A méhcsaládok termelő képessége

Az egyes méhcsaládok méztermelését, illletve hozamát több tényező is befolyásolja.. Ezek közül a  méhcsalád betege az egyik fő tényező, mivel a nem vagy a későn gyógykezelt család termelésére komoly következményekkel jár. Megeshet, hogy a méhcsalád már a nyár végén vagy a tél elején elpusztul. Más méhcsaládok olyannyira legyengült állapotban érik meg a tavaszt, hogy semmilyen hasznot nem hoznak.

A nozémabetegség jelentősen lerövidíti a dolgozó méhek élettartamát. A fertőzött méhcsaládok mézhozama radikálisan csökken. A költésmeszesedés és a vele járó gyengülés szintén a felére csökkenti a mézhozamot. Az egyetlen célravezető megoldás az anyaváltás olyan anyával, amely egy ellenálló törzsből származik.

A nem megfelelő anya szintén kedvezőtlenül befolyásolja a család méztermelő képességét, a mézhozamot. Ne reménykedjünk a csodában, váltsuk le. A legyegyszerűbb módszer a kölyökcsalád bevetése.

A legyengülés mértékét az eredeti méhcsalád erejéhez viszonyított arány bizonyítja. Ha az eredeti hat alacsonykeretes fiókból csupán egy-két fiókot kellett eltávolítanunk a rajzás miatt, akkor a méhcsalád az őszig felerősödik. Az ezévi mézhozam ennek következtében csökken, de a következő tavaszon már a fejlődés problémamentes lesz. Egy klasszikus kétfiókos rendszerben (a HUNOR , vagy  ennél magasabb keretméret) a rajzás még komolyabb következményekkel járhat. A lényeges mézveszteség mellett a család is erősen legyengül (a kaptárban olyan kevés bogár marad, hogy őszig a család nem lesz képes telelőerőbe fejlődni).

Az egyes méhészetekben alkalmazott tartási módszerek, technológiák ugyancsak hatással vannak a családok teljesítményére.

A méhek magas alkalmazkodási képességének köszönhetően a méhészek gyakran egymástól nagyon eltérő méhészkedési módszereket alkalmaznak (gyakran ellentéteseket). Hogy melyik módszer a jobb, és melyik kevésbé, nehéz megítélni. Egy méhészkedési módszer alkalmazását lényegesen bafolyásolja, meghatározza a méhcsaládok száma. A nagyobb családszámmal méhészkedők nem alkalmazhatják a kisméhészek módszereit, és nem meríthetnek azok tapasztalataiból (bármilyen jónak is minősülnek). Főleg amiatt, mert lényegében ők egy „csoportos“ méhkezelési módszert alkalmaznak. Ezen kívül a termelő méhésznek elővigyázatos hozzáállást kell alkalmaznia, amellyel lassítja a méhcsaládok fejlődését (főleg tavasszal). A kisméhész, ezzel szemben, megengedheti magának az egyéni hozzáállást, amely magasabb mézhozamokat biztosít. Emiatt a nagyobb számú családot kezelő méhészek nem szolgálhatnak példaként a kisméhészek számára. Egy-egy méhészkedési módszer alkalmazása érzelmi kérdés is, a méhész személyiségének megnyilvánulása. Ez azonban gyakran megakadályozza abban, hogy egy méhész beismerje hibás lépéseit.

A méhészek gyakran félreértelmezik, vagy félremagyarázzák a kaptárak szerepét, azzal, hogy ki milyen kaptárban méhészkedik. Tényszerű tapasztalat, hogy léteznek gazdaságos és gazdaságtalan kaptárak. Vannak olyan kaptárak is amelyek egyenesen gátolják a méhcsalád fejlődését. A kezdők természetesen nem rendelkezhetnek kellő tapasztalattal. Emiatt nem ajánlatos, hogy az idősebb méhészgenerációtól meggondolás nélkül átvegyék az általuk preferált  kaptárrendszert. A piacon rakodórendszerek sora kínálkozik, a 20 milliméteres falvastagságútól a hőszigeteltekig, különböző keretmérettel. Érvényes az az elv, hogy a keretméret nem befolyásolja a mézhozamot, viszont a munkatermelékenységet nagyon is. A vasatag falú (4-6 centiméteres), erősen hőszigetelt kaptárak biztonságosak a teleltetés és a tavaszi fejlődés szempontjából, kevés méz igénybevételével, főleg az 500 méter tengerszint feletti magasságban fekvő telephelyen.  Magas mézhozamokat biztosítanak jó és nem túlterhelt méhlegelő biztosítása mellett. A mézhozamok, a 4-5 magas fiók használatával, elérik az évi 120 kiló kitermelt mézet családonként. A kérdés az, hogy hány méhcsaládot képes kiszolgálni egy méhész? Ez a rendszer főleg a kisméhészek számára alkalmas. Az ilyen kaptárrendszer működtetése segédeszközök nélkül (emelőeszköz) a termelés csúcsán nagyon igényes (két munkaerőt igényel).

A kaptárrendszerek sokaságának kínálata mellett még mindig sok kéttérfogatú kaptárrendszer van használatban. Szlovákia területén a méhészek átlagos életkora meghaladja a 60 évet. A magas korban levő méhészek részére ezek a rendszerek elfogadhatatlanok, a fizikai erő hiányában nehéz a fiókok emelgetése. A méhcsalád kezelése időigényes, kellemetlen, persze ez nincs így abban az esetben, ha a munka a szenvedély, szeretet dolga.

A telephely befolyása. A sikertelenség további okozója lehet a nem szerencsésen kiválasztott telephely. A nedves, árnyékos helyek nehezen melegednek fel, az évi átlaghőmérsékletük alacsony. A mély, hideg völgyek nehezen melegszenek, hátráltatják a tavaszi fejlődést. A szeles, huzatos telephelyek is előnytelenek, mert a légáramlat és a huzat lényegesen növeli a méhcsaládok hőveszteségét.

Az idősebb méhészgeneráció tagjai zömükben konzervatívok – többnyire azt alkalmazzák, amit fiatalabb korukban megtanultak. Az idősebb méhészeknek nincs kedvük leváltani az elavult, öreg, nehéz kaptárakat. Nem akarnak átállni egy korszerűbb méhészkedési módszerre, így nem csoda, hogy a mézhozamok terén is csak átlagos vagy azon aluli eredményeket képesek elérni.Ezen a téren széles lehetőség nyílik a nyitottabb, bátrabban újító méhészek számára.

About jogazda.com

Cikkajánló

Az eredményes szójatermesztés

A hazai szántóföldi növénytermesztés utóbbi évtizedben kialakult meglehetősen egyoldalú vetésszerkezetében alapvetően 3-4 meghatározó növényfaj dominál. …