Katicabogarak

A hétpettyes katica nemcsak a gyerekek kedvence

Talán a hétpettyes katica (Cocciniella septempunctata) a legismertebb a bogarak közül, igazi sztár. A gyerekek is nagyon szeretik, sok katicamintás játék, ruha készül, dalocska is van róla, de a mezőgazdászok örülnek neki a legjobban, mert igen hasznos. Világszerte mintegy hatezer faja van, ebből Európában 207, a mi vidékünkön pedig 90 él. Nálunk a legismertebbek a hétpettyes (1. kép) (C. septempunctata), utána a kétpettyes (Adalia bipunctata), a sokpettyes (C. impustulata), a faböde (Chilocorus bipustulatus), a 12pontos sárga katicabogár (Micraspis duodecimpunctata).

A fajok nagyobb része ragadozó, de vannak köztük növényevők is, ilyen például a lucernaböde. A legtöbb faj levéltetvekkel táplálkozik, de az atkákat, a pajzstetveket, a liszteskéket is megeszik, nem válogatósak, minden alkalmas méretű préda táplálékul szolgál nekik. A frissen kifejlődött bogarak és a kis lárvák (2. kép) nagy pusztítást végeznek a levéltetű kolóniákban, de más rovarok, például a szőlőmoly lárvái között is.

A kifejlett egyedek körülbelül egy évig élnek, a fák repedéseiben, az avarban, vagy a talajban telelnek át. Az áttelelt példányok tavasszal a levelek fonákjára rakják petéiket, egy nőstény akár 400 darabot is. A kikelt kis lárvák igen mozgékonyak, és rögtön táplálkozni kezdenek. A hőmérséklettől és a tápláléktól függően a lárvák 10–30 nap alatt fejlődnek ki, a bábállapot 3–17 napig tart, az év folyamán két generáció is kifejlődhet. A peterakáskor a nőstények a levéltetűkolóniákat keresik, vagyis ahol tavasszal katicabogarat látunk, nagy a valószínűsége, hogy már tetvek is vannak ott (3. kép). A kirívó színe ellenségei elriasztására szolgál. Ha veszélyt érez, halottnak tetteti magát, és vörös, vérszínű, kellemetlen szagú folyadékot fröcsköl ki, ezért nincsenek az állatok, madarak között ellenségei.

A 19. század végén egy Ausztráliából behurcolt pajzstetű nagy pusztítást okozott Amerikában, Kalifornia gyümölcsöseiben, főleg a narancs- és citromültetvényekben. Az amerikai rovarászok abban látták a megoldást, hogy a pajzstetű természetes ellenségét, egy ausztráliai ötpettyes katicabogarat (Novius cardinalis) telepítenek be. A hatás rövid időn belül megmutatkozott, a gyümölcsösöket szinte teljesen megtisztította a pajzstetvektől, és Kalifornia hősévé vált, hiszen egy hét alatt megtisztított egy farmot a kártevőktől, minden negatív mellékhatás nélkül. A jó eredményen felbuzdulva a Hawaii-szigetekre is áttelepítették a katicabogarakat, ahol szintén kitűnő eredményt mutattak. Az Amerikában elért jó eredmények láttán Olaszországba is telepítettek több fajt a sok növényen károsító eperfapajzstetű (Diaspis pentagona) ellen. Izraelben 150 ezer katicabogarat engedtek szét a kaktuszok védelmére. Hamarosan kiderült azonban, hogy ha nincs más táplálék, a lárvák kannibalizmusra kényszerülnek, és egymást falják fel.

Az ilyen nagyon szép eredményeknek azonban lehetnek veszélyes következményei is. Nyugat-Európába az Ázsiából betelepített harlekinkaticák (Harmonia axyridis) mára már több problémát okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. A múlt század kilencvenes éveiben Európába, Franciaországba, Hollandiába, Belgiumba szintén a levéltetvek ellen telepítették be. Magyarországon először 2008-ban találták meg. Nagyon gyorsan elterjedt, meghonosodott, és lassan kiszorítja a hazai katicabogárfajokat. Verseng velük a táplálékért, és ha az nincs, azok tojásait, lárváit, de még a bábjait is pusztítja. Ha nincs elég élelem, a növényi táplálékot is megeszi, pl. aszőlőt, gyümölcsöt (4. kép).

Erős szájszervével csíphet is, ha bajt érez. Testnedve büdös, keserű, ezért a szőlészetekben komoly veszélyt jelent, a szőlőfürtben megbúvó bogarak a feldolgozáskor rontják a must minőségét. Nálunk három színváltozata gyakori. A vörös, vagy narancssárga alapon 12–21 fekete pont van, a fekete alapon 4 vörös folt (5. kép), vagy a fekete alapon 2 piros folt. A lárvája nagyobb a hétpettyes katica lárvájánál, mozgékonyabb, a potrohán kétoldalt narancssárga folt látható (6–7. kép).

Az utóbbi években a lakosság akkor találkozik velük, amikor telelőhelyet keresve a lakásba, és minden más helyre, padlásra, kamrába, pincébe, garázsba stb. százával telepednek be.

Új faj betelepítése egy területre mindig veszélyt jelent, még ha az jószándékkal történik is. Kiszámítani ugyanis nem lehet, hogy tud-e az új környezethez alkalmazkodni, és ha igen, vajon nem válik-e invazív fajjá, amely őshonos fajokat szoríthat ki élőhelyéről.

Kép és szöveg: Sedliakné György Ilona