Elhanyagolt fák kezelése

A háztáji kertekben gyakran találhatunk olyan idősebb gyümölcsfákat, főleg alma-, körte, vagy szilvafákat, amelyeket évek óta nem metszettek, sőt semmiféle kezelést sem végeztek rajtuk. Ezeknek a fáknak a koronája többnyire besűrűsödött, belsejében a termőrészek a lekopaszodott ágakon általában teljesen hiányoznak. A külső, erősebb ágak végein viszont többnyire jóval több a hajtás, így a tömött lomb egyáltalán nem engedi be a fényt a korona belsejébe. Ilyenkor elsősorban a korona belsejében sűrűn álló ágakat, valamint az erős szárú fás hajtásokat (vízhajtások, hattyúhajtások) mind ággyűrűre vissza kell metszeni, le kell fűrészelni. A gondozatlan fák koronájának külső részén túl sűrű, zűrzavarosan elhelyezkedő ágakat metszőollóval vágjuk vissza, ritkítjuk meg. Az idős ágakat fiatal hajtásokra vágjuk vissza, a túl magas koronát alacsonyabb ágakra építjük le, így a gondozást is megkönnyítjük.

A metszéskor azonban ügyeljünk arra is, hogy a fa koronaformája lehetőleg megtartsa eredeti alakját.  A fák ritkítása során gyakran van szükség arra, hogy egyes erősebb ágakat is levágjunk. Ezeket óvatosan fűrészeljük, mert súlyuktól fogva könnyen behasadnak, és nagyobb törzskárosodást is okozhatnak. A levágásra ítélt erősebb ágat ezért először a törzs közelében alulról befűrészeljük, majd ettől a bevágástól egy tenyérszélességnyire kifelé lefűrészeljük. A visszamaradt ágcsonkot pedig közvetlenül a törzs mellett fűrészeljük le úgy, hogy lehetőleg „ruhaakasztó“ se maradjon. Természetesen ne feledkezzünk meg a seb lezárásáról sem, a vágás szélét tisztítsuk le, majd az egész vágási felületet kenjük be sebkezelő anyaggal.

About jogazda.com

Cikkajánló

A hónapos retek

A keresztesvirágúak családjába tartozó egyéves növény, amely a szárgumót a szik alatti szárból, a nyári …