Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A naspolyát nálunk nem nevezhetjük a gyümölcskertek meghatározó növényének, egyrészt mérete, másrészt elterjedése miatt sem. Ezek a fák általában kis méretűek, ugyanakkor szívósak, betegségeknek ellenállók, ízükben és állagukban az almapüréhez hasonlító ízű terméseket nevelnek, amelyek nyersen, vagy feldolgozott formában pl. lekvárként is fogyaszthatók. Jellemző tulajdonságuk, hogy a nálunk termesztett gyümölcsfajok közül legkésőbb, kb. november közepére vagy végére érnek be.
A naspolya melegigényes növény, a napos vagy félárnyékos, déli fekvésű helyeket kedveli. Vegetációs ideje alatt különösen igényli a meleget, ezért a terület kiválasztásánál kerüljük a fagyzugos helyeket. Nyugalmi időszakban azonban kiválóan tűri a téli fagyokat és a kora tavaszi lehűlések sem szoktak maradandó károkat okozni a virágokban. A talaj iránt nem igényes, legjobban a tápanyagdús, középkötött, nyirkos talajon fejlődik. Vízigényes növény, a nyirkos talajokat kedveli legjobban, ezért olyan helyre érdemes telepíteni, ahol biztosítani tudjuk számára a rendszeres vízellátást. Mivel gyökere sekélyen helyezkedik el, kerüljük a pangó vizes területeket.
Az ültetésnél arra kell ügyelni, hogy a gyökerek megfelelő fejlődésének érdekében a kiásott ültető gödör kétszer olyan mély és széles legyen, mint amekkora a vásárolt konténer. Az ültetés előtt érdemes a gödör aljára szerves trágyát juttatni, ugyanis ezek a trágyák hosszan, 2-3 éven át képesek a tápanyagok leadására. A naspolya gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért ne ültessük túl mélyre. A többi gyümölcsfához hasonlóan itt is az oltási pont (hengeres forradás) az, melynek a talajszint felett kell lennie.
A naspolya viszonylag kevés gondozást igényel. A virágkezdemények, melyekből később termés fejlődik, a vesszők végén helyezkednek el, ezért nem szabad metszeni, csak fiatal korában, amíg kialakítjuk a végleges habitusát. Az esetleges metszés az elhalt vagy beteg vesszők eltávolításából áll, melyet január végén, február elején végzünk.
Betegségei közül a tűzelhalásos tüneteket egy baktérium okozza, mely legfőképp nedves időben, a növényeken lévő sebzéseken vagy a virágbibén keresztül jut be a növény szöveteibe. A fákon a hajtáscsúcs úgy néz ki, mintha tűz perzselte volna, a levelek barnulnak, majd elszáradnak, a gyümölcsökön pedig barna, vizenyős foltok alakulnak ki. Ha időben védekezünk a betegség ellen, megelőzhetjük az elterjedését. A tűzelhalás ellen leghatásosabb a tavaszi lemosó permetezés, illetve a fertőzött növényi részek eltávolítása. A lisztharmat a vegetációs időben a fiatal zöld növényi részeket fertőzi, a leveleken és hajtásokon fehér, lisztszerű bevonatot képez. Leggyakrabban a meleg, száraz, homokos talajú vidékeken tűnik fel. A lisztharmat elleni legalapvetőbb megelőző védekezések a megfelelő fajtaválasztás, a termőhelyi adottságok, a tápanyag-ellátottság és a szellős korona kialakítása, így jelentősen csökkenthetjük a betegség kialakulásának esélyét. Kémiai védekezésre a tavasszal kijuttatott kén tartalmú növényvédő szerek alkalmasak, illetve a fertőzött részek eltávolításával is megakadályozhatjuk a betegség terjedését. (sz- mszk)
