A századelőn még szabadon itatták, utána azonban egy téves felfogásból -miszerint a vizet ivó nyúl betegségekre érzékenyebb lesz -zöldtakarmányozás esetén egyáltalán nem itatták nyulaikat! Ezen téves feltevés miatt azonban nem a vízivástól, hanem attól betegedhettek meg az állatok, hogy az itató vizét beszennyezték, az itatóedényt felborították vagy kifröcskölték a vizet. Az alom átnedvesedése miatt a nyulak megfázhattak, talpbőrük felpuhulva kisebesedhetett vagy éppen az átnedvesedéstől gyorsan bomlásnak induló zöldtakarmánytól, szennyezett víztől lettek betegek.
Ma már tudjuk, hogy a takarmányfogyasztás összefügg a vízfelvétellel: a keveset ivó nyúl keveset is eszik, és emiatt csökkenhet a termelése. Fialás után, ha teheti, a nyúl azonnal iszik. Vemhesség és szoptatás alatt a vízfogyasztás jelentősen emelkedik. Bő tejtermelést és ez által a szaporulat jó növekedését csak olyan anyától várjunk, amelyik tetszés szerint ihat.
A fentiekből kiderül, hogy az a jó itató, amelyikből a nyúl bármikor ihat úgy, hogy közben környezete száraz marad és a víz sem szennyeződhet. A nyílt vizű itatók egyetlen előnye, hogy abból a nyulak természetes testtartásban rövid idő alatt több vizet képesek felvenni. Különböző szopókás vagy szelepes önitatókat ismerünk. A legegyszerűbb változat a palackos (üveg, műanyag) szopókás önitató. Lényege,hogy az üveg száját parafa vagy gumidugóval zárjuk le,a dugót pedig középen átszúrjuk. Ebbe a lyukba egy 5-6 mm átmérőjű rézcsövet dugunk, amit kb.45 fokos szögben meghajlítunk (ez lesz a szopóka). A palackot feltöltjük vízzel és a ketrecre kívülről úgy rögzítjük, hogy a szopóka az állat számára megfelelő magasságban a ketrecbe érjen. A víz a palackból magától nem folyik ki, mert a külső levegő nyomása ezt megakadályozza. Ebből az itatóból a nyúl az egy-két napra elegendő vizet tetszés szerint veheti fel.
Nagyobb létszámnál a ketrecsoron érdemes súly-vagy golyós szelepes itató rendszert kialakítani. Ehhez a szelepeken kívül egy vízvezetékre kapcsolt víznyomás kiegyenlítőre /WC-tartály/és a ketrecen kívül vezetett vízvezeték csőre van szükség. Az ivó nyúl nyelvével a szelepet felnyomva jut a vízhez, ami az ivás befejeztével automatikusan visszazár. Ez a leghigiénikusabb itatás, de hátránya, hogy a nyúl kényelmetlen testhelyzetbe kerül (az anyának túl alacsony, a fiókának túl magas), ezért a szükségleténél valamivel kevesebbet iszik. A szelepeket (csöpögés, beszorulás) szintén ellenőrizni kell. Különösen intenzív (tápos) takarmányozásnál, ha azt látjuk, hogy a nyúl takarmánya nem fogy, első dolgunk legyen megnézni, hogy van-e vize, vagy működik-e az itatószelep.
-pint-