Idén a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem Aponyban működő főiskolai gazdaságának parcelláin rendezték meg a hagyományos Országos Szántóföldi Napokat, amely immár 12. alkalommal kínált lehetőséget az ágazati szereplőknek a bemutatkozásra, a legújabb fejlesztések és kutatások eredményeinek felvonultatására, és természetesen a gazdákkal való kötetlen találkozókra és megbeszélésekre. A seregszemlén több mint 150 kiállító mutatkozott be, a kínálatukban a vetőmagoktól kezdve a növényvédelmi készítményeken és tápanyagokon át a mezőgépek és berendezések gazdag kínálata is megtekinthető volt. Emellett nem hiányoztak az ágazati kutatási és fejlesztési intézmények, illetve az egyéb agrárszolgáltatásokat végző vállalkozások sem.
A vetőmagot forgalmazó cégek ezen a rendezvényen élőben prezentálták a fajtáikat és hibridjeiket, a nemzetközi társaságok itteni képviseletei (Limagrain, KWS, Saatbau, RWA, Bayer, Syngenta, BASF, Corteva, Asra, Selgen, Rapool Lidea, Soufflet, Axereal) mellett a hazai nemesítők és forgalmazók is felvonultatták kínálatukat, többek között a sósszigeti Istropol, a diószegi Hordeum valamint a magyarországi GK Szeged és a martonvásári Marton Genetic kalászos gabonafajtái is megtekinthették az érdeklődő látogatók. A bemutató parcellákon az egyes növényvédelmi készítmények alkalmazási lehetőségeit is prezentálták a forgalmazók, az immár kettős profilú (vegyszer, vetőmag) nemzetközi cégek saját technológiájukhoz kifejlesztett vegyszereik hatékonyságát is prezentálták a növényállományokban. Természetesen a vegyszerforgalmazással foglalkozó hazai cégek ( AM Agro, Duslo, MV Servis, Sumi Agro, UPL, Belba Plus, Belchim) is igyekeztek élőben, vagyis a kísérleti parcellák növényállományaiban bemutatni termékeik hatékonyságát, de nem maradtak távol a környezetkímélő gazdálkodást támogató biológiai termékeket forgalmazó cégek (Biotomal, Vermivital, Agrobisfer) sem. A gépforgalmazók termékei közül ugyancsak élőben, működés közben is láthatók voltak az újdonságok. Felvételeink a rendezvény hangulatát próbálják meg felidézni. (szil.)