Boczonádi Szabó Imre és Balogh Bálint nyomában

Az Osztrák-Magyar Monarchia alkonyán két méhész – Boczonádi Szabó Imre, és a galántai származású Balogh Bálint határozta meg térségünkben a méhészszakmai kérdések irányultságát. Mindketten méhészek, szakírók, kaptárépítő feltalálók, a méhészet nagy hatású úttörői, a magyar méhészek szemléletének formálói voltak.

Boczonádi Szabó Imre (1848–1933) eredetileg jogásznak tanult, ám miután kiderült énekesi és színészi tehetsége, felhagyott jogi tanulmányaival, és 1873-tól a budapesti, 1875-től a kolozsvári Nemzeti Színház, majd 1895-től 1905-ig a budapesti Operaház tagja lett. Dal- és zeneszerzéssel is foglalkozott, Rákóczi hamvait az ő dallamával kísérték haza. Méhészkedni 1885-ben kezdett. A kis kaptárak hibáit korrigálva megalkotta a hátsó kezelésű nagy kaptártípust nagy kerettel, a szokottnál szélesebb léppel, amely Boczonádi néven vonult be a köztudatba. Kaptártípusait ugyan többször módosította, de a lényegen nem változtatott. Ő volt a nagykeretes nagy kaptár, a felső kijáró és a vándorméhészkedés elterjesztője. A magyarországi méhészkedés ma is az ő nyomdokaiban halad. Boczonádi méhészeti cikkeket, könyveket írt, megalapította a Méhészet c. szaklapot, amelynek főmunkatársa, majd később a szerkesztője Balogh Bálint lett. Legjelentősebb művei közé tartozik A méhek élete c. háromkötetes könyv, amely három kiadást élt meg, és kivonatosan németül is megjelent. Úgy vélte, a méhészeknek erős családok elérésére kell törekedniük, csak ilyen családokkal érdemes dolgozni, szabad vándorolni.

Balogh Bálint (1889–1945) Galántán született, de egyes források 1885-re datálják születése évét, helyszínként pedig Hódmezővásárhelyt tüntetik fel. Balogh banki tisztviselő volt. 1906-tól méhészkedett, kezdetben kis Boczonádi-kaptárral, három évvel később francia hatásra áttért a rakodó kaptártípusra. A két kaptártípus előnyeit ötvözve 1910-ben megalkotta a 11 keretes, meleg és hideg építkezésre is alkalmas Balogh-kaptárt, amely szinte azonnal nagyon népszerű lett a méhészek körében. A kaptárt bemutatták az 1914-es a pozsonyi nemzetközi kiállításon, ahol az első díj mellett ezüstéremmel is elismerték (A Balogh-kaptár a szenckirályfai méhészskanzenben is megtekinthető). Sokat publikált. Cikkeket írt a Gazdasági Lapok, az Állattenyésztési és Tejgazdasági Lapok, a Méhészet és a szegedi Méhész Újság számára. 1919-ben Galántán Méhészújság címen szaklapot indított a „magyar nyelven beszélő szlovenszkói méhészek” számára, hogy ne maradjanak szakirodalom nélkül, majd a felvidéki méhészegyesületek központja hivatalos lapját, az 1928-ban indított Méhészetünk címűt is ő szerkesztette. Rengeteget utazott és adott elő. Előadásai nagyon népszerűek voltak az egyszerű, közérthető, ugyanakkor kedves és humoros stílusának köszönhetően. Az egyik legjelentősebb műve A méhészet kézikönyve (Galánta, 1928) és A méhbetegségek c. kiadvány (Érsekújvár, 1940). Jozef Čižmárik professzor, az Apidológia személyiségei I. c. könyvében azt írja róla: „beállítását tekintve inkább gyakorlati ember volt, ennek ellenére mindig kereste az újdonságokat, kutatta a tudomány legfrissebb eredményeit, az újításokat pedig maga is alkalmazta. Bemutatóméhészetét a Galánta melletti Vízkeleten működtette.” A faluban ma már semmi sem őrzi a nyomát. Érdeklődtem a községi hivatalban is, de Baloghról még csak nem is hallottak. A méhész kiadványaiból néhány évfolyamnyit unokája, Polák László rádiós újságíró őrzött meg az utókor számára. A témával kapcsolatos riportjai sajnos már nem lelhetők fel a Szlovák Rádió hangtárában.

Balogh Bálint azt tartotta, hogy a méhészeknek állandóan képezniük kell magukat. Használjuk hát ki a kitavaszodásig levő időt szakirodalom olvasásra, tanfolyamok, előadások hallgatására!

Gágyor Alíz

 

Reprofotó: Polák László hagyatékából

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda júniusi száma

Júniusban a háztáji kertekben már „nagyüzem” van, ebben a hónapban ugyanis a legtöbb zöldségféle az …