinergikus hatást érhetünk el.

A D-ACT rendszer alkotóelemei közül a Decis EW 50 széleskörű regisztrációval rendelkezik a különféle rovarkártevők elleni kezelésre. A repcében ősszel a repcebolhák ellen, tavasszal a fénybogarak, ormányosok és a becőt károsító kártevők ellen vethető be. Egy szezonban kétszer alkalmazható, a permetezések között 7 napos szünetet kell tartani. A Decis EW 50 a kukoricában a kukoricamoly és a kukoricabogár ellen, a burgonyában a burgonyabogár ellen is engedélyezett készítmény.

A Kestrel 200 SL folyékony, vízzel hígítható koncentrátum, melynek hatóanyaga az acetamiprid, ami a a neonikotionidok chloronicotinyl alcsoportjába tartozó szisztémikus, kontakt és maró hatású szer. Alkalmazása az őszi és tavaszi repcében, a kukoricában, a burgonyában és az almaültetvényekben engedélyezett. A károsítók széles köre ellen sikerrel alkalmazható, idegméregként hangsúlyozottan a rovarok ellen hat. A repce kártevői közül a repceormányos, a repceszárbarkó és a repcebecő-ormányos, valamint a repcefénybogár és a repcebecő-gubacslégy elleni védekezésre a kukoricában a kukoricamoly és a kukoricabogár ellen, a burgonyában a burgonyabogár ellen, az almafák védelmében a levéltetvek, az almamoly, a kaliforniai pajzstetű és a vértetű ellen engedélyezett készítmény. A repcében évente 2-szer alkalmazható, legalább 7 napos különbséggel. A kártevők felszaporodása elleni védekezésre külön permetezési tervet javasolnak a gazdáknak, amelyben a kezdeti kezelésre önálló Decis 50 EV készítmény, utána a D-ACT rendszer keretében a Decis és a Kestrel, majd ezt követően az önálló Kestrel kerülnek bevetésre.

A D-ACT rendszer a repcében a vegetáció alatt kétszer, a kukoricában 1x, a burgonyában 2x alkalmazható. A D-ACT rendszer alkalmazása kitölti a betiltott hatóanyagok kiesése miatti űrt, komplex hatásával megoldást jelent a tavaszi kártevők elleni védekezésre, csökkenti az egy hatóanyagot tartalmazó készítmények alkalmazásából keletkező rezisztencia kockázatát, mindkét hatóanyaga az ajánlott koncentrációban a méhek számára elfogadható kockázatot jelent.

Amint azt az előző példa is mutatja, a Bayer idei termékkínálatában egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a rendszerelvű megoldások, amelyek a készítmények külön-külön alkalmazása helyett egységes rendszerbe foglalják össze és teszik kihasználhatóvá az egyes szerek és hatóanyagok tulajdonságait, szinergikus hatást biztosítva. A Bayer fennhatósága alá került Dekalb kukorica hibridek növényvédelmi technológiájában az idei szezon újdonsága az Acceleron Seed Applied Solution rendszer, amely a kukorica hibridek vetőmagját a gombaölő- és rovarölő-szeres csávázás mellett biológiai eredetű stimuláló szerrel is kiegészítve javítja a kifejlődő növény gyökérrendszerének felvevő kapacitását, amelynek eredményeként egészségesebb lesz a fejlődő növényállomány, jobb lesz a tápanyag- és vízfelvétele, javul a stabilitása, kiegyensúlyozottsága és teljesítőképessége. Mindezt a vetőmagok csúcsminőségű technológiai paraméterei egészítik ki, amelyek a pontos vetés alapkövetelményei. A rendszer a piaci kínálatban két változatban lesz elérhető: az Acceleron Standard Redigo M fungicidet és B-360 biostimulátort tartalmaz, a Acceleron Elite az említett két összetevőn kívül Force 20 CS rovarölőt is tartalmaz. Az új technológia elemeit és működését Vladimír Barbierik a cég kampánymenedzsere mutatta be.

A technológia új eleme a B-360 biostimulátor (lipo-chitooligoszacharid), amelynek alapvető funkciója, hogy lehetővé tegye és támogassa a gyökér sejtjei és a mikorhyza gombák közötti kommunikációt. Első lépésben a biostimulátor jelet küld a gyökérsejteknek, hogy nyíljanak meg a mikorhyza gombák előtt, egyúttal ösztönzi a csírázást. A második ütemben a gombák belépnek a gyökérsejtekbe és kolonizálják azokat, amelynek eredményeként a megnövekedett gyökértömeg jóval nagyobb talajfelülettel lép kapcsolatba, ami jobb tápanyag- és vízfelvételt eredményez a növény számára.

A rendszer további eleme a Redigo M kombinált gombaölő csávázószer, a kelő növényeket veszélyeztető gombabetegségek széles köre ellen véd. Hatóanyagai a metalaxyl és a prothioconazole teljes szisztémikus hatást biztosítanak. A készítmény a szemes-, a siló- és a csemegekukoricában való alkalmazásra is engedélyezett. A csávázott vetőmag megfelelő technológiai paramétereinek biztosítása érdekében tonnánként 2 liter Peridiam Quality 316 szerrel is keverik. A kelési erélyt és a palántadőlés elleni hatékonyságot vizsgáló kísérletekben bizonyította hatékonyságát.

A Peridiam Quality 316 a csávázás hatékonyságát növelő készítmény, arra szolgál, hogy a csávázószer teljes egészében a vetőmagra jusson és ott is maradjon, ne pedig por formájában a zsák aljában rakódjon le.

A Force 20 CS (teflutrin) a talajlakó kártevők elleni védekezés hatékony eszköze, klasszikus kontakt hatású piretroid. A drótférgek, a kukoricabogár és a százlábúak elleni védekezésben alkalmazzák. A készítmény fumigációs hatása révén nagy hatékonysággal irtja az említett kártevőket. Hatástartama 4 hetet is elérheti.  Hatékonyságának érvényesítésében fontos szerepe van a megfelelő vetési mélység betartásának, mivel a készítmény a csávázott vetőmag körül kb. 3 cm-es körzetben képes a hatását kifejteni, ha a mag mélyebbre kerül, a szer hatósugarán túlnőtt csírákat már károsíthatják a kártevők. A kukoricabogár elleni védekezésben a kezelést granulált Force G készítménnyel kiegészítve ajánlják.

A Monsanto megvásárlásával a Bayer termékkínálatában immár megjelentek a Dekalb kukoricahibridek is, ezek idei kínálatát Ondrej Pinček, a cég termékmenedzsere ismertette. Bevezetőjében megismételte, hogy a vetőmagokat idén már az új Acceleron Elite és Acceleron Standard változatait magában foglaló csávázási rendszerrel kezelve hozzák forgalomba. A kukorica hibridek idei kínálatába 12 szemes és négy silóhibridet soroltak be. A szemesek között 1 kifejezett újdonság (DKC3972) mellett 9 hibrid a szárazsággal és az intenzív napsugárzással szemben fokozott ellenálló képességet jelző HD (Heat and Drought) minősítéssel rendelkezik. Ez az egyedi tulajdonság védi a növényt az időjárás rapszodikus változásainak hatásaitól, a kritikus növekedési fázisokban az extrém hőmérséklet és szárazság valamint az intenzív napsugárzás okozta stressz következményeitől. A HD hibridek átlagos hozamképessége magasabb a hagyományos hibridekétől, minden termesztési feltétel között stabilan megőrzik hozamképességüket, s ezeket a tulajdonságaikat évente tesztelik, ellenőrzik. Az ajánlott silóhibridek közül 2 szintén új minősítéssel, a SiloEnergy védjeggyel rendelkezik. Ez a megjelölés alapjában véve olyan egyedi tulajdonságú Dekalb silóhibrideket takar, amelyek a megnövelt vetési sűrűség követelményeinek is eleget téve egységnyi területről magasabb hozamot és jövedelmezőséget biztosítanak a tejtermelésben és a biogáz előállításában.

A szemes hibridek kategóriájában 12 hibrid (DKC 3969 HD, DKC 3972 HD, DKC 4391, DKC 4590 HD, DKC 4541 HD, DKC 4670, DKC 4792 HD, DKC 4717 HD, DKC 5092 HD, DKC 5007, DKC 5031 HD, DKC 5075 HD) közül a dél-szlovákiai térség termesztési és környezeti feltételeinek, illetve a gazdálkodói igényeknek leginkább megfelelő hibridek a középkései – kései éréscsoportba tartoznak. A DKC 4792 HD (FAO 380-390) középkései érésidejű lófogú szemes hibrid, gyors kezdeti növekedési erély, kiváló egészségi állapot jellemzi a teljes vegetáció alatt, magas szintű toleranciával rendelkezik a kalászfuzariózissal szemben. Jól viseli a nehéz agyagos talajt is, termőképessége már közepes szintű agrotechnika alkalmazása esetén is magas. Szárazsággal szembeni fokozott ellenálló képességét a HD minősítés garantálja. A DKC 5092 HD (FAO 420) kései érésidejű lófogú szemes hibrid, amelynek legfontosabb tulajdonsága a korábbi virágzásból fakadó előnye a szárazság okozta stressz elviselésében, ezt a HD minősítés is garantálja. Nagyon jó egészségi állapot jellemzi, a közepes intenzitású és az intenzív termesztési feltételek, illetve az ennek megfelelő talajviszonyok között képes a termőképességében rejlő kapacitást érvényesíteni.  A DKC 5075 HD (FAO 450-460) kései lófogú szemes hibrid, a szárazságtűrő képessége mellett (HD) nagyon jól és gyorsan reagál a termesztéstechnológiában, talajviszonyokban és intenzitásban végrehajtott változásokra. Különböző termesztési feltételek között kiváló termésstabilitással rendelkezik, érés közben nagyon gyors vízleadás jellemzi. Ez a hibrid kifejezetten a dél-szlovákiai térség melegebb napsütéses körzeteiben, az intenzív termesztési feltételek között képes kifejteni a benne rejlő terméspotenciált.

A klasszikus kései silóhibridek (DKC 5144, DKC 5542) mellett a DKC 3097 SiloEnergy védjegyű hibrid (FAO 190-230) korai érésidejű, a védjegyének megfelelően hektáronként  80-100 ezres vetéssűrűséggel biztosítja a magas zöldtömeget és a nagy energiatartalmat. Fontos tulajdonsága, hogy a fuzáriumos fertőzésekkel szemben is nagyon jó ellenálló képességgel rendelkezik. A DKC 4070 SiloEnergy (FAO 290-300) középkorai, kettős hasznosítású, magas, levéllel sűrűn borított hibrid. Ajánlott vetéssűrűsége 80-90 ezer egyed hektáronként. Korai vetésre alkalmas, a különböző környezeti feltételekhez jól alkalmazkodik, erős szára és gyökérrendszere van. Magas terméshozam és a szemek magas keményítőtartalma jellemzi. (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

Semo zöldségújdonságok, biostimulátorok és biológiai növényvédelem

A Semo Smržice csehországi zöldségnemesítő és vetőmagforgalmazó cég valamint szlovákiai partnere a somorjai Agrotrans szervezésében …