Bayer repce hibridek – Spacince

Új genetika, fokozott védelem

A járványügyi korlátozások feloldása után az online konferenciákon túllépve gyakorlatilag első alkalommal találkoztak nyilvános rendezvényen a Bayer vegyszer- és vetőmagforgalmazó cég képviselői a termelő partnereikkel. A Nagyszombat melletti Spacincén, a helyi szövetkezet erre a célra kialakított kísérleti parcelláján a legújabb repce hibridjeiket mutatták be az érdeklődőknek. Amint azt Vladimír Fúzik, a cégcsoport regionális kereskedelmi vezetője rövid bevezetőjében megállapította, az idei állományok eddigi állapota alapján a termelőknek jogosan vannak szép reményeik a terméshozamokat illetően, sőt a felvásárlási árak is kedvezően alakulnak, így várhatóan beválnak a számításaik. A Bayer immár vetőmag-forgalmazóként is a folyamatos megújulás és piaci jelenlét érdekében az idei és következő szezonra kiválasztott új repcehibridek bemutatásával kívánja segíteni őket a kiválasztásban. A helyi szövetkezet vezetője Roman Nadaský a kísérleti parcellán bemutatott hibridek agrotechnikai elemeit ismertetve elmondta, hogy a 14 hektáros területen a vetést szeptember 3-án, a további agrotechnikai kezeléseket pedig az egyes hibridekhez tartozó termesztéstechnológiai utasítások és elvárások alapján végezték. A látottak alapján sikeresen, hiszen valóban szép, egészséges egyöntetű állományokat sikerült kinevelni a virágzásig.

Az új repcehibridek kínálatát Ondrej Pinček, a cég illetékes képviselője mutatta be a résztvevőknek. A virágzás időszakában valóban életerős, kiegyensúlyozott, és szép reményekre jogosító állományok közül a sort a DK Excited-del kezdte, amely a folyamatos nemesítés és fejlesztés sikerének bizonyítéka. 2020-ban regisztrálták, nálunk 2021 óta áll a termelők rendelkezésre, eddigi eredményei alapján joggal jelölik a cég első számú hibridjének nemcsak a hozamképesség tekintetében. Kiemelkedően magas terméspotenciállal és magas olajtartalommal (43-45 %) rendelkezik. Betegség-ellenállósága ugyancsak kiemelkedő: a beépített RML 7-es gén a fóma elleni rezisztencia,  a TUYV pedig a tarlórépa sárgaság vírus elleni rezisztenciát biztosítja. Télállósága kiváló, erőteljes és gyors a kezdeti fejlődése, nagyon jól bokrosodik. A ledőléssel szemben ellenálló. A becők ellenállók a korai felrepedéssel szemben. Kiváló termőképessége mellett a termésstabilitása is kiemelkedő, így különböző termőhelyi és időjárási feltételek között is jól teljesít.

A DK Exbury főleg intenzív termesztési feltételek közé ajánlott magas terméspotenciállal rendelkező újdonság, amely a vizsgálatokban 12 %-kal haladta meg az átlagot, egyúttal hozamstabilitás tekintetében is kiváló. Ezt a képességét Európa különböző termesztési feltételekkel rendelkező térségeiben is igazolta. Fejlődési üteme ősszel és tavasszal is kissé lassúbb, valamivel később is virágzik, de erőteljes bokrosodási képessége ezt kiegyensúlyozza.  Kiváló egészségi állapotát a fómás fertőzések elleni RML7-es gén, illetve a tarlórépa sárgaság vírus elleni TuYV-rezisztencia erősíti. Magas olajtartalom, a becők felrepedéssel szembeni ellenálló képesség jellemzi, intenzív feltételeket igényel.

A DK Exaura friss újdonság, idén márciusban került nyilvántartásba, a következő szezon ígéretes hibridje. Betakarítási ideje meglehetősen széles, az állomány egyöntetű és optimális magasságú.

A DK Expectation-nal szemben elsősorban kiváló hozamképessége alapján vannak jogos elvárások. Tulajdonságai közül kiemelt jelentőséggel bír az EU tagországaiban végzett szántóföldi kísérlet során igazolást nyert tapasztalat, hogy ez a hibrid nagyon jól gazdálkodik a rendelkezésére álló nitrogénnel. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak kedvező feltételek között, hanem kedvezőtlenebb viszonyok és alacsonyabb szintű minimálisan szükséges tápanyagellátás esetén is képes stabil teljesítményre. Erőteljes őszi növekedése révén a kései vetésekre is alkalmas, vírus-ellenállósága révén nagyobb fertőzési nyomást is elvisel terméscsökkenés nélkül. Egyöntetű egészséges állománya nem hajlamos a ledőlésre, becői ellenállók a korai felrepedéssel szemben.

A DK Exception-t már jól ismerik a hazai termelők, 5-6 éve megbízható teljesítményekkel igazolja versenyképességét és létjogosultságát.

A DK Exlibris a kínálatban a legkorábbi hibrid, ami lehetővé teszi az agrotechnikai munkák megfelelő időbeni elosztását. Alacsonyabb szára, ami rövidíti a vegetációs időt, nem befolyásolja kedvezőtlenül a hozamképességét. Gyakorlatilag az összes termesztési körzetben sikerrel termeszthető, sőt alkalmas szélsőséges feltételek közötti termesztésre is (száraz, vagy hűvösebb térségekbe. Intenzív feltételekkel nemcsak a hozamképessége, hanem a termés minősége (olajtartalma) is javítható. Hozamképességét a csehországi kísérletek eredményei igazolták. Kiváló egészségi állapot, RML 7-es gén általi rezisztencia jellemzi.

A DK Expose az előző hibriddel ellentétben az egyik leglassabban fejlődő hibrid, ennek ellenére terméspotenciálja alapján joggal számíthat a következő szezonban a kísérletezni vágyó termelők érdeklődésére.

Ján Hanuska a bemutatott hibridek jellemzőit összefoglalva elmondta, hogy a felvonultatott portfólióban 2 hagyományos konvens technológiába tartozó hibrid található (DK Exception és a DK Exlibris), három pedig már az új technológiai fejlesztéseknek és nemesítésnek köszönhetően a tarlórépa sárgaság elleni TuYV rezisztenciával is rendelkezik (DK Excited, DK Exbury, DK Expectation). A köztük lévő különbségek főleg a tavaszi fejlődés ütemében érzékelhetők. A szakember szólt a Bayer repcébe szolgáló növényvédelmi technológiájának legfontosabb elemeiről is. Kiemelte, hogy az összes Bayer repce vetőmagot a Scenic Gold két hatóanyagú (fluopicolide és fluoxastrobin) gombaölőszeres készítménnyel csávázva hozzák forgalomba, ami a csírázás és a kelés során legveszélyesebb gombabetegségek ellen védi az állományt. Külön rendelésre ezt az alap-csávázást kiegészítik Buteo start rovarölőszeres kezeléssel is. Ezt az említett kétfajta csávázást egyesíti az Acceleron Elit védjeggyel a következő szezonra kínált termékcsomagjuk, amelyben a DK Exception és a DK Expansion repce hibridek e kettős csávázással kerülnek forgalomba.

A repce növényvédelmi technológiájába tartozó készítmények közül a rovarkártevők elleni védekezésre a kontakt hatású Decis áll rendelkezésre. A Tilmour  gombaölőszernek növekedésszabályozó hatása is van, ami az állományok egyöntetű növekedésének is az egyik alapja. A Propulse szintén gombaölő, nagyon széles körű fungicid hatással és engedélyokirattal rendelkezik, a repce és a fontosabb szántóföldi növények mellett többek között a speciális növényekben (szója, mák) is engedélyezett. A megfigyelések szerint fotoszintézist támogató hatása is van, és a becők korai felrepedésével szembeni ellenálló képességét is javítja. A D-Act az állományok komplex rovarölőszeres védelmére ajánlott.

Az idei repceállományok egészségi állapotát értékelve Peter Bokor, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem tanára elégedetten állapította meg, hogy a repceállományok zöme a kedvező időjárási viszonyoknak is köszönhetően egyelőre nagyon jó állapotban van.  A rovarkártevők közül ősszel a levélbolhák károsításával volt egy kis probléma, amit a csávázással és a megfelelően időzített állománykezeléssel ellenőrizni lehetett. A gyenge tél után a februári néhány napos meleg idő következtében kirajzottak a szárormányosok, de a károsításuk nem volt jelentős. A fénybogarak és a becőt károsító ormányosok ellen a virágzás kezdetétől ajánlott megelőző módon védekezni.

A repce veszélyes betegségei közül a fómás fertőzés a száraz őszi időjárás miatt nem fenyegetett túlságosan, ráadásul a csávázás és a betegséggel szemben fokozottabb védettséggel rendelkező hibridek termesztése révén ez a veszély jól kezelhető.  Nagyobb veszélyt jelent a fehérrothadás, amely ellen a felső virágszirmok hullásának elején kell elkezdeni a védekezést. A szakember azt ajánlotta, hogy a kezelést akkor is ajánlott elvégezni, ha a betegség külső tünetei még nem utalnak erős fertőzésre. A repceállományok egészségi állapotát szintén komolyan veszélyezteti a verticíliumos fertőzés, amely főleg többször is ugyanazon a parcellán termesztett állományokat veszélyezteti.  Ellene sajnos, a Topsin tiltó listára kerülése óta nincs hivatalosan engedélyezett készítmény. A hatékony védekezés érdekében az időben és megfelelően elvégzett őszi gombaölő szeres kezelések javasoltak. A szakember azt is hozzátette, hogy a kezelések esetében érdemes számba venni az egyes készítmények növekedésszabályozó hatásának mértékét, a legyengült, stresszes állományokban nem javasolt erős szabályozó hatású készítménnyel permetezni.

Kép és szöveg: szilvássy

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda októberi száma

Az őszi kerti teendők összefoglalója mellett a Jó Gazda októberi száma részletesen ismerteti a rebarbara őszi szaporításának …