Ha kinyílik a téltemető, megérkezett a tavasz

Apró, egyvirágú növény a téltemető, mely kora tavasszal szép virágszőnyeget alkot, ha nem háborgatják élőhelyét. Gyakran már február végén virágba borítja az erdők avarját, ezért télikének is nevezik.

Úgy tartják, ha kinyílik a téltemető, megérkezett a tavasz. A boglárkavirágúak rendjébe, ezen belül a boglárkafélék családjába tartozó faj. Európában őshonos gumós növény. 8–18 cm magas felálló hajtásain 3–4 cm átmérőjű, magányos, csúcsálló virágot hoz. A virágtakaró külső levelei hosszúkásak, a belsők keskenyebbek, aranysárgák, a mézfejtők zsákszerűek. A virágok alatt három szeldelt, szálas sallangú, örvösen álló gallérozó fellevél található. Tőlevelei szeldeltek, rendszerint hétosztatúak. Termése tüsző, mely még tavasszal megérik. Magvait a hangyák terjesztik. Tavasz végére a növény minden része a föld alá húzódik vissza.

Első a virágok között sárga fejecskéivel a tél végén, ezért is kapta a téltemető nevet. Sokszor még a hó alól kandikálnak ki az aranysárga virágok, dacolva az éjszakai fagyokkal. Bár a virágok többször is lefagyhatnak, nem tesz bennük kárt a fagy, megújulnak és hirdetik tovább a tavasz eljöttét.

Vadon kevés helyen díszlik, páradús, üde erdőkben láthatjuk február végén-március elején, de termesztett változatával gyakran találkozhatunk a házi kertekben is. A szakemberek sokáig vitatták előfordulását, sokan hitték őshonosnak, mások szerint a kolostorkertekből a középkorban kivadult növényekből alakultak ki a jelenleg ismert vadon élő állományai. Vannak, akik úgy vélik, a virágkedvelő törökök hozták erre a vidékre. Szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak sárga vagy krémszínű, telt vagy egyszerű virágai.

Már az ókorban is ismerték e mérgező növény kivonatát, igen népszerű méregként tartották számon, gumójával a tizenegyedik században farkasokat pusztítottak el. –tk-

 

About jogazda.com

Cikkajánló

Megjelent a Jó Gazda decemberi száma

Noha a téli időszakban kevesebb a konkrét gyakorlati teendő a kertekben, a Jó Gazda decemberi …