Jó Gazda Agrárvállalkozók lapja
A környezeti tényezők nagyon nagy mértékben befolyásolják az élő világot. Egy adott helyen előforduló élőlények sokféleségét, faji összetételét az ottani körülmények, adottságok határozzák meg. Hol, mit, mekkora biztonsággal lehet termeszteni, már ősapáink is tudták. Az időjárás változását is figyelni kell a mezőgazdásznak, és a lehetőségek szerint alkalmazkodni hozzá. Napjainkban sokan érzékelik az új, ún. karantén kártevők megjelenését, terjedését. Megjelenésük összefügg a nagymértékű anyagmozgatással az egész világon, de az elszaporodásukhoz szükségesek a nekik megfelelő életfeltételek.
A nálunk őshonos kártevők terjedése, szaporodása is függ a környezet, a klíma változásaitól. A száraz, csapadékmentes, meleg időjárást kedvelők kártétele egyre szembetűnőbb lesz. Ezek közé a kártevők közé tartoznak az atkák. Az ízeltlábúak közül a legsikeresebb csoportot képezik, hisz a földünkön mindenhol megtalálhatóak, a vizekben, sós és édesvizekben egyaránt, a szárazföldön, a sivatagoktól a legmagasabb hegyekig. Megtalálhatóak a talajban 10 méteres mélységben, a melegvizű források 50 fokos vizében, de a tengeri árok 5000 méteres mélységében is. A növényfogyasztó atkák számát kb. 7000-re becsülik. Ezek közül sok az elhalt növényekkel táplálkozó faj, amelyek nagyon fontosak és hasznosak, a szerves anyagok lebomlásában, átalakításában. Mint növénykárosító szervezetek elég későn váltak ismertté. A második világháború után a növényvédő szerek használatának elterjedése következtében szaporodtak el annyira, hogy védekezni kellett ellenük is. Sajnos, ez a folyamat ahhoz vezetett, hogy a természetes ellenségeik szinte teljesen kipusztultak.
A mezőgazdászok a takácsatkákat ismerik a legjobban, mivel szabad szemmel is láthatóak, és tipikus finom szövedéket szőnek, ennek alapján nagyon könnyen lehet őket felismerni. Az atkák között is a legkisebbek közé tartoznak a levélatkák. A pókszabásúak osztályába, a gubacsatkák családjába tartoznak, négy pár lábuk van, testük megnyúlt, hengeres alakú, 0,14-0,16 mm nagyságúak, szabad szemmel nem, csak mikroszkóppal, vagy sztereomikroszkóppal láthatók. Mivel gyakran a frissen kiültetett facsemetéken is megjelennek, valószínűsíthető, hogy a faiskolákban is jelen vannak.
Az idei, 2024-es évben is nagyon elszaporodtak az almatermésűek és a csonthéjasok levélatkái. Főleg az almán károsítanak, de a körtén is megtalálhatók az almatermésűek levélatkái – Aculus schleschtendali (Vlnovník jabloňový).
A rügyekben, pikkelylevelek alatt telelnek át a kifejlett nőstények. A tél folyamán jelentős, akár 70 % is elpusztulhat belőlük. Tavasszal fokozatosan jönnek elő, piros-bimbós állapotban kb. a fele, sziromhullás végére a 100 %-a. Pár hét táplálkozás után következik a peterakás, majd április végén – május elején az első kelés. Május – júniusban a populáció gyorsan növekszik, a harmadik nemzedék júliusban éri el a csúcspontot. Ilyenkor akár 50 db is lehet egy négyzetcentiméteren! A levelek alsó felén szívogatnak, és olyan tüneteik vannak, mint a szárazságnak. Ezt az idézi elő, hogy megsértik a levél sejtjeit, amelyek aztán még többet párologtatnak, mint az egészségesek. Szívogatásuk nyomán az alma, körte levele barnul (1. kép), kanalasodik (2. kép). Tavasszal a fiatal gyümölcsön, fiatal leveleken szívogatnak, ettől a gyümölcs felülete parásodik, (3. kép), a levelek kisebbek maradnak, az ágon az ízközök rövidülnek. Júliusban, amikor a populáció a legnépesebb, az ágak felső végein, a fiatal, friss leveleken károsítanak. Augusztusban aztán ezek a levelek lehullnak. Az idei évben is sok helyen lehetett látni ilyen korai lombvesztést (4. kép). Erősebb eső, zápor, vagy esőztető öntözés nagyon sokat lemos belőlük, a fák ilyenkor láthatóan felfrissülnek, ezért sokan a tünetek láttán a szárazságra gyanakodnak. Az optimális hőmérséklet a számukra a 23 -28 C°, ezért augusztusban a számuk, a nagy melegben csökkenhet, majd az időjárástól függően szeptemberben újra szaporodhat. Azt is megfigyelték, hogy azokon a fákon, ahol a takácsatkák jelen vannak, nincsenek levélatkák, mivel azok is a levelek száradását, öregedését okozzák. Július végén, augusztusban kialakulnak az áttelelő egyedek, amelyek lassan a telelőhelyre vándorolnak.
Az előzőhöz nagyon hasonló alakban, nagyságban a csonthéjasok levélatkája – Aculus fockeaui (Vlnovník višňový). Az általa okozott tünetek a növények szerint változnak. A cseresznyén és a meggyen a levelek kanalasodása, barnulása a tipikus tünet. Szilván a fiatal hajtások elsöprűsödnek, a levelek ólomszerű fényt kapnak (5. kép). Az őszbarack levelei szintén ólomfényűre színeződnek a tömeges szívogatásuk nyomán. Szaporodásuk májusban kezdődik, nyár közepére érik el a maximumot, és elkezdődik vonulásuk a telelőhelyre. A természetes ellenségeik közül igen fontosak a ragadozó atkák, amelyek egyedszáma sajnos az olcsó rovarirtó szerek (piretroid) alkalmazása miatt sokszor alacsony.
A téli időjárástól nagyban függ az áttelelt egyedek száma, és amennyiben ez a tél is olyan lesz, mint az előzőek, tavasszal nagyobb kártételre lehet számítani. Védekezésben fontos az áttelelt egyedek számának a csökkentése. Erre alkalmasak a tavaszi olajos lemosó permetezések. Ezeknél a permetezéseknél nagyon fontos a megfelelő időpont megválasztása. Leggyakrabban elkövetet hiba a túl korai permetezés. Ezek a szerek leghatásosabbak a telelőhelyről már előbújt egyedek ellen. (A levéltetvekre és a tojás formában telelő atkáknál is a frissen kikelt egyedekre a leghatásosabb). Amennyiben a sziromhullás után, a kis gyümölcsöket, leveleket kell ellenük védeni, használhatjuk a következő, a kiskereskedelmi csomagolásban is kapható atkaölőket: Nissuron 10 WP, Ortus 5 SC, és az atkákra is hatásos rovarölő szert, a Neemazal-T/S, amely az ökológiai termesztésben is engedélyezett szer.
Kép és szöveg: Sedliakné György Ilona
