Sikeres fagyvédelem, lesznek-e szezonmukások

Az idei tavaszi fagyok a legtöbb gyümölcsösben – hála a megfelelő védekezésnek is -, szerencsére nem károsították meg számottevően a virágzó állományokat, így az előrejelzések szerint átlagos terméshozammal számolhatnak a termelők. Az állományokban a fagy hozzávetőlegesen mintegy 20 %-os kárt okozott, ami gyakorlati szempontból nem számottevő kiesés, lévén, hogy a fák a kinyílott virágaik mintegy 10 %-át nevelik ki terméssé. A sikeres védekezésnek persze ára volt, a termelők idén az előző évinek csaknem a dupláját, összesen 3,5 millió eurót fordítottak fagyvédelemre.

A gyümölcstermesztéssel összefüggésben azonban egy régóta időszerű problémára, a szezonmunka adóterheire, illetve ennek csökkentésére is felhívják a figyelmet a termelők. Az ágazatban évek óta érzékelhető munkaerőhiány kezelésére a szezonmunka intézménye az egyik megoldás, aminek azonban adó- és egyéb elvonási terhei a vállalkozások számára komoly anyagi terkeket jelentenek a betakarítási és egyéb munkák ebben a formában való elvégzésénél. A téma annál is inkább időszerű, hogy az előző időszakokban már megtörtént, hogy a termelők inkább hagyták a fákon a beérett gyümölcsöt, mivel a drága munkaerő miatt nem érte meg a betakarítása.  Ugyanakkor a hazai piac 150 ezer tonnás gyümölcs-keresletének csupán az egyharmadát termeljük meg itthon, a többit behozatalból pótoljuk. A parlament elé beterjesztett módosító javaslat alapján a szezonmunka csökkentett adóterheiből adódó előnyöket alacsonyabb munkaerő-költség formájában nemcsak a gyümölcs, hanem a zöldség-, szőlő- és egyéb speciális növénytermesztési ágazatok is kihasználhatnák. (sz)

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …