Kaptárbontás és etetés télen

A méhesben télen a legfontosabb a nyugalom. Ősszel, amikor a hőmérséklet a kaptárban 8 C fok alá süllyed, a méhek ún. téli gömbbe húzódnak össze. A hőszigetelő réteg segítségével, amit a méhek maguk képeznek azáltal, hogy a hideg keménysége szerint mennyire sűrűn helyezkednek el, a gömb belsejében olyan hőmérsékletet tudnak tartani, ami annak egy kis területén, a gömb közepén akár a 35 C-ot is eléri. A szélső részek hőmérséklete kb. 10 C fok. Bizonyos mozgás azért előfordul a gömbben is; szabálytalan időközönként hol az egyik, hol a másik méh húzódik a szélső területről a mézsejtekhez, ahol élelmet vesz magához, majd ismét kifelé tart.

Ha a külső hőmérséklet csökken, a széleken lévő méhek egyre gyorsabban mozgatják szárnyaikat. Rendkívüli hidegben a gömb összeszűkül, a széleken lévő méhek a fejüket és torukat bedugják a méhtömegbe, csak potrohuk látható.

A téli gömbben a méhek nem alkotnak egységes társadalmat, mert a lépek lemez alakú részlegekre osztják őket, amelyek átmérője annál kisebb, minél távolabbra esik a gömb közepétől. Hogy fenntartsák a kapcsolatot a lépek között, minden lépútban egy nyúlvány található, ami a gömbből indul ki, és amelyben 100-200 összekötő méh van. Ezek a lép legközelebb eső szélén kapcsolatban vannak a két határos léputca összekötő méheivel. Nagy hidegben az összekötő méhek behúzódnak a téli gömbbe. Ha ezt a nyugalmat megzavarjuk, a gömb felbomlik, s a hőmérséklet miatt a felbomló méhek ledermednek, nem lesznek képesek újból összeállni. Ezért ebben az időszakban ne mozgassuk meg a kaptárt, ne szállítsuk a méheket.

A kaptárban zajló folyamatokról a téli kaptárbontással tájékozódhatunk. Téli kaptárbontásra akkor van lehetőség, ha a hőmérséklet fagypont felett van, ha szükség van az élelempótlásra (figyelem: ilyenkor csak lepényt adhatunk be!). Melegebb idő esetén tisztuló kirepülés figyelhető meg, amelynek során a méhek kiürítik a salakanyagot a testükből, ami a tél folyamán felgyülemlett. Ilyenkor mindent összepöttyöznek a kaptár körül. Ha a pöttyök elkenődnek 1-2 cm-es csíkokká, akkor az a hasmenésnek a jele.

Az első kaptárbontás

Tavasszal ,amikor kisüt a nap, és a hőmérséklet eléri a 5-10 C fokot, a méhek kirepülnek, jelét adva annak,hogy élnek. Ilyenkor van rá lehetőség,hogy élelmet adjunk nekik, azért, hogy el ne pusztuljanak vagy azért,hogy a ne a mézet egyék, hanem az megmaradjon a fiasítás részére.

A méhek táplálására ilyenkor legjobb a puha cukorlepény. A cukorlepény beadásakor óvatosan kezeljük a méheket, ne zúduljanak fel, szinte ne is érezzék, hogy felnyitottuk a kaptártetőt.

A lepényen előzőleg vágjuk fel a fóliát kb 1 cm széles sávban. Óvatosan hajtsuk fel a takarást, nyomjunk egy adag füstöt alá, majd csúsztassuk a lepényt a keretek tetejére oda, ahol a méhek tartózkodnak. A felvágott sáv keresztben legyen a keretekkel, hogy a méhek hozzáférjenek a lepényhez. A cukorlepényt a repcevirágzás megkezdéséig akár folyamatosan 2 hetente adhatjuk a méheknek a hidegebb, szeles, esős napokon. (méhé-sz)

Puha gyúrt cukorlepény készítése:

10 kg porcukorhoz kb.3 kg méz szükséges. A mézet a feldolgozás előtt hőkezeljük, azaz 80 C fokon legalább 2 órán át melegítjük. A kihűlt, langyos mézzel kell elkeverni a porcukrot, majd mint a tésztát, össze kell dolgozni, annyira, hogy puha állagú legyen. Szükség esetén egy kevés mézet is tehetünk hozzá. Műanyag zacskóba 0,5 vagy 1 kg-os adagokba csomagoljuk .A zacskó száját hajtsuk be, majd a benne levő tésztát kb. 2 cm vastagságra lapítjuk. Mivel vizet nem tartalmaz, a teljes nyugalom időszakában sem káros. Nagyon lágyra ne készítsük, mert akkor a kaptár melegében annyira megpuhulhat, hogy a lépek közé folyik. Az alapanyagba tehetünk vitamint, gyógyszert, élesztőt vagy bármi mást, amit a méheknek szeretnénk adni.

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda októberi száma

Az őszi kerti teendők összefoglalója mellett a Jó Gazda októberi száma részletesen ismerteti a rebarbara őszi szaporításának …