Ki dönti el?

Úgy hírlik, az uniós agrárpolitika 2020 utáni támogatási rendszere alapvetően kívánja megváltoztatni  az eddigi dotációs elveket és a források elosztásának eddigi módját. Nevezetesen a tagállamok számára jóval nagyobb mozgásteret és hatáskört szabna meg azon elképzelés mentén, hogy az egyes államok maguk tudják a legjobban, hogy milyen területeken szorít a cipő, mely ágazatokat és tevékenységeket kell az adott országban a helyi adottságokat és lehetőségeket figyelembe véve jobban és több forrással támogatni. Természetesen az uniónak, mint a tagállamok közösségének piaci versenyképességét is szem előtt tartva. Ehhez a tagállamoknak saját stratégiát kell kidolgozniuk, amelynek mentén, illetve az itt megfogalmazott célok és elképzelések érdekében maguk oszthatják majd el a jövőbeli támogatási csomagok forrásait.

Úgy hírlik, immár nálunk is gőzerővel folyik a stratégia kidolgozása, a szakminisztériumban külön szakosztály foglalkozik annak meghatározásával, hogy merre legyen az erre. Az eddig kidolgozott koncepciók sorsa és megvalósításuk „sikerei” ismeretében kíváncsian várjuk, vajon milyen szempontok és erővonalak mentén határozzák meg a hazai agrárágazat újabb felzárkóztatásának és fejlesztési  potenciáljának koncepcióját, a hozzá igazodó termelési struktúrát, és vajon sikerül-e ennek érdekében bevonni és kihasználni azokat is, akik eddig a pálya szélén, vagy azon kívül várt/nak arra, hogy labdába rúghassanak. A radikális változ(tat)ás érdekében a stratégiának többek között olyan alapvető kérdésekre is választ kell adnia, hogy a hazai ágazat termelési potenciáljának javítása és diverzifikálása milyen áldozatokat követel meg, mennyiben segíti vagy gátolja a jelenlegi meglehetősen egysíkú, mára szinte beszűkült termelési szerkezet a rendelkezésre álló források és lehetőségek jobb kihasználását. Tetszik, nem teszik végre józan paraszti ésszel arra az egyszerű kérdésre is választ kellene adni, hogy szükségünk van-e például gabonából a hazai szükségleteket jelentősen meghaladó mennyiségre, illetve ennek a termelésnek a kiemelt támogatására, hiszen a felesleget általában úgyis – legtöbbször hozzáadott érték nélkül, gyakran közvetlenül a kombájn alól viszik ki az országból.

Szilvássy László