Vannak, akik ilyenkor már türelmetlenül várják, hogy végre elkezdhessenek kertészkedni. Léteznek fajták, amelyeket már az enyhe februári időben is ki lehet ültetni, hogy a kertünk virágba borulva köszönthesse a tavaszt. Ezek közül ismertetünk négyet.
- Harangláb
Népes nemzetség, amelybe nagyon sok faj tartozik. Azért lehet már februárban is kiültetni, mert nagyon jól tűri a hideget, sőt még a fagyot is. Sokféle színben pompázhat, csak ki kell kiválasztani a megfelelőt. Virágzása májusban várható. Elsősorban a fényes helyeket kedveli, de félig árnyékos, lombok alatti területen is kiválóan érzi magát. A haranglábnak egy hátránya van, mégpedig az, hogy erősen mérgező, ezért ahol kisgyerekek és kisállatok vannak, oda nem ajánlott ültetni.
- Háromszínű szulák
Ismerhetjük törpe hajnalkaként is, de van egy fontos tulajdonsága, amiben eltér a hajnalkák többségétől: nem kúszik, hanem bokrosodik. Egynyári növény, júniustól nagyjából szeptemberig hozza kékes-sárgás virágait. Érdemes csak akkor kiültetni, amikor már elmúltak a fagyok, mivel azt nem tolerálja túl jól. Szereti a napos helyeket, illetve a viszonylag sok locsolást.
- Törpe százszorszép
Nagyon sokan kedvelik, hiszen hamisítatlan tavaszi hangulatot varázsol mindenhova. Áprilisban-májusban bújnak elő a virágai, amiket egészen júliusig csodálhatunk. A napos helyeket, illetve a nyirkos, de nem állóvizes talajt kedveli.
- Martilapu
Rikítóan sárga, nagyon korán virágzó gyógynövény, amit márciustól egészen májusig csodálhatunk. Kedveli a laza, nedves talajt, viszonylag igénytelen, ezért akár az utak mentén is találkozhatunk vele. A gyógyászatban egyébként a köhögési inger csillapítására használják. (otthonokésmegoldások)
-ki-